Sokszor tapasztalom, hogy a diákjaim vagy elfeledkeznek erről a létfontosságú cselekvésről a sok felmérő miatt, vagy a tesztekre való tanulás elől épp a játékba menekülnek. Ezek a szélsőségek mindenképpen felkiáltójelek lehetnek. A játék fontosságáról és a biztonságosan játszható közösségi játékokról itt írtunk már, azonban nem lehet szó nélkül hagyni a videójátékokat sem.

Jómagam azt gondoltam, hogy a gyakori videójátékozás óhatatlanul maga után vonja, hogy a játszó magányosnak érezze magát. Aztán az egyik diákom mesélte, hogy amikor órákon keresztül együtt vannak az online valóságban, miképp cukkolják egymást, hogyan oldanak meg egy-egy lehetetlennek tűnő küldetést… Egyrészt látszott rajta, hogy habár virtuális valóságban zajlik, az élmény maga valós, másrészt kicsit irigylésre méltó is volt az egész, ahogy mesélt róla. Szóval kicsit utánaolvastam a témának, és kiderült: pszichológusok is állítják, a játék közben átélt közösséghez való tartozás élménye, valamint a klán által érkező támogatás gyakorlatilag ugyanaz, mint ami régen az ólomkatonákkal való játék hozadéka volt.

Talán ez a leghangosabb ellenérv a videójátékokkal kapcsolatban. Akik óva intenek az agresszív játékoktól azt hozzák fel, hogy a videójátékok konkrétan azért jutalmaznak, ha lopsz, ölsz, csalsz (true)… A másik oldal azt mondja, a tinik olyan biztonságos keretek között próbálhatják ki ezeket az ön- és közveszélyes dolgokat, aminek hála levezethetik a bennük lévő frusztrációt.

Idézni akartam néhány szélsőséges példát a nagyvilágból, de gyenge kis gyomrom nem bírta olvasni a szörnyűségeket. Amelyek talán hozzád is eljutottak, azok a mészárlások, amikor egy kiközösített srác fegyverrel ment az iskolába, és lelőtte, aki az útjába került, vagy épp azok az esetek, amikor valaki azt hitte magáról, hogy képes a repülésre. Valljuk be, ezek szélsőséges példák. Senki sem fog most igazságot tenni, véleményem szerint az egyetlen fontos dolog a mértéktartás.

A szenvedélybetegség három főbb tünetcsoportja:

• a függő nem képes ellenőrzés alatt tartani a játék időtartamát és gyakoriságát

• a játék élete legfontosabb, legmeghatározóbb részévé válik

• megakadályozza a beteget abban, hogy élete más, fontos szerepeiben teljesítsen: lekopnak az addig ápolt szociális kapcsolatok, nem tud teljesíteni az iskolában vagy a munkahelyén stb.

Vannak testi tünetei is annak, ha kezd tényleg túl sok lenni a játék.

Kezdjük ismét azzal a tünettel, amivel szerintem már az is találkozott, aki nem gamer: a szem romlása, szemszárazság, valamint az ennek hatásaként fellépő fejfájás, hányinger is lehet a túlzott képernyőbámulás következménye. A fájdalom a test különböző pontjaiban gyakran abból származik, hogy órákon keresztül ülünk kényelmetlen pózokban (bár az összes ismerősöm, aki aktívan játszik, méregdrága székekben ül, ergonomikus billentyűzetet püföl, és az egere is kézre áll). Szembejött velem azonban egy ijesztőbb példa: azt a jelenséget, amikor az ujjad, amellyel irányítasz a játékban zsibbadni kezd, playstation-hüvelykujjnak hívják. Extrém esetben a bőr megvastagodása, ínhüvelygyulladás, gennyes sebek is megjelenhetnek. Igazán súlyos esetekben a depresszió és a függőség kapujába is elvihet a játék: ha hirtelen súlyvesztést, antiszociálisba hajló viselkedést, alvászavart tapasztalsz, lehet, hogy komoly a probléma.

Mikor érzed, hogy sok?

A tavalyi évben: a Verizon közlése szerint a korlátozások idején az online videójátékok csúcsidős forgalma mintegy 75 százalékkal növekedett. Te hogy állsz óraszámok terén egy átlagos nap? Nem, se nekem, se a szüleidnek ne súgd meg. A saját mércéd szerint rendben van? Beszélgessetek erről a haverokkal!