Színtér
Amióta műhelyeket vezetek, volt szerencsém találkozni kiváló képességű gyerekekkel, fiatalokkal. Ha jól átgondolom a dolgot, arra jutok, a legjobban az illusztratív jellegű téma fekszik nekik, a nonfiguratív vagy tanulmányszerű megközelítések mellett. Ezért is, amikor kiállításokat, portfóliókat nézek, állandóan azon pörög a közvetítői agyam, hogy ezt kinek kellene még látni, kinek lenne hasznos megmutatni, ki örülhetne neki.
Fiatalokkal nem könnyű dolgozni, íme egy klisé, amit leírhatok, viszont roppant igyekszem olyan témát bedobni, amit „megvesznek”, aztán boldog vagyok, ha ez néha összejön. 20-30 évet kell áthidalnom: én a drótos, kagylós, lehallgatott telefonos világból érkeztem, a fal mögül, az online, szabad nemzedékhez. Mit tudok még nekik mutatni, ami figyelmükre méltó?
Virginia Mori olasz művész, animációt, formatervezést tanult az Urbinói State Art Institute-ban. Merem remélni, hogy amit ő csinál, arra felfigyelnek többen is a diákok közül ebben a rohanó világban. Azért is gondolom ezt, mert a vizualitásában letisztult, lecsupaszított melók elérhető távolságban helyezkednek el – vagy legalábbis úgy tűnik. Mit értek ez alatt? Ha megálmodunk, kitalálunk vagy megélünk egy jelenetet, helyzetet, és azt a lehető legegyszerűbb megoldásokkal megjelenítjük, hasonlóan hatásos eredményekhez juthatunk. A „recept” nem bonyolult: elhatározás, gyakorlat, alapfelszerelés, eszközök és egy kis tehetség szükségeltetik hozzá. No meg szerencse. Egy próbát mindenképp megér.
Ceruzával, tollal, tintával dolgozik. Rajzai néha színpadiasak, teátrálisak, ezeket akár installációban, szoborban is megnézném, hiszen látom, hogy részt vett már hasonló kampányokban, azaz rajzai után készült már fotó vagy reklám. Azaz megvették munkáját egy-egy termék értékesítéséhez, annak alapján más médiumba helyezték a látványt, a sajátságos gondolatot. Lenyűgöző. Nagyon figyelmes, nyitott szemmel járó-kelő embernek képzelem el.
Lehet, hogy egy-egy dallam hatására lát meg jeleneteket. Megtörténhet, hogy szöveget olvasva jön egy-egy jó rajztémája. Mindenképp készenlétben áll, hogy saját szűrőjén keresztül megmutasson nekünk egy szeletet ebből az izgalmas világból.
Alakjai lányok, nők. Érzelemdús, performatív jelleget mutatnak szürreális helyzetekben. Mesés az, ahogyan a dimenziókkal, méretekkel játszik, melankolikus mázba áztatva narrativitását. Hála az égnek, szereplői sokat olvasnak, a könyvtárgy jelen van, néha megszemélyesedik, lapjai tengeri tajtékba csapnak át, bekebelezik olvasójukat.
Sok kis Virginia Mori-jelöltet ismerek, amint már írtam, és nagyon bízom abban, hogy pár év múlva találkozom néhány egykori diákommal, akik a kreatív szakmában dolgoznak majd, reményeim szerint.
Rajzait könyvborítóra alkalmazza, könyvet illusztrál, gif-eket gyárt, animációt készít önmagának és rendelésre. Mindezt, mint említettem, a legelemibb eszközökkel, ceruzával papírra. Néhány munkáját nyomatban is viszontláthatjuk, ezeket számozott példányokban megvásárolhatóvá teszi weboldalán. Macskák, lovak, oroszánok bukkannak fel női figurái oldalán, gazdagítják palettáját. Természeti közegben, fák között, fűben, az ágyban, kandalló előtt, esernyővel, ugrókötéllel, virágcsokorral, hajkoronával vannak felruházva, és nekünk csak annyi izgalmas dolgunk akad, hogy történeteket gyártsunk a látottak mellé. Ki kicsoda, honnan jön és mit akar önmagától, a másiktól? Mi „lelte”?
Amikor a kép elkezdi saját életét élni
A szín-téren Sally Mann
Színtér
„Ha nincs rejtelmesség a fényképedben, ne fáradj tovább, inkább ne is készítsd el.”„Gyönyörű képeket szeretnék készíteni, de úgy, hogy legyenek életerővel telítettek.”Sally Mann
Átfestett históriák
A szín-téren Zhang Xiaogang kínai festőművész
Színtér
„A brit kísérleti művész, Eduardo Paolozzi könyvében olvastam egyszer néhány gondolatot, ami nagyon hatott rám. Azt írja, hogy az embernek nagyon könnyen jöhet igazán jó ötlete, de pont olyan könnyen el is szúrhatja, ha rossz kifejezési eszközt választ hozzá. Vagy lehetnek megfelelő eszközei, de letisztult ötlet nélkül nem sokra megy." Zhang Xiaogang
Az én művészetem maga az élet
A szín-téren Marcel Duchamp
Színtér
„A művész létrehoz valamit, s egy napon a közönség – a néző közbelépésével, közvetítésével – elismeri, s így később az utókorra hagyományozódik. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy végül is e két pólus eredményeként jön létre a mű. Az egyik póluson áll az, aki alkotja, a másikon az, aki nézi. Annak, aki nézi, én nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint annak, aki csinálta. Természetesen egy művész sem fogadja el ezt a magyarázatot.” (Marcel Duchamp)