A vizsgálódás nagyon fontos például a portrék, kezesportrék esetében is, amilyeneket David nagy előszeretettel és erőbedobással készít élő modellekről huszon-egynéhány órán át, három napig tartó üléseken. Egész sorozat van belőlük. Élvezi a portrék festését, hogy emberek jönnek a műtermébe modellt ülni, állni, az oda-vissza ismerkedést. 

Mert, ugye, egy portré nemcsak a látnivalókról szól, hanem azt is tükrözi, hogy milyen ember van előttünk, úgy valójában. Mert különböző kinézetű és lelkületű egyéneket, egyéniségeket fest meg Hockney.

A vizsgálat, az elemzés, az összehasonlítás, a megfigyelés gyakorlása a portrék, tájképek, csendéletek készítése hozományaként szupererőt biztosít a művészeknek. Ha sokáig műveled, akarva-akaratlan észreveszed környezeteden a változást. Nemcsak a külsőségeket a felszínen, hanem a rejtettebb dolgokat. Érzed és tudod, észreveszed, kinek milyen kedve van, mikor bánatos vagy boldog, mikor fogyott, hízott, mikor cserélt szemüveget, festett hajat stb.

A medencék, dinamikus tájképek, bensőséges portrék festője hihetetlen alkotói energiájú évtizedei során nem ragadt le egyetlen stílus vagy mozgalom mellett. Festett absztrakt képeket, hiszen szerette Pollock mestert és Pablo Picassót, készített vibráló felületű melókat, hiszen imádta Van Goghot. Készített modernista enteriőrökben figuratív kompozíciókat, naturalisztikus vagy játékosabb megközelítésben, élt Londonban, Los Angelesben, Párizsban, Malibuban, és ezek hatásai mind megjelennek élénk színű műveiben.

Egyik 1977-es munkájában, amelynek címe Modell befejezetlen önarcképpel, egy kép a képben kísérletet látunk. A háttérben felismerjük munka közben a világos hajú, szemüveges alkotót, amint asztalánál dolgozik, kidolgozása vázlatszerű. Előtérben egy részletgazdagabb és befejezettnek mutatkozó, alvó modellt látunk. A két életkép kompozíciót alkot, de a két világot elválasztó függöny meg a cím arra utal, hogy itt egy kép a képben megoldással van dolgunk. Ugyanis az Önarckép kék gitárral (1977) című, kevéssel korábban készült festménye éppen akkor, a falnak támasztva, „belelógott” a látószögébe, és ráadásul ezt egészen jól tette, ezért alkotónk beillesztette másik metafestményébe is. Nagyszerű, játékos megoldás!

Fényképészettel, fénymásolóval, faxszal, kollázzsal, iPaddel, számítógépes programokkal kísérletezve újítja meg a kép létrehozásának esélyeit. Absztrakt, vibráló színkavalkádban úszó műveit a díszletek világában mutatja meg. Tacskói mindenütt ott vannak vele, festményeiben tovább élnek. Feladja a leckét, lehet bátran utánacsinálni!

Lapozzunk fel katalógusokat, könyveket, amelyekben megnézhetünk magunknak Hockney-festményeket, ha tehetjük. Ajánlom szeretettel.

Megjelent a Cimbora 2022/4-es számában