Ám ha már játék, akkor – természetesen – megenged magának egy kis könnyedséget is, néha lazára vált, és teszi ezt olykor azért, mert így lehet ellensúlyozni a nagyon megterhelő témákat, gondolatokat, máskor pedig azért, mert egyszerűen jólesik neki, illetve mert tréfálkozás közben, derűsen mondhatók ki néha nagyon súlyos megállapítások is.
Áprilisra, a bolondozás napjával induló hónapra olyan összeállítást kínálunk az alábbiakban, amely az irodalmi humornak több arcát villantja fel – és ennek megfelelően az alkotásban jelentkező játék más-más szerepét is.

A költők, az összecsengő szavak értő mesterei nagyon jól tudják, melyik verstani eszközzel milyen hatást lehet elérni – és az alkotás során jelentkező játéklehetőségeket sem utasítják el, amennyiben épp születendő versük témája-hangulata ezt megengedi vagy igényli.
Egyik nagy játéklehetőséget a paródia, a más szerző „stílusköntösébe” öltözés kínálja és képezi. A paródia a mesterségbeli hozzáértés próbája is, általa pedig nemcsak derűt kelteni, hanem egy-egy híres költőelőd emléke előtt játékosan tisztelegni is lehet, és ebben nincsen semmi szentségtörés, mert ahhoz, hogy komolyan tréfálkozni lehessen ilyen tekintetben, alaposan, bensőségesen kell ismerni az előd írásművészetét – ami a szeretetteljes, baráti tisztelet egyik formáját is jelenti.
A budapesti Pont Kiadónál Költészet és játék felcímmel az utóbbi években megjelent, ötkötetes sorozatában (amelynek darabjai sokatmondó címeket viselnek: Párbajok és paródiák, Poétai versengések, Érzéki és érzéketlen múzsa, A líra mutatványosai, Antikból élő avantgárd) Lukácsy András többek között emlékezetes paródiákat is felidéz.
Lukácsy úgy véli, egyik legtöbbet parodizált magyar költő Weöres Sándor, és szerinte „talán nem is véletlen, hogy vele, a nagy játékossal játszanak leggyakrabban”. A szerző szemléletes példaként Orbán Ottó egyik karikatúra-ciklusát idézi, mondván: „a képtelenséggel kacérkodót, a formák között önfeledten kalandozót és a gondolkodót talán neki sikerült a legteljesebb szatirikus egységben bemutatnia”.
Következzen néhány részlet Orbán Ottó Weöres-paródiájából:

Orbán Ottó: Seöres Nándor

Máté passio

1.

Miatyánk ki vagy a pampam
ez a legremekebb pampam
neked ez röhejes pampam
de nekem komolyan pampam

Kilukadt a fazék pampam
belukadt a fejem pampam
kiszelelt a világ pampam
de azért komolyan pampam

Minek is teneked pampam
hiszen ez tirárá pampam
terem töröröm pampam
idelő odalő bumbum

(...)

5.
Te, aki hallottad ezt a dalt,
melytől több felsőfokú világegyetem szive
megszakadt,
te, aki hallottad ezt a dalt,
emeld föl lábadat, dugd be a szádba,
nagyujjaddal belülről nyomd ki a szemedet,
és mondd: „reménytelen”,
és mondd: „hiábavaló”,
mert nincs több lábad,
és a füledbe már nem jut.

Lukácsy megjegyzi, hogy Orbán Ottó olykor Tímár Györggyel közösen ír paródiát – mint például a Simon István naiv hangvételét karikírozó verset:

Orbán Ottó–Tímár György: Simon István
Az értelem keresése

Nyári napnak alkonyulatánál
megállék a megyei könyvtárnál,
néztem s láttam: földig ért a lábam,
úgy, ahogyan szokott általában.

Lehet, hogy nincs szenzáció ebben,
de én, de én mégis észrevettem.
El is megyek komótosan, lassan,
hogy a sógorommal is tudassam.

Mennék is már, hát egyszerre hallom,
esti szél fúj suhogva a tarlón,
fekete föld, sárgán áll az asztag.
Ma sem tudom elfeledni aztat.

A paródiához mérhető játéklehetőség az álarcos költészet, a szerepvers, ha alteregót hoz létre az alkotó, annak nevében írva szövegeit. Így tett Kovács András Ferenc is, amikor megjelentette Jack Cole daloskönyve című kötetét, amelynek címszereplője – jól sejtitek – amerikai költő, és egyik, a könyv egészére is jellemző verse így „hangzik”:

Kovács András Ferenc: Texasi csendélet
(Jack Cole vázlataiból)

Hírös falu nálunkfelé Fort Worth
Hol a tantim szemfedőket horgolt
Poántlasszót fehér koporsókra
Nem csuda hogy sohse vitte sokra
Horgolt vajmi 7700-at
Árából 10 kriptát vett s 2 házat
De utólag ő is jól ráfázott

Stb.

Hírhedt vásár a marháknak Fort Worth
Hol Sam bácsi tök szuperen horkolt
Míg szunnyadtak bankházak & farmok
Istállókban bankárok & barmok

Ebbűl elég hé Matt adj egy kortyot
Sam bácsi még úgyis tovább hortyog
Szemfedőket egyre horgol tánti
Fort Worth-ot meg verje meg az ánti
Dallas (Texas), 1989. január – Malibu (California), 1995. szeptember
A tragikus sorsú erdélyi magyar költő, Szilágyi Domokos alkotásában is fel-felbukkan a jóízű humor, mind verseiben, mind például Történetek húsz éven felülieknek című kötete rövidprózáiban.

Szilágyi Domokos alábbi stílusjátéka nem paródia, annál inkább átírás, klasszikus mese modern dramatizálása, több változatban és humor-hangolásban:

Szilágyi Domokos: Piroska és a farkas
(Négy szinopszis)

1. Piroshka és a Fairkash
Metro-Goldwin-Mayer

Erdő széle.
Piroshka lóháton, cowboy-nadrágban, farzsebében lapos whiskys-üveg, viszi Nagymamának. Jő szembe Fairkash, szintén lóháton. Unfairkash módra el akarja rabolni Piroshkát, Nagymama váltsa ki jópénzért. Piroshka sír. Nagymama munkanélküli milliomos, ilyen kicsi összeget nem tud előteremteni. Fairkash dühös. Piroshka jobban sír. Fairkash enyhül. Piroshka bőg. Fairkash vigasztalja. Piroshka zokog. Fairkash szipog. Piroshka haját tépi. Fairkash felajánlja: adja át őt a rendőrségnek, 100 000 dollár van kitűzve fejére. Piroshka átadja, a pénzt megkapja, filmsztár lesz, milliókat keres. Fairkasht bezárják Sing-Singbe. Piroshka megvásárolja a Sing-Singet, Fairkasht elveszi férjül, Itáliába mennek a nászútra. Nagymama megissza a whiskyt és áldását adja.

2. Piroschka und Wolfgang
Osztrák életrajzfilm

Erdő széle. Wolfgang ül egy fa alatt, szájharmonikázik: Eine kleine Nachtmusik. Piroschka jő, nyakban hordozható zongorán játssza a d-moll zongoraversenyt (Köchel-jegyzékszám 466.). Wolfgang szájharmonikán játssza a zenekari részt, közben beleszeret Piroschkába. Minden generálpauzában csókolóznak. A III. tétel közepén Piroschka meghal vírusos influenzában (B-vírus). Wolfgang végigjátssza a művet, megírja a Requiemet, és meghal. Zárókép: Wolfgang lovasszobra. Bal kezében Piroschka fényképe, jobbjában vadonatúj Erard-zongora. Utókor bőg.

3. Piroska, a partizánlány
Moszfilm

Erdő széle 1812-ben.
Napóleon, farkasnak álcázva, mellényzsebébe dugja hüvelykujját, hogy ne ismerjék föl. Jő Piroska, Piroskának álcázva, mert tulajdonképpen partizánlány. Kosarában ennivalót visz Nagymamának: muzeális, hosszúcsövű pisztolyt, kolbásznak álcázva. Farkas meg akarja enni Piroskát. Piroska meggyőzi: előételnek fogyassza el a kolbászt. Farkas rááll. Kolbász elsül. Farkas megsebesül. Lövésre előrohannak franciák. Piroska menekül, Nagymamához ér, összecsuklik. Nagymama hátára veszi, s cipeli a jéggel borított hómezőkön. Visszajövet cserélnek.

4. Piroska megeszi a farkast
Olasz módra

Erdőnyi város. Szélén nagy zsivaj, lárma. Kunyhók konzervdobozokból. Piroska jő kombinében. Konzervnyitóval kinyitja kunyhó ajtaját, bemegy. Odabenn teljes sötétség, de mindent látni. Jő Nagymama monsignore Farkas bíborossal. Monsignore megkéri Piroska kezét: legyen a szeretője. Piroska: No, no, no. Nagymama neorealista veszekedést rendez, Farkas ecseteli összkomfortos erdőszél előnyeit. Kondicionált lombsusogás, elektronikus rigók, automata mókusok mogyorót köpnek. Piroska ingadozik, ingadozásából naturalizmus lesz. Utána meggyónik, monsignorét leönti paradicsomos spagettivel és elfogyasztja, csak a cingulus marad meg. Nagymama bőg, cingulust eladja ócskapiacon.
(1965)

Könyvsorozatában Lukácsy András arra is kitér: milyen emlékezetes lírai „provokációk” történtek a közelmúlt magyar költészetében, és arra hogyan válaszoltak a felkért alkotók.
Az egyik ilyen (visszhangos) játék előtörténetének lényegét az képezte az 1990-es évek vége felé, hogy a budapesti Károlyi-palotában irodalmi központot terveztek létrehozni, és ennek tiszteletére játékos költői összejövetelt hívtak össze. A rendezvény, mint Lukácsy írja, „... megelőlegezett házavató volt ..., s a félig eltervezett, félig rögtönzött, de mindvégig szatirikus hangnemben tartott műsorban helyet kapott egy dalnokverseny is”.
A hangulatos „versengés” egyik próbája keretében a népszerű sláger, a Pancsoló kislány („Ha végre itt a nyár, és meleg az idő / Az ember strandra jár...” stb.) sorait kellett átírni, „maira” áthangolni.
A Kovács András Ferenc által jegyzett változat a Könyvheti sláger címet kapta, és keletkezésére utal a „Vonaton, Budapest felé, 1997. Szept. 27” megjegyzés a szövege mellett. Az átirat csipkelődve, (ön)ironikusan reagál a különböző könyves seregszemlékre és benne a szerző szerepére:

Ugyancsak jelesen játékos kedvű költő Parti Nagy Lajos, aki a „slágermodernizálás” feladatát a Löncsölő kislány című vers megírása révén oldotta meg. Ennek már mottója megelőlegezi, mi „történik” majd a szövegben. Íme, a felvezető: „... Az élet úgyis szívószál...” – (csak snack, boutique, bazár, – szeressük egymást gyerekek, – a szív a legszebb löncs.). És ilyen leütés után következzen a fogyasztói társadalomról is éles, szemléletes, de talán megértést is hordozó képet nyújtó vers:

Megjelent a Cimbora 2012/4-es számában