Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Szonda Szabolcs

Szonda Szabolcs

Betűkalandok, szövegvarázslatok

Derűs irodalomóra Kukorelly Endrével

Közelképben

„Van a helyes beszéd, és van az irodalom. Lehet, hogy most meghökkentőt fogok mondani, de az iro­dalom nem egyenlő a helyes beszéddel. Amikor te megírsz egy dolgozatot, fogalmazást, akkor pontosan kell használnod a nyelvet, helyesen kell írnod. Ha iro­dalmat írsz, már más a helyzet, akkor őszinte vagy, és úgy használod a nyelvet, amilyen te vagy, nem érde­kel, hogy helyes-e vagy sem, hanem úgy írod, ahogy jön belőled.” – 2008. március 19-én a Cimbora Derűs irodalomóráján Kukorelly Endrével beszélgettek sepsiszentgyörgyi diákok.

Betűkalandok, szövegvarázslatok
Forrás: Wikipédia

A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áronról elnevezett termébe képzeltük el, amikor még ter­vezgettük, Kukorelly Endre magyarországi író, költő sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozóját, arra gondolva: a „becenevén” Kék Teremként emlegetett helyiségben, lévén eléggé nagy, bizto­san nem szoronganak majd a résztvevők, sőt, lesz néhány foghíjas széksor is. Erre aztán a ren­dezvény délutánján telt ház fogadott bennünket, amin alaposan és kellemesen meglepődtünk, sőt, vendégünk a meghatottságát sem leplezte. Aztán, széttekintve a teremben, tréfásan állapította meg: mintha egy magyar NB1-es focimeccsen lenne, hiszen ennyi embert író-olvasó találkozón még nem látott. Felemelte hát a mikrofont, és máris ott találtuk magunkat egy lendületes és sok mindenre kiter­jedő beszélgetés nyitányában.

– Nyilván ma szóba jön egy csomó dolog, de azt azért elmondom így, elöljáróban, látva, hogy már nagy urak és hölgyek ülnek itt, hogy szerény vélemé­nyem szerint nagyon kritikus életperiódus ez, amiben ti vagytok. Beléptek abba a korba, amikor az ember – idegen szóval – elkezd reflektáltan gondolkodni. Nemcsak úgy bele a nagyvilágba, hanem el is töpreng azon, mit miért tesz. Ilyenkor szokták megkérdezni az úgymond felnőttek az úgymond gyerekektől: mivel akarsz foglalkozni majd, mi leszel, ha nagy leszel?

Mert szörnyen fontos, hogy kezdjétek magatokat ko­molyan venni, az olvasás, az irodalom pedig ehhez eléggé hozzá tud tenni.

Semmi és senki más ilyen so­kat nem tehet értetek. Ha most kicsit megszeretitek, ha rászoktok, rákattantok erre, később remekül ka­matozik majd. Be fog nektek jönni. Az iskola, amin valamennyien átrágjuk magunkat, a maga kissé dará­ló jellege miatt sokszor nem segíti elő, hogy megsze­ressük az olvasást. Úgy van, tapasztalatom szerint, hogy az olvasást lenyomják a torkunkon, ilyen nyo­másoknak pedig az ember általában ellenáll: ha vala­mi kötelező, ott bent a kisördög tiltakozni kezd ellene. Előbb megtanítanak olvasni, és utána teszik elétek az olvasnivalót, ahelyett, hogy előbb kapnátok érdekes, szórakoztató, vicces vagy szomorú, hozzátok szóló ol­vasnivalót, és ti, hogy meg tudjátok kaparintani, min­dent elkövettek majd, hogy megtanuljatok olvasni. Apukám gyermekkoromban felolvasta nekem Verne regényeit. Olvasott egy fejezetet, és zutty, abbahagyta. Én meg annyira türelmetlenül vártam, hogy mi törté­nik a későbbiekben, hogy megtanultam olvasni, csak­is azért, hogy folytatni tudjam.

A találkozón

A találkozón

– Indítsunk egy dupla kérdéssel. Milyen diák voltál, szerettél suliba járni, tanulni? És a másik: egy helyen azt írod, hogy naphosszat olvastál egy-egy könyvet is­koláskorodban, és annyira tetszett, hogy amikor befe­jezted, elölről kezdted – miért?

– Teljesen normális kis hülyegyerek voltam, így, ahogy mondom, akit leginkább a lányok érdekeltek, meg a focizás. Nem volt televíziónk, ez ma már hihetet­len, tudom, és így aztán állandóan olvastam. Persze, nem azért, hogy okosabb legyek, nem iskolai szempon­tok szerint tettem a magamét, hanem ugyanúgy, ahogy te ma rajzfilmadókat nézel a tévében. Gondoljunk most gyorsan bele, miért is olvasunk? A sztori miatt, hogy megtudjuk, ki a gyilkos, vagy hogy a szerelmesek egy­máséi lesznek-e vagy sem?, ez rejtély számomra ma is, nem tudom a választ, mert ha pusztán csak ezért olvas­nánk el valamit, akkor nem értem, miért olvassuk újra, amikor tudjuk, hogy mi lesz a vége? Például az Egri csil­lagokat elolvastam hétszer, újrakezdtem, pedig már kívülről fújtam. Biztosan olvastátok, kötelező olvas­mány.

Ez a szó, a kötelező nem tetszik nekem, benne van a kötél – ha nem olvasod, megkötnek, valami rossz történik veled, önmagában is ijesztő. Ezek a könyvek azonban legtöbbször nem véletlenül kötelezőek, hanem mert jók, szórakoztatóak vagy érdekesek, szépek. Nos, az Egri csillagokat így olvastam én újra és újra, mintha valami kábítószer hatása alatt lennék, nem tudtam abbahagyni. Ha számítógépes játékokat játszotok (a te­remből: Igen!), biztosan ismeritek ezt a furcsa érzést, amikor nem bírod abbahagyni a játszást (Igen, igen!), már fáj a szemed, meg kéne írni a házi feladatot, anyu­kád egyfolytában veszekszik, mégsem tudod abbahagy­ni. Ez borzasztó, ugye? (Nem!) Igen érdekes emberi tu­lajdonság ez, nagyon hamar függő helyzetbe tudunk kerülni valamitől, ami jó, vagy amiről csak úgy érez­zük, jó nekünk, ami beszippant minket. Higgyétek el nekem, az olvasás pontosan ilyen hatást tud kiváltani.

Kukorelly Endre 1951. április 26-án született Budapesten. Költő, író, esszéíró. A budapesti Eötvös Loránd Tudomány­egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, történelem-­könyvtár szakon. Több kulturális folyóirat (fő)munkatársaként dolgozott, dolgozik (Magyar Lettre Internationale, Magyar Narancs, Új Dunatáj, Irodalmi Jelen, Parnasszus), a színház vilá­gában is otthon van. Kreatív írást tanított a budapesti Képző­művészeti Egyetemen, irodalomértelmezést a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolán. Számos irodalmi és kulturális díj, kitüntetés birtokosa, egyes művei angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul és románul is olvashatók. Könyvei közül: A valóság édessége (1984), A Memória-part (1990), Kedvenxc (1996), H.Ö.L.D.E.R.LI.N. (1998), Samunadrág (2005), TündérVölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről (2003,2004,2007).

Ha az ember egyszer rászokik az olvasásra, rájön arra, hogy ez nagyon jó, akkor utána soha többet nem tud ettől szabadulni. És ez pont ebben a korban, a ti korotokban dől el. Ha most meg­szeretitek az olvasást, akkor egész életetekben el lesztek ennek kötelezve, állandóan könyvek után fogtok kuta­kodni, és idegesek lesztek, amikor például várva a busz­ra, ott kell állnotok öt percig, és nincs nálatok könyv. És arra fogtok gondolni, hogy Úristen, milyen jó lenne ol­vasni valamit! Nem pedig így unatkozni. Adjatok hát magatoknak esélyt, hogy kicsit rabjává váljatok az olva­sásnak Aztán már csak idő kérdése, hogy észrevegyétek, sokkal jobb dolog, mint komputerjátékokat játsza­ni.

Tudom, hogy az milyen, mert amikor megvettem az első számítógépemet, volt rajta néhány játék, és én el­kezdtem játszani. Aztán észrevettem, hogy eltelt az idő ezzel a butasággal, még mindig ott ülök, és játszom, ját­szom. Az agyammal tudtam, hogy ez nem jó, de képte­len voltam abbahagyni. Aztán fogtam magam, és letö­röltem az összes játékot. Az leszoktatott. Az olvasás is ilyen: ha egyszer ráéreztek arra, milyen jó, gyűjteni kezditek a könyveket, tudjátok, hogy ott vannak a polco­kon, vagy rendszeresen jártok könyvtárba, és naponta olvastok, akár csak egy-két oldalt, de azt minden nap... tíz vagy tizenöt év múlva, talán, ha találkozunk, majd elmondhatjátok, hogy teljesen megváltoztatta az életeteket. Az olvasás elvarázsolja az embert.

A fiúk a lányok miatt csinálnak mindent

– A foci is ilyen varázserejű volt számodra? Mire volt jó gyerek- és kamaszkorban egy focimeccs, mit tudott megoldani?

– Különböző kultúrákban különféle sportokat űz­nek. Vagy a sport űz minket, ezt nehéz eldönteni. Mi gyermekkorunkban fociztunk, mármint a fiúk – a lá­nyok sajnos nem, és ez eléggé fájt nekem, mert jól fociztam, és szerettem volna, ha a lányok ezt látnák. De nem figyeltek ránk. Ügyet se vetettek ránk. Pedig a fiúk, ugye, fiúk?, a lányok miatt csinálnak mindent, ezt most megmondom nektek, lányok, hogy tudjátok, nehogy félreértsétek a dolgokat. Amikor a fiúk ökör­ködnek meg verekednek, hülyéskednek, a copfotokat húzzák, mind azért van, hogy fölhívják magukra a figyelmeteket, mert ti vagytok mindennek az oka és az értelme. A fociban kiderül, ki az ügyesebb, azért versenyzünk mi, fiúk, mert azt reméljük, hogy ez fog tetszeni nektek, lányoknak. Erre megy ki a dolog: a focizás, amit a lányok teljes joggal bolondságnak tartanak, miattuk van. A szívem majd megszakadt, hogy a lányok ahelyett, hogy engem bá­mulnának, milyen jól játszom, rám sem hederítenek, nem foglalkoznak velem. Szentistvántelepen, Buda­pest mellett, ahol volt egy kis házunk, gyerekkorom nyarait ott töltöttem, minden este fociztunk, a lányok pedig bicikliztek körbe-körbe, a pálya környékén, és nagyon vigyáztak arra, hogy ránk se nézzenek. Gye­rekkoromban rászoktam a futballra, azóta sem szaba­dultam ettől. Pedig tudom, a Holdról nézve például ez egy hülyeség, minden szombaton autózok negyven kilométert a pályáig, ott fizetni kell, aztán a büdös öl­tözőben átöltözünk, rugdossuk egymást és a labdát, rohangálunk két óra hosszat, elfáradunk, minden csontunk fáj, mégis, mikor egy alkalom kimarad, rosszul érzem magam.

Focicsapat: álló sor jobbról a harmadik Kukorelly Endre

Focicsapat: álló sor jobbról a harmadik Kukorelly Endre

 Napló, írás, őszinteség és az író műhelye

– Remélem, sokan írnak közületek naplót. Írjatok naplót! Hű, most szinte látom magam előtt, mindenki hazarohan, és elkezd naplót írni! Egyébként kompu­terbe is lehet, nyissatok egy fájlt, titkosítsátok, kezdjé­tek el. És ne hagyjátok abba. Mindegy, mit, anyukám sütött kolbászt, hülye a Pisti, helyes a Marcsi, szerel­mes vagyok a Julcsiba, s ő nem belém, akármit, lényeg, hogy nem nagyon kell fogalmazni, szép, kerek mon­datokat írni, hanem csak ahogy eszedbe jut, a szíved diktálja, ahogy jön. Azért jó a számítógép, mert állan­dóan és könnyen lehet javítgatni, vacakolni vele. Ha füzetbe írsz, elkezded a mondatot, amíg a végére érsz, belegabalyodsz. Ha komputerbe írsz, irodalmat írsz, mert addig javítgathatod, addig foglalkozhatsz egy mondattal, amíg azt nem mondod, hogy na jó, ez nekem tetszik És akkor fog tetszeni, ha őszinte gyerek­ként – márpedig nyilván az vagy saját magad előtt –, a mondataidban felismered magad. Hogy tényleg ilyen vagy, így viselkedsz, így beszélsz. Ilyenkor és ettől jó egy írás, attól érdekes, ha őszinte. Gondoljatok a kis­gyerekekre, mennyire vicces dolgokat tudnak monda­ni. Ők még nem „használják” a nyelvet, nem fogal­maznak, azt mondják, ami belülről jön, saját magukat beszélik, és ez annyira humoros, őszinte, eredeti, hogy hanyatt zuhansz tőle. Olyan nyelvi formák jönnek ki egy gyerekből, amilyen ő maga, amilyen a kis szíve-lelke. Azért érdekesek a 3–4 évesek, mert úgy beszél­nek, amilyenek. Akár a gyerekrajzok: kiskorotokban minden vonalat belülről, magatokból húztatok ki, ezek a kriksz-krakszok semmire nem hasonlítottak, csupán egy dologra: rátok. A lélek szerkezetének raj­zolata. A gyereknyelv is ilyen: költészet. A kisgyermek ösztönös költő. Nem művész, természetes módon ál­lítja elő azt, amitől, ha nézed, ugyanúgy érzed magad, mint nagy művektől. Vagy a csillagos égtől, vagy ked­venc kajádtól, amit anyukád főz neked.

– Bekopogunk ezzel a kérdéssel az író műhelyébe: magad elé képzeled-e az olvasódat, miközben írsz?

– Általában nem jut eszembe semmi ezzel kapcso­latban írás közben, de kétségtelen, hogy amikor a Samunadrág című verseskötetet írtam – nagyon gyor­san kellett elkészülnie egy pályázatra –, Farkas Zsolt barátom két gyerekét, az akkor hat és háromnegyed éves Hankát és a hároméves Samut képzeltem erősen magam elé. Próbáltam utánozni a Hanka hangját. A verseket az ő hangján kellene hallani. Ezek eléggé idét­len versek ám, ne rökönyödjetek meg rajta, tudom, hogy ti valójában ennél sokkal jobbak-okosabbak vagytok, Hanka is jobb és okosabb, de hát nekem így sikerült:

Sütanap

Süt a napocska,
idő nem ócska,

szép párás,
príma időjárás,

máris
vidámabb tőle a város,

nem szomorú, nem is
pocsék,
na még
ilyet!,
az ember szinte megijed,

mi kék
az ég,

mi zöld a szandálom,
mi minden van nyáron! 

(Közönség: Ez nagyon jó!)

Vetró-Bodoni Barnabás illusztrációja

Vetró-Bodoni Barnabás illusztrációja

 Vanmese

Van mese
édes
eseményes,
van lehetetlen,
kibírhatetlen,
mert túl ízes,
túlzottan Grease-es,
nem jó végű,
súlyos nehézségű,
nem is olvasom,
mert nyom,
nyomja a hasat
meg a mellkasat,
kitalálnak mindenféle sellőt,
olvassa inkább fel aki felnőtt,
van még gügye
is, na ugye,
van éles
és rémes rajzfilmlövöldözéses,
és attól remegek,
mint bármely gyerekek.

Vetró-Bodoni Barnabás illusztrációja

Vetró-Bodoni Barnabás illusztrációja

Kukorelly tanító bácsi és kérdések a közönségtől

Unatkozott-e gyerekkorában?

– Mindjárt a tanító bácsi fog kitörni belőlem...! Hogyha rácuppantok az olvasásra, soha nem fogtok unatkozni. Amíg még nem voltam rácuppanva az ol­vasásra, unatkoztam. Volt egy kis hétvégi házunk, nyáron anyukám és apukám oda kipaterolt bennün­ket – engem meg a testvéremet – a nagymamánkkal, be se mentünk a városba, nyáron egy percig sem vol­tam Pesten. Azt se tudom, képzeljétek el, hogy milyen nyáron egy város. Most is, ha nyáron városban va­gyok, úgy érzem, mintha nem lennék a helyemen, vagy beteg lennék. A kis házba nem volt bevezetve a villany, gáz sem volt, kút se, a szomszéd kerekes kútjából sem lehetett inni, mert kecskebékák ugráltak ki belőle, ezért a szomszéd faluból hordtuk a vizet...

–Pókháló volt?

– Na az volt. Kis szobácska meg egy nyári konyha. Szóval olyan körülmények voltak, amit, szerintem, ti el sem tudtok képzelni, lehet, hogy most már én sem bírnám ki. Mégis szuper volt, arra emlékszem, hogy a nyár egyetlen hatalmas, egybefüggő valami, mély csend, forróság, autók sem jártak, és minden délután öttől fociztunk. Állandóan olvastam. Reggel fölkel­tem, fogtam a könyvem, és azt vettem észre, hogy már délután van. Sokszor nem is ebédeltem. Ezért jó a könyv, főleg a hosszabb regények, belemész, elsül­lyedsz benne, elborít téged. Megrészegít, elfelejtesz pisilni, levegőt venni, pislogni. A nagymamám egy­folytában szólított, gyere enni, de én csak: még egy kicsit olvasok, mindjárt jövök. Ajánlom, próbáljátok ki, soha többet rosszul nem fogjátok érezni magato­kat, nem lesz unalom, rosszkedv... oké, most már abbahagyom, remélem mindenkit meggyőztem arról, hogy olvassatok.

Egy kis verstan – közkívánatra

– A Samunadrágban miért tetszett ilyen furcsa címeket adni a verseknek?

– Nem jutott eszembe semmi más, és azt találtam ki, hogy az első hét betű lesz a vers címe. Igazából nincs címük ezeknek a verseknek, egy kislány monologizál, ezzel a hétbetűs játékkal választottam el egy­mástól. Nem kell annyira komolyan venni. Háromféle címet szoktak adni az írók a műveiknek, az első el­mondja, miről szól a könyv, ilyen az Egri csillagok. Va­lami hősiesség jön be a képbe, nem? Van olyan is, amikor egy hős neve a cím: Toldi, János vitéz, Hamlet stb., a harmadik típusú pedig nincs semmilyen össze­függésben a dologgal, hanem épp ellenpontozza a művet, megtréfálja – nem ismeritek még Ionescót, a román származású francia írót; no, ő A kopasz énekes­nő címet adta egyik drámájának, amiben minden van, csak épp kopasz énekesnő nincs...

– Miért nem rímelnek ezek a versek?

– Rímelnek ezek, szívem, szinte mindegyik, csak egy kicsit viccesen rímelnek: olvasok neked példát, jó? „Láttam egy gólyát, / az áldóját! / Teringettét! / Ké­mény körül keringett’. / Szépen kieresztette hasból a lábát, / a kutyafáját! / A terem burája!...” Szerintetek miért írnak a költők rímeket?

– Hogy legyen ritmusos a vers...

– Igazából régen énekelték a verseket, azért voltak a verslábak, a rímek, a ritmus. Hogy könnyebb le­gyen megtanulni, megjegyezni. Ha megzenésített verset vagy slágert hallgattok, sokkal könnyebben megjegyzitek... a dallam beviszi az agyba a szöveget, és a rímnek is ez a feladata. Egy rímes verset megírni nem olyan nehéz, kipróbálhatjátok ti is. A verslába­kat kiszámolni egy kicsit bonyolultabb, de bele lehet jönni...

Mi az összefüggés a sorok között? Hogyan jutottak eszébe ezek a dolgok?

– Fogalmam sincs, istenbizony, nem tudom. Ha majd elkezdtek írni, rájöttök arra, hogy akkor lesz a legjobb, ha előre egyáltalán nem gondoltok semmit. Hirtelen kitalálódik, hirtelen jön, mintha a Jóisten adná felülről, beszélne hozzád. Ahogy elkezded, az írás előrehalad, megírod az első sort, a másodikat, ak­kor furcsa módon már nem csak te gondolkozol, ha­nem mintha az írás is írná önmagát. Olyan – kicsit viccesen –, mint amikor a fagyit nyalod, és a fagyi visszanyal.

– Hogyan döntötte el, hogy író akar lenni?

– Jó kérdés, de visszakérdezek: ti szoktatok írni? (Én már írtam, én szoktam írni...) Ugyanis, ha én nagy ember lennék, király vagy a római pápa, akkor köte­lezővé tenném. Minden gyereknek írnia kéne verset, mesét, novellát, bármit. Higgyétek el, ennél jobb szó­rakozás nincs. Szerintem mindenki elkezd írni, és az­tán abbahagyja. Körülbelül annyi idős koromban, mint te, elkezdtem – az Egri csillagok hatására – egy török-magyar tárgyú regényt, a magyarok jól elagyabugyálták benne a törököket. Aztán később, gimna­zista koromban egy lány szerelmes verset írt hozzám, és ezen akkor nagyon elcsodálkoztam. Ilyent lehet tenni?

Mert úgy tanultam, ahogy bizonyára ti is, és ezt is gondoltam, hogy az író, költő nagyon régi bácsi: már 150 éve meghalt, nem is lehet tudni, hol van elte­metve, rég bronzba van öntve, szóval a tuti író a ha­lott író. Így tudtam ezt az iskolából.

Írtam akkor egy válaszverset a lánynak, és ez annyira szórakoztatott, hogy minden más tevékenységet abbahagytam. Pró­báljátok ki, hátha ráéreztek az ízére.

Forrás: goodreads.com

Forrás: goodreads.com

Finomvegyes érdeklődések

– A Kompute című versében általános példára gon­dolt, hogy a szülők cigiznek?

– Speciel ez a barátom meg a felesége, nagyon jó barátaim, Samu meg Hanka szülei, ők cigiznek. Akar­tam kicsit bosszantani őket ezzel a verssel, hogy szem­besüljenek vele, milyen borzalmas, amikor a szülők cigiznek a gyerekek orra alá. Könnyen beszélek, mert én nem cigarettázom, de anyukám és apukám is cigi­zett. Mikor elmegyek hozzájuk, szombaton, foci után, érzem a lakásban a cigiszagot, ami beleül min­denbe, hiába van nyitva az ablak, nem megy ki, bü­dös. Ne cigizz, mert mérges leszek! (Nevetés.) No meg a szépségnek is árt...

– Egyik versben úgy tetszett írni, hogy a Zsolt. Mi úgy tanultuk, úgy van helyesen, hogy Zsolt.

– Van a helyes beszéd, és van az irodalom. Lehet, hogy most meghökkentőt fogok mondani, de az iro­dalom nem egyenlő a helyes beszéddel. Amikor te megírsz egy dolgozatot, fogalmazást, akkor pontosan kell használnod a nyelvet, helyesen kell írnod. Ha iro­dalmat írsz, már más a helyzet, akkor őszinte vagy és úgy használod a nyelvet, amilyen te vagy, nem érde­kel, hogy helyes-e vagy sem, hanem úgy írod, ahogy jön belőled.

– Melyik volt a kedvenc könyve?

– Mindig más. Gyermekkoromban az Egri csilla­gokat szerettem meg Vernét, és Cooper indiános könyveit, ilyen fiús könyveket olvastam.

– Gyermekkorában és most is volt, van példaképe?

– Őszintén szólva egyetlen példaképem nem volt. Erről azt gondolom, hogy rengeteg emberi tulajdon­ság tetszik neked, és ha látsz valakit, a barátnődet vagy nagypapádat vagy a szomszéd bácsit, aki ezzel bír, ak­kor azt szereted benne. Más tulajdonságát meg nem szereted. Sajnos, higgyétek el, nincs olyan ember, aki úgy jó, ahogy van. Meg kell próbálni minden ember­ben valami jót találni, még abban is, akit nemigen szeretünk. Nem példaképet keresni és azt idealizálni, hanem az emberek jó tulajdonságait megtalálni és azokat megszeretni.

– Iskolában melyik volt a kedvenc tantárgya?

– A torna. Neked?

– A matek.

– Én a matekkal úgy voltam, hogy sokáig nem fi­gyeltem oda, és az nem jó, mert akkor lemaradsz, és már nem értesz semmit. Egyszer, 14–15 éves koromban aztán annyira megijedtem, hogy elkezdtem különmatekra járni. Egy nyugdíjas tanár néni tanított, pillanatok alatt eligazított, hirtelen ráébredtem arra, hogy mennyire érdekes. Minden ér­dekes tud lenni, amit az emberi elme kitalál, de azért a legérdekesebb szerintem az irodalom.

 Az írás tükör

– Hogy tud ennyire bemenni a kisgyerek világába?

– Nem tudok bemenni, sajnos. Csak úgy teszek, mintha bemennék. Hogy te ezt mondod, az igen hí­zelgő, de úgy érzem, abszolút semmit sem tudok. Mintha soha nem lettem volna tízéves. Persze, ez csak vicc, mert – majd figyeljétek meg – ha sokat foglal­koztok magatokkal, a saját lelketekkel, kiderül, hogy létezik olyan, hogy empátia, beleérzés. Ha közeledsz egy másik emberhez, próbálsz vele kapcsolatot terem­teni, akkor nem olyan nehéz beleilleszkedned az ő helyzetébe, átérezned azt. Nem könnyű, de azért meg lehet csinálni.

– A saját versei közül melyik a legkedvesebb?

– Hát ezt nem tudom, mindig elégedetlen vagyok, állandóan átírom őket.

– Milyen embernek tartja magát?

– Nagy darab, 183 centi... nem is tudom, fogal­mam sincs. Rendes gyerek. (Nevetés.) Erre nagyon nehéz válaszolni. Viszonylag normális vagyok szerin­tem, bár állítólag az írók nem teljesen normálisak. Tudjátok, ugye, hogy viszonylag hamar ki lehet is­merni egy embert, ha rápillantasz, az információk nyolcvan százalékát már tudod is róla. Igaz, a fenn­maradó húsz százalék nagyon sokat jelent. Igazából az írást erre a legjobb használni, hogy saját magad megismerd. Ha naplót írsz például, és őszinte vagy, nem úgy akarod megírni, hogy az jobb vagy szebb legyen nálad, mint amilyen valójában vagy, ha­nem egyszerűen magadat írod, amikor elolvasod, ak­kor valamit meg kell hogy láss önmagadból. Az írás tükör­ként működik. És ez hozzátesz majd az életedhez, a legjobb önismereti gyakorlat. Ajánlom mindenkinek. Ja, és még pénzt is lehet keresni vele. 

(Kérdeztek: Szonda Szabolcs és Bokor Beáta Eszter, Erdei Anita, Gubás Szende, Gászpor Adrienn, Gászpor Bernadett, Kali Ágnes, Nagy Gellért, Préda Rákhel, Selariu Regina, Székely Alfréd János sepsiszentgyörgyi diákok)

 Megjelent a Cimbora 2008/5-ös számában

Elmerészkedni a szakadék széléig és ott megállni...

Farkas Kinga

Elmerészkedni a szakadék széléig és ott megállni...

Derűs irodalomóra Dóka Péterrel

Közelképben

„Amikor A kék hajú lányt írtam, nagyon dühös voltam: úgy éreztem, én már nagyon nem akarok több olyan gyermek­könyvet olvasni, amelyik szóvirágok segítségével kapirgálja a felszínt. Ennek épp az ellenkezője volt a szándékom: komoly dolgokról mesélni – ami nem is működött, amikor hangzatosan próbáltam megírni” – 2014 áprilisában Dóka Péter volt a Derűs irodalomóra vendége Sepsiszentgyörgyön.

Read More
Versbújócskák, avagy a kifejezés próbái

Farkas Kinga

Versbújócskák, avagy a kifejezés próbái

Beszélgetés Kovács András Ferenccel

Közelképben

„A vers számomra, akárcsak a zene, empátiát és érezni tudást, keresést és nyitottságot is jelent. Fölfogni, megragadni, s olykor a szívünkkel is megérteni vala­mit mindabból, amiben létezünk ebben a csodálatos és titokzatos mindenségben...”– Kovács András Ferenc a Cimborában

Read More
„Részben megtanultam a földön járni”

Jakab Villő Hanga

„Részben megtanultam a földön járni”

Beszélgetés László Noémivel

Közelképben

A gyerekversnél nagyon fontos a HITELES forma, vagyis a telibe talált rím, ritmus, szöveg. Mert abból érzik vagy éreznék meg a ki­csik, hogy milyen az anyanyelvük lelke közepe –  László Noémi költővel, a Napsugár főszerkesztőjével 2016-ban beszélgettünk.

Read More
„Darth Vadernek nem is narancssárga a fénykardja”

Jakab Villő Hanga

„Darth Vadernek nem is narancssárga a fénykardja”

Beszélgetés Balázs Imre Józseffel

Közelképben

Balázs Imre József 1976-ban született Székelyudvarhelyen, Kolozsváron él, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán a Magyar Irodalomtudományi Tanszék tanára. Tíznél több vers-, műfordítás- és tanulmánykötete jelent meg eddig, magyar, román és angol nyelven is. Többszörösen díjazott szerző.

Read More