Valóban ilyen hatással lehet ránk a játék? Maradhatunk játékosak egész életünk során, vagy ez gyermeki kiváltság? Ha „így maradunk”, lehet-e hatással a játékból fakadó öröm a motivációinkra, sikereinkre és sikertelenségünkre, boldogságérzetünkre? Egyáltalán, mi maga a játék?

Johan Huizinga holland kultúrtörténész szerint az emberi kultúra játékként kezdődik és bontakozik ki. Tehát a játék régebbi, mint az emberi civilizáció! Meredek gondolat? Képzelj el egy kismacskát, amint hajkurássza a gombolyagot, egy kutyát, amint a szájában hozza a kedvenc labdáját. Esetleg keress rá YouTube-on, megannyi játszó állatot találsz, az oroszlántól a delfinig.

Ha pusztán a homo sapiensre, vagyis fajunkra koncentrálunk, akkor a kisgyermek jut az eszünkbe először: neki az első és legfontosabb tanulási mechanizmusa a játék, ami sok esetben utánzáson alapul, és megannyi, a későbbiekben létfontosságú tudást sajátít el így. A játék a „mintha-világban” zajlik, ami azt jelenti, hogy a kisgyerek egyszerre van tudatában annak, hogy mi valóságos körülötte, de közben valóságként éli meg a képzeletében feltűnő képeket, impulzusokat is.

• olyan szabadon választott tevékenység, amely során meghatározott időre kilépünk a „valódi életből”

• elkülönített terepen zajlik, és meghatározott belső szabályrendszerrel rendelkezik

• a játékosok a játék során közösséget alkotnak, kívülállók számára kissé titokzatosnak tűnhet ez a tevékenység.

Játék közben (jó esetben) megtanulunk nyerni és veszíteni, és megértjük azt is, milyen viselkedésformák vezetnek a különböző végkimenetelekhez.

Ha eddig eljutottál az olvasásban, talán már átfutott az agyadon, hogy te már bizony kinőttél a játékból! Fontos teendőid vannak, épp kamaszodsz, változik a tested-lelked, a tanulás pedig mindenek előtt áll, egyébként is: egy világjárvány közepén vagyunk. És igazad is van. Azonban arról, hogy miért fontos a játék, hadd idézzem egyik diákom szavait: „Ha mindig csak a komoly dolgokra fókuszálsz, akkor elszürkül az egész életed. Az az ember él szép életet, aki időskorban is tudja élvezni, ha süt a nap, vagy éppen esik az eső, vagy elmegy az ablaka előtt egy macska.”

Hadd próbáljalak meggyőzni két ragyogó elme megidézésével. Csíkszentmihályi Mihály, a Chicagói Egyetem professzora, a kreativitás mibenlétét kutatva bukkant rá az életelixírre, amit azóta flow-állapotnak nevezünk. Biztos vagyok benne, hogy te is átélted már: flow-élmény közben azt tapasztaljuk, hogy megszűnik az idő, nem érzünk éhséget, fáradtságot és egyéb külvilági tényezőket, annyira belefeledkezünk a folyamatba. Maga az elnevezés onnan jön, hogy a Csíkszentmihályi által megkérdezett festők úgy írták le az alkotás folyamatát, mint egy áramlatot, lebegést. Einstein szerint a játék a kutatás legjobb módja, hiszen játék közben az ember a racionális gondolkodása mellett szinte önkéntelenül bekapcsolja az intuícióját is.

Figyeljük meg csak a nyelvünket: színjáték, hangszeren játszani, játékfilm, hangjáték... Mintha a művészet maga játék lenne. Ha továbbgondoljuk azt, amit a flow-állapotról megtudtunk, akkor láthatjuk, hogy az analógia megállja a helyét, hiszen a művészetben szenvedély van, elhivatottság, gyakorlás, kitartás.

Balla D. Károly kárpátaljai író, költő azt vallja: „Ha választani kellene, hogy homo sapiensnek vagy homo ludensnek tekintem-e magamat, gondolkodás nélkül az utóbbit mondanám. Az értelmes ember ugyanis nem feltétlenül játékos, ellenben a játékos feltétlenül értelmes.”

Egy, Ursula K. Le Guin írónőnek tulajdonított mondat szerint a kreatív felnőtt egy túlélő gyermek.

Néha úgy képzelem el az életet, mint egy számítógépes, körökre épülő játékot (elég jó a grafikája, nem?). Míg meg nem oldjuk a küldetéshez rendelt feladatokat, nem léphetünk a következő szintre.

Megjelent a Cimbora 2021/2-es számában