Színtér

Kedves olvasóink, bemutatjuk nektek JR-t, akit ... már úgyis ismertek! A harmincas éveiben járó alkotó védjegye a nagyméretű, fehér-fekete, figuratív poszter falakon, háztetőkön, utcán, lépcsőn. Nem kell sok kellék hozzá, print, papír, ragasztó és briliáns ötlet. A többit hozzátesszük mi, a nézők.

JR egy brazil fotós kollégájával létrehozta 2009-ben a Casa Amarelát egy nagyon régi riói nyomornegyedben (favela), amely erőszakról, lövöldözésekről elhíresült hely.
Az Amarela egy kultúrközpont gyermekek, fiatalok számára, ahová suli vagy meló után nézhetnek be kulturális, művészeti, pedagógiai programokra, ahol szabadon kifejezhetik önmagukat különböző műhelyfoglalkozásokon. Helyi művészek tartják a workshopokat, a hagyományok megismerésére, az együttélés, elnyomás témáira, az identitástudat fejlesztésére téve a hangsúlyokat. Ugyanebben a nyomornegyedben, a Moro de Providenciában készítette el JR egyik hatásos, gigaméretű munkáját, a Women are Heroes-t (A nők hősök). Ezen a házak kapnak szemet, arcot, s így felnagyítva a ház-portrékat, élővé varázsolja azokat.

 

Az ott lakók élete a téma, az ők a szereplők, a nézők, így az egész világ, a média elé teríti ki a történeteiket. Azóta a nagy közösségi kaland saját életét éli. Nem lehet csak úgy elmenni mellette. A helyiek története a fontos, nem az alkotó személye, mondja ő, a fedőneves, ezért is látjuk kalapban, fekete napszemüvegben meghúzódni nagyméretű munkái árnyékában.
Erős narratívájú részvételi projektjeivel elviszi a művészetet olyan helyekre is, ahová az eddig nem jutott el, ahol a túlélés a tét. Ezek a mélyszegénységre épülő negyedek a világ legnagyobb művészeti galériái, mondja ő, itt érzi elemében magát. Olyan dolgokat mutat meg, emel ki, amelyek zavarók lehetnek, amelyeket nem mindenki szeretné, ha megtudnánk. Nagyon jó szeme van a kompozícióhoz, jól lát, érzékkel nyúl nagy léptékű, helyspecifikus architektúrákhoz. Megjegyezzük, alkotónk soha nem tanult művészetet intézményes keretek között. Graffitizett ifikorában, első fotógépét egy földalattiban találta, önarcképekkel (most szelfinek nevezik) kezdett kísérletezni.

Napjainkban is sokat beszélnek róla, hiszen kiállításokon szerepel, filmekkel nyomul, egyszóval fenn-forog.

A Giants, azaz Óriások című kiállítása 2018. február végéig volt látható egy londoni galériában, de az ő nevéhez fűződnek a 2016-os riói olimpiai játékoknak nyomtatott kültéri szobrok, a magasugrók, úszók stb. Ezek mentén láthatják a londoniak is az Óriásokat, a vázlatok,
makettek mentén a szobrokat, egészen a kivitelezésig. Komoly építészeti struktúrák, állványrendszer tartja meg ezeket a műveket, szervesen kapcsolódva az óriások környezetéhez.

Az idei Oscar-jelöltek között szerepel JR és Agnes Varda közös dokumentumfilmje is, az Arcok és falvak (Faces Places). A film már 21 díjat besöpört különböző fesztiválokon. Szereplői egy furgonnal járják a világot, ami sötétkamra, fotóstúdió is egyben. Amikor megállnak, a helybelieket és környezetüket fényképezik, majd a kinagyított képeket épületekre ragasztják. Ismerős a sztori?
Agnes ezt mondta erről: „Olyan embereket kerestünk, akiknek nincs hatalmuk.” JR pedig így fogalmazott: „Mindig megláttuk a névtelen kisemberekben a hősöket. Ha bárkit megállítasz az utcán, fantasztikus történetekre bukkanhatsz.”