1954-ben született Nagyszebenben, és nem egészen hatvanévesen, 2013-ban hunyt el Brassóban gyógyít

Soraiban lázadás és a hozzá társuló vad életvágy váltakozik vagy társul a beletörődéssel, a szemlélődéssel, a gondolatok pörgését vagy hullámzását hordozó meditációval, illetve – többek közt – a nyers kimondás éhsége a szépségkereséssel.

Az erdélyi magyar kultúrának több meghatározó személyisége közül kiemelkedik Kós Károly. Több területen teljesedett ki nagy hatású munkássága – építészet, oktatás, szépirodalom, könyvszerkesztés, -tervezés és -kiadás, művészettörténet, néprajzkutatás, közélet stb. –, de ezek a területek mind egybekapcsolódtak az erdélyi gondolat, a transzilvanizmus révén, amelynek máig érvényes megfogalmazását neki köszönhetjük.

Szilágyi Domokosról és Hervay Gizella után szinte kínálkozik, hogy Weöres Sándort és ugyancsak kiemelkedő irodalmi alkotást létrehozó feleségét, Károlyi Amyt hozzuk ezúttal közelképbe számotokra.

A Kézfogás az irodalommal rovatban jó néhány alkalommal írtunk már erdélyi költőkről, így Szilágyi Domokosról (többet) és Hervay Gizelláról is (kevesebbet). Ezekből a közlésekből emlékezhettek arra, hogy a két költőt nemcsak alkotásaik rokon vonásai fűzik össze, hanem házastársak is voltak, közel három évig.

Gárdonyi Géza

Sok olyan kérdéssel találkozunk, szinte naponta, amelyekre vagy nincsen megfelelő válasz, vagy a végletek között félúton lelünk rá.

Az, hogy valamelyik szerző életműve maradandónak, időtállónak bizonyul-e az irodalomtörténet szemszögéből és az olvasóközönség ízlése szerint is, több dologtól függ, több mindennek tulajdonítható.

Az ilyen kései felfedezések, kisebb vagy nagyobb időzített „kultúrbombák”, általában két okból bukkannak fel. Vagy azért, mert egy-egy szerző, mű keletkezéstörténete, utóélete csupán fokozatosan tárul fel a kutatók előtt, vagy pedig azért, mert maga a szerző rendelkezik úgy, hogy bizonyos részletek róla, illetve alkotásairól csak valamennyi idő múltán váljanak nyilvánossá, kerüljenek a közönség elé.

Lapunk új sorozata 2006 őszén indult, és a sors úgy hozta, hogy Faludy Györgyről, akit akkor sokan és méltán – nem csak életkora miatt – tekintettek „a magyar költőfejedelemnek”, az új Cimbora-folyamban elhunyta kapcsán írtunk először.

A modern magyar irodalom egyik legnagyobb hatású írójáról, Ottlik Gézáról többször szóltunk már a Cimbora hasábjain – annak ellenére, hogy életműve középiskolai tananyag.

Ferenc egy gazdag posztókereskedő fiaként látta meg a napvilágot az olaszországi Assisiben, 1181/1182 táján, Giovanni (János) néven. Ám nemcsak kora fiatalkorában kialakított, dőzsölő, élvezeteket hajszoló életmódja változott meg gyökeresen későbbi tapasztalatai és felismerései nyomán, hanem neve is: Franciscus (Francesco), azaz Ferenc lett.

Ezt biztosan nem lehet megúszni! Egyeseknek közületek már többször nekiszegezték a kérdést, másokra pedig ott leselkedik még az iskolaévek sűrűjében, és leginkább azt követően hangzik el, hogy „Na, milyen az iskolában?”

Tavasz

Idén ősszel százhúsz éve múlt annak, hogy Gyulafehérváron világra jött 1888-ban egy Klärmann Bernát nevű kisfiú, aki később ismert íróvá válik Karácsony Benő néven.

Valahogy úgy lehet az iskolával az ember, mint amikor rendszeresen utazik autóval, és hajlamos azt és úgy látni, amit és ahogyan az autó belsejéből néz(i) – és ami kintről, persze, másképp látszik.

„Van a helyes beszéd, és van az irodalom. Lehet, hogy most meghökkentőt fogok mondani, de az iro­dalom nem egyenlő a helyes beszéddel. Amikor te megírsz egy dolgozatot, fogalmazást, akkor pontosan kell használnod a nyelvet, helyesen kell írnod. Ha iro­dalmat írsz, már más a helyzet, akkor őszinte vagy, és úgy használod a nyelvet, amilyen te vagy, nem érde­kel, hogy helyes-e vagy sem, hanem úgy írod, ahogy jön belőled.” – 2008...

1907 decemberének végén vagyunk, Budapesten: épp nyomdába került a Nyugat kulturális és irodalmi fo­lyóirat első száma, hogy 1908 első napjaiban már ol­vashassa a közönség. Elkezdődik ezzel egy több évtize­des, nem könnyű, de nagyon eredményes sikertörté­net, amely napjaink irodalmára is hatással van.

A hazafelé tartó úton nem is lépkedtem, hanem lebeg­tem, és az volt az érzésem (ma úgy mondanám: az tuda­tosult bennem), hogy az élet az a rendkívüli erő, ame­lyet a teljes környezeteddel, az alkony halvány sötétjével, a lábaid előtt kékesen csillogó hóval, a fölötted lüktető csillagos magassággal való rokonulásod ad – részletek Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordításában.

2010-ben, születése 110. évfordulóján, összeállítást közöltünk Szabó Lőrinc (1900–1957) költészetének néhány meghatározó vonásáról, eleméről...

Ki ne térne vissza felnőttként a gyermekkorába, akár egy kis időre is. Az akkor megélt érzésekért, élményekért is, amelyekről nem tudtuk, mennyire meghatározzák későbbi énünket, és talán azért is, hogy akkori önmagunkkal megpróbáljuk kideríteni, mit, miért és hogyan tettünk, gondoltunk, éreztünk, és újra felfedezzük viszonyulásunkat szűkebb-tágabb emberi környezetünkhöz.