Színtér
Ha alábbhagy a szélfúvás, megtorpannak a szerkezetek, amikor felkel a szél, továbblépnek a szörnyek. Felfogják a fuvallatot, tárolják, ebből nyerik az energiát, amit majd a lábakba pumpálnak, így szélcsend esetén is haladhatnak. Egyszerűen fantasztikus az, ahogyan léteznek, ijesztően reális az egész! Az anima teszi velünk, az ember és a természet életet lehel a műszaki leleménybe, a tárgyba, ami mozgásba lendül, mi meg elhihetjük, hogy lelke van. Hipnózis. Főleg, ha már láttunk egy-két bogaras, szörnylényes filmet életünkben!
Hogy élőlényszerűek, hogy új életformák, ez az alkotóban a folyamat során fogant meg. 1990 óta játszva kísérletezik a monstrumokkal, több verzió is készült már belőlük. Az első példányokat ragasztószalaggal rögzítette, esetlenek voltak, inogtak és botladoztak. De feltalálónkat hajtotta valami varázslat, és nem lankadt.
A művész is tanult a tapasztalat során, így lényei is természetes fejlődésen estek át. Egyenes a testtartásuk, biztos a lépésük. Némelyikükön fapados érzékelő van, azaz ha lelógó gumicsövén már nem levegő jön, hanem víz, az bajt jelent. Ha akadályt észlel, irányt változtat. Ha erős szél fúj, belekalapálja lábait, vagy belefúrja orrát a homokba.
Jansen nem titkolt szándéka az, hogy ízeltlábú szörnyei egyszer majd önálló életet élnek a parton.
Eleinte festőnek tanult, a fizika is érdekelte. Később a robotika és a repülés tana foglalkoztatta. Megrajzolja, számítógépes programokkal szimulálja a mozgást, aztán teszteli őket. Az életrevalóbb fajokat megépíti, a gyengéket kidobja, hagyja „meghalni”.
A rákhoz hasonló szobrát tíz évvel ezelőtt kint hagyta a londoni Trafalgar téren. Elképesztő hatást keltett! Az embereknek nehéz elhinniük, hogy a csövek nem élőek, hogy nem hajtja motor őket, hogy nem robotok. A közönség letaglózva bámulja a csodát. Ha felébred a varázslatból, játszhat vele, sétáltathatja.
Jansen arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk újra érzékenyek a környezetünkre, járjunk nyitott szemmel és adjuk magunkat át a játéknak. Mert az élet ijesztő és izgalmas is egyben. (Portréfilm a strand-bestiákról és a művészről itt található)
Megjelent a Cimbora 2016/5-ös számában
Kicsiben és nagyban is hatalmasat
A Szín-téren: Imran Qureshi (1972, Pakisztán, Hyderabad)
Színtér
„A művészetemben a személyes történetek keverednek a világpolitikával. Azt hiszem, hogy a kihívások, nehézségek és a problémák, amelyekkel szembesülünk, hozzásegítenek ahhoz, hogy kifejezzük önmagunkat saját, egyéni hangunkon.”
Pollenkollekt
A Szín-téren: Wolfgang Laib, német képzőművész
Színtér
„Az igazán fontos művészet hatását majd a jövőben tapasztalhatják meg.” „Nem akarom senkinek sem elmagyarázni, hogy mi a pollen. Valami, amit leszitáltam, hogy megosszam örömömet veletek. Nem az én feladatom értelmezni, hogy mi mit jelent. Pont ebben rejlik titka, szépsége, ereje és lehetősége. Nem rólam szól. De számomra a növények életének kezdetét jelenti, az élet esszenciáját. A pollennek hihetetlen színe van, de önmagában nemcsak egy pigmens, amelyből festék lesz.”