A londoni The Mayor Gallery neves művészei között szerepel több magyar alkotó is, például Vera Molnar, Jovánovics György, Pincehelyi Sándor, Bak Imre, hogy csak néhányukat említsem, de olyan óriások is, mint Joseph Beuys, Max Ernst, Julius Koller. A hosszú listán olvasom a számomra ismeretlen alkotók neveit, aztán megakad a szemem a Congóén, akinek tavaly decemberben mutatták be munkáit a galériában. Eddig nem hallottam róla, lássuk hát, mondom magamban.

Eladásos kiállításon történt, 55 festményből, pasztellképből álló anyagról volt szó, Desmond Morris szürrealista művész és etológus (az állatok viselkedését kutató zoológus) gyűjteményéből. A teljes anyag 400 munkát számlál, Congo „rokonom” ezt három év alatt gyártotta le, puszta élvezetből.
Azt rögtön jeleznem kell, hogy nem egy mai kollégáról olvasunk, hanem olyan alkotóról, akinek a képei az 1950-es években készültek, aki tízévesen tüdőbajban hunyt el, alkotásai pedig olyan neves művészekhez kerültek magántulajdonba, mint Picasso vagy Miró. A közepes méretű képek egyenként 5-6 ezer fontot kóstálnak, nézem a galéria oldalán.

A történet valós, és az a különleges fordulat benne, hogy Congo ... egy közönséges hím csimpánz volt. Minden úgy kezdődött, hogy Morris egyszer csak ceruzát és papírt adott neki, és ebből indulva aztán megállíthatatlan, szenzációs karriert futottak be a művészet csodaföldjén. Főleg absztrakt festészetet produkáltak. Morris szerint egy képzett művészettel foglalkozó egyén jobban megértheti Congo munkamódszerét, tudatos kompozícióit. Ugyanakkor óva int, hogy ne lihegjük túl, ne magasztaljuk fel a majom munkáit, hiszen inkább az a fontos, hogy mit képvisel az ő esete: azt, hogy a majom agyában ott motoszkált már egy primitív esztétikai érzékenység, ami szépen kifakadt belőle, aki, ugyebár, nem emberi lény.

Nézzük meg ezeket a munkákat. Expresszív vonalakat és foltokat látunk egy érzékeny, fiatal, alkotási lázban égő lénytől. Nem érdekes ilyen szempontból, hogy ki készítette. Absztrakt képek, amelyeken nem érjük tetten a reprezentációt, nem találunk szimbólumot, ugyanakkor nem tükröznek modort, stílust, megfelelési vágyat. A kis csimpi hangulatképeit nézve, úgy érzem, jó volt neki ezeket a munkákat elkészíteni, örömét lelte benne, szívesen adta át magát az alkotásnak. Olyan maszat-munkák ezek, amelyek azért lettek meg, mert egészen egyszerűen ... jó volt elkészíteni őket. Ezt az érzést mi, emberek, gyakran elfeledjük...
 

Megjelent a Cimbora 2020/1-es számában