Színtér

Marcel Duchamp sokrétű francia művész, gondolkodó, profi sakkozó (1887. július 28 – 1968. október 2.)

Ő az, akit a 20. század egyik legnagyobb művészetfilozófusaként és alkotójaként tart számon az utókor. A műalkotásban a szellemi tartalmakra helyezte a hangsúlyt („1% izzadás, 99% ihlet” – így határozta meg önnön művészetét).
Eugene és Lucie Duchamp hat gyereke közül a három fiú és egy lány is művészettel kezdett foglalkozni, apjuk akarata ellenére. A pedáns kis Marcelt azonban – aki a rajz, festészet iránt mutatott érdeklődést – hagyták művészkedni. 1912-ben festette meg a kubizmust futurizmussal vegyítő, Lépcsőn lemenő akt című képét. Később így nyilatkozik róla: „Nagyon szeretem. Még a hagyományos festészeti értelemben is nagyon tömött, nagyon sűrű és nagyon jól megfestett kép, azokat az erős festékeket használtam, melyeket egy némettől kaptam. Nagyon jól viselkedtek ezek az anyagok, és ez nagyon fontos.” Később az Armory Show-n állította ki, ahol az érdeklődés kereszttüzébe került, s így vált Duchamp egycsapásra híres emberré Amerikában.

Így vall az esetről egy interjúban: „Ami a képre irányította az érdeklődést, az a címe volt. Nem fest az ember meztelen nőt, aki lemegy a lépcsőn, ez nevetséges. Ma már nem tűnik nevetségesnek, mert sokat beszéltek róla, de amikor újdonság volt, különösen, hogy az akt előtt állt valaki, botrányosnak tűnt. Egy akt tiszteletet érdemel. Vallási téren, a puritánok oldaláról is támadtak. Mindez hozzájárult a kép visszhangjához. Az ellenpárt festői pedig nyíltan szembehelyezkedtek vele. Harc robbant ki. Én meg hasznot húztam belőle, ennyi az egész.” Duchamp köré tömörült a dadaista mozgalom, melynek tagjai szellemi vezérükké választották őt.
Brazíliában lett a sakk rabja. Azt mondta: „A sakk áldozatául estem, mert minden szépség megvan benne: több, mint a művészetben, vegytisztább, mint a művészet, egyszerűen kiárusíthatatlan.” Egyszerre sakkozott, közölt szakírásokat, készített kinetikus (mozgó) szobrokat, foglalkozott a művészettel, amelyet, legalábbis elméletben, megvetett. Az idők során alkotói tekintélye egyre növekedett, hiába hagyta abba többször is a művészi tevékenységet. Élete végén rengeteg interjút adott. A londoni Tate Gallery-ben megrendezett első nagy európai retrospektív kiállítása után nem sokkal meghalt. Életében mindössze három egyéni kiállítása volt. Sírkövén ez áll: „Amúgy mindig mások halnak meg.”

 

A 19. században a komoly „magasművészetet” képviselő festményt, a Mona Lisát vette célba
Duchamp, demitizálva azt, megkérdőjelezve és ki figurázva ezzel a beavatkozásával a komoly
művészeti közeg jelentőségét. Parazita jellegű cselekedetével kisajátítja a nagy klasszikust. Ezek után, Leonardo festményét nézve, automatikusan eszünkbe jut Duchamp huncut, bajuszos Giocondája is.
Brilliáns ötlet! Az arcképet férfiévá változtatta, androgün (egyszemélyben férfi és nő) lényt hozott létre.
Később kiállította az eredeti állapotában levő reprodukciót is, Megborotvált Mona Lisa címmel

Ready-made – bármilyen közönséges használati tárgy, melyet műalkotássá nyilvánít az alkotó.

Duchamp erről: A „ready-made” szó csak 1915-ben jelent meg, amikor az Egyesült Államokba mentem. Érdekelt, mint szó, de amikor egy biciklikereket egy sámlira állítottam, sem a ready-made, sem más nem járt az eszemben, ez egyszerűen csak szórakozás volt. Nem volt semmiféle meghatározott okom rá, sem a kiállítás, sem a leírás szándéka nem vezetett…

Appropiation art – amikor kisajátítja a művész valaki másnak a munkáját, és csupán egy csipetnyi beavatkozást ejt rajta. Példa rá Duchamp L.H.O.O.Q. című munkája: Leonardo da Vinci remekműve, a Mona Lisa (Gioconda) reprodukciójára bajuszt és szakállat ragasztott a művész