Figurái, a nők különböző cselekvéssorokat mutatnak be vásznain. Zászlót lengetve tüntetnek úgy, hogy a takarásban lévő fej sziluettként jelenik meg, vagy épp bringát tekernek, könnyezve méláznak, jégkrémet fogyasztanak, esetleg ékszereket tulajdonítanak el. Erős érzéseket kifejező nőket látunk egy torzító lencsén keresztül, darabokra szétszedve, aztán újra összerakva. Az élénk színekkel megfestett figurák lényegre törően ki-, pontosabban betöltik a tereket, csak ők vannak, nincs hely fölösleges mendemondákra a letisztult, lecsupaszított történetekben.

Érdekes festmények ezek, mert nem festményszerűek. Nyomat- vagy illusztrációhatást keltenek, nem leljük rajtuk az ecset nyomát, a színekben nincs térhatás, degradé, viszont van síkszerűség ezerrel. Vázlatfüzetbe rajzol, így kezdi. Ha megszállja az ihlet, és megtalálja motívumát, akkor geometrizálva újrarajzolja, felnagyítja körző, vonalzó segítségével egy milliméteres papíron. A rajz mindegyik eleme valamilyen mértani formábólindul ki. Konstruktivista felfogású építkezés ez, egyenesek, átlók, körök szabják meg a kompozíció kiterjedését. Mindezeket nem biztos, hogy észrevesszük, hacsak nem áldozunk időt vizsgálódásra.

A Dior ügynökség számára is tervezett táskákat, játékos komolysággal. Egyiken virító sárga hajú, csinos női ábrázat mosolyog ránk a táska oldalára feszülve, míg a kiegészítő belsejét agyának képe díszíti. A másikon kékben úszó esőfelhő van az egyik oldalon, míg a másikon ragyog a nap. Egyszerű motívumokat használ centrális elhelyezésben. A harmadikon a sellő víz alá bukva jelenik meg, csakhogy az ezüst flitteres lemezekből álló, pikkelyes halrésze a levegőben marad, emberi része a habok alá merül ebben az elvarázsolt utazásban.

Ezek a kritikus hangvételű, de humoros töltetű, elgondolkodtató művek ámulatba ejtőek. Olvasom egyik interjújában, hogy felidézi egykori tanára mondását, miszerint a jó művészet egyszerre szól a mának, azaz van a jelenben, ugyanakkor időn kívüli, azaz időtlen.

Megjelent a Cimbora 2023/1-es számában