Már fiatalon elkezdett verselni, de több íróhoz, irodalmárhoz hasonlóan ő is reál osztályban végezte a középiskolát. Irodalomtörténészként kiemelten az avantgárddal és az erdélyi magyar irodalommal foglalkozik. Első verskötete, amelyet rögtön egy „konyhaasztal megzenésítésével” indít, 1998-ban jelent meg Ismét másnap címmel, azóta további önálló verskötetei és tanulmányokat, kritikákat, esszéket egybefogó kötetei egyaránt nyomdafestéket láttak. 2009 óta több gyermekverskötete is megjelent, ugyanakkor nem vált kizárólagos műfajjá alkotásában.

– Megvan még életed viszonylag-első verse? Vagy emlékszel rá, hogy milyen volt?

– Valamilyen állatos verset írtam először, úgy emlékszem, amelyikben egy kutyakölyök egy madárral beszélget, de valamin összevesznek, s a madár a kutya fejére koppint a csőrével. Kicsit hosszú és terjengős volt, mint egy miniatűr verses mese. Rögtön utána aztán írtam egy másikat, amelyik 1987-ben, tizenegy éves koromban meg is jelent a Napsugárban, ezt mostanában is el szoktam mondani, ha gyermekközönséggel találkozom, mert szerintem úgy vicces, hogy közben benne van annak a korszaknak a levegője is, amikor íródott. És persze azt is remélem ilyenkor, a gyermekek kedvet kapnak hozzá, hogy ők is írjanak hasonlókat vagy ennél jobbakat:

– Az egészen kicsi gyermekek tudnak már verset írni, ha nem is írni, kigondolni. Történt olyan, hogy lejegyeztél ilyet saját gyermekeidtől? Mitől volt az vers?

– Imádtam figyelni, ahogy a lányaim agya járt, ahogy a nyelvvel bántak egészen kicsi korukban. És le is jegyezgettük persze, amiket mondtak. Például amikor a kisebbik lányom még teljes mondatokat is alig mondott, egyszer arra figyeltünk fel, ahogy tökéletes dallamkövetéssel két sorban összefoglalta a Cirmos cica, haj... kezdetű éneket, így: „Tarka cica, haj! / Ajajajajaj!” Szerintem ez például egészen precíz sűrítés. Sokat olvastuk nekik a Kerge ABC című könyvet, Szabó T. Anna, Varró Dániel és Tóth Krisztina állatos versei vannak benne. Elég evidensen annak hatására született az alábbi vers, ami egy két és fél éves kislánytól szerintem egészen izgalmas: „Kaméleon fenn a fán, / Szinte folyik, mint a higany. / Mars el innen!” A Kerge ABC eleve egy eléggé abszurd verseskönyv, a lányom verse kicsit még merészebb is lett ebben az abszurditásban. Lehet, hogy egy felnőtt költő nem merne eddig elmenni.

– Hogyan hatott a költészetedre a szakmai érdeklődésed, kutatási területed, az, hogy az avantgárddal és az erdélyi irodalommal foglalkozol? Van egyáltalán létjogosultsága ilyet kérdezni egy költőtől?

– Biztosan ki lehetne mutatni ilyen hatásokat, elsősorban a „felnőtt” köteteimben. Lehet, hogy nem jutott volna eszembe Hervay Gizella hangjából inspirálódva HG-oratóriumot írni a Fogak nyoma című kötetbe, ha nem írok előtte esszéket, tanulmányokat is a verseiről. Vállalom azt is, hogy a szürrealizmus-mániám nyomai ott vannak a Jung a gépteremben képeiben, gondolataiban. De az irodalmi hatások általában ennél áttételesebbek, sokszor maga a szerző se tud róluk, mert nem külön az irodalom hat a szerzőre, és főleg nem külön az erdélyi irodalom vagy az avantgárd, hanem a teljes tapasztalatcsomagja, aminek persze az olvasott könyvek is részei.

– Melyik lenne az az avantgárd szöveg, amit szerinted egy Cimbora-olvasónak feltétlenül el kellene olvasnia ahhoz, hogy nagyon kíváncsi legyen erre az irányzatra, vagy akár meg is szeresse?

– Az avantgárd egyrészt teljesen otthonos egy mostani tizenéves számára, mondjuk, vizuális szempontból –rengeteg videoklip épül például eredetileg az avantgárdban kitalált vágásokra, motívumokra. Ott sokszor zene és kép együtt töri át azokat a gátakat, amiket, ha a vizuális rész magára volna hagyva, nem biztos, hogy könnyű volna áttörni. Szövegeknél, verseknél talán kicsit több előzetes tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy leessen a tantusz, mit is próbál megcsinálni az avantgárd. Nekem azért izgalmas az egész, mert jól ki tudja zökkenteni az embert: arra, amit magától értetődőnek gondolunk, mert úgy szoktuk meg, rá tud csodálkoztatni az avantgárd szöveg. Az első avantgárd vers, amit olvastam, talán Tamkó Sirató Károly Két ló a betonon című gyermekverse volt. Semmi más az egész, csak két ló trappolása, de nagyon ritmusos. S akkor leesik, hogy a vers sokszor annyira zenei tud lenni, hogy működhet akár a szójelentések segítsége nélkül is – valamilyen érzést, látványt akkor is tudunk rendelni hozzá. Úgyhogy minden versolvasónak ajánlanám a Két ló a betonon mellett például Weöres Sándor Hangcsoportok vagy Táncdal című hangverseit mint avantgárd-határeseteket.

Vagy izgalmasak szerintem Tamkó Sirató Károly dinamikus és kombinációkra épülő képversei is, amiket ő eredetileg a fokozatosan és részlegesen kigyúló fényreklámok mintájára képzelt el, de szerintem ma szépen el lehetne őket készíteni számítógépes grafikával, flash-ként is. Ezek közül talán a Vizuális ballada az, amit legjobban el lehet képzelni (http://www.artpool.hu/TamkoSirato/ballada.html). Egy kicsit olyan, mint amikor egy műalkotás (film, szobor, festmény stb.) megmutatja a saját werkfilmjét is, hogy mi van a kulisszák mögött, hogyan készül az egész – nem akarja tökéletesre csiszolni a dolgokat.

– Első versköteteid (Ismét másnap, Dél-Párizs nyárikert, Vidrakönyv, Fogak nyoma) még felnőtteknek szólnak, aztán valami változott, és elkezdtek megjelenni alkotásodban a gyermekversek. Mitől gyermekvers egy gyermekvers? Van a gyermekversnek felnőttes olvasata, vagy a „felnőtt” olvasó az, aki „gyermekes”?

– Nincs éles határ gyermekvers és felnőttvers közt, és persze mindkét, általad vázolt alternatíva közrejátszik ebben. Sok gyermekvers van, ami a felnőtteket is megérinti – ráismernek valami olyasmire benne például, ami őket felnőttként is foglalkoztatja, vagy épp visszatalálnak a vers által saját gyermekségükbe, friss szemmel látnak meg (újra) valamit, amit eltakartak közben az évek. Magamon azt vettem észre, hogy a gyermekverseim íródásával párhuzamosan mintha a többi verseim is konkrétabbak, köznapibbak, személyesebbek kezdtek volna lenni.

– Az Álomfarsang megzenésített verseivel sok eseményen, koncerten találkozhattunk már, a könyv életét pedig közösségi oldalon is követhetjük (facebook.com/alomfarsang). Mikor kezdted el megzenésíteni a verseid, hogyan képzeljünk el egy ilyen folyamatot? Ami engem érdekelne, hogy mit vesz el a versekből a hangszeres kíséret?

– Játszottam néha a lányaimnak gitáron Gryllus-dalokat vagy Koncz Zsuzsát, de hogy a saját verseimhez zenét próbáljak írni, leginkább onnan jön, hogy a gyermekkönyveim megjelenése után kezdtek iskolákba és különféle gyermekprogramokra hívni. A kölcsönös kérdezősködés és felolvasás mellett ilyenkor jól tud működni a zenés levezetés vagy intermezzo. Néhány embernek tetszett, ahogy ezek a versek megszólaltak, szó van arról, hogy ezeket profi körülmények között is rögzítsük. Ha a hangszeres kíséret elvesz valamit a versekből, akkor valószínűleg a befogadás, versolvasás helyzetét veszi el vagy alakítja át, netán a saját dallamot, amit a gyermek odabent hall, amikor verset olvas. Persze, vissza is vihet jó esetben az egész folyamat valahová a vers gyökereihez, oda, ahol a vers és zene még nem váltak szét.

– A játékos, ritmusos gyermekversek között vannak olyanok is, amik a humoros formába, tartalomba könnyed, de komolyabb gondolati szálakat is fűznek. Például ilyen az én kedvenceim közül a Farsang a csillagokban címűben Darth Vader („Kellek majd a végső harchoz, / A sötét oldal néha segít) vagy Leia hercegnő megszólalása is („Túl sötét a sötét oldal, / Gyújtsunk fényt egy lézerpisztollyal”). Hogyan viszonyulnak ehhez a fiatalabb olvasók?

– A legspontánabb módon reagálják le ezeket a verseket. Például egy kisfiú felvetette, hogy igazából Darth Vadernek nem is narancssárga a fénykardja, hanem vörös. És igaza volt, persze – a színemlék nekem valamiért narancssárga volt, s nem „ellenőriztem le”, amikor a verset írtam. Mások azt kérdezték, hogy írtam-e Luke Skywalkerről is verset. (Azóta egyébként igen.) Hogy a felnőtt ebbe lélektani vagy egyéb párhuzamokat is belehallhat, az teljesen rendben van szerintem. De ezek tulajdonképpen az egész Star Wars-sorozat koncepciójában ott rejlenek már, szintén afféle könnyed formában.

Kérdezett: Jakab Villő Hanga

Megjelent a Cimbora 2018/7-es számában