2. A cenzúra és a cenzorok szigorú világa
Romániában például szigorúan tiltották Petőfi Sándor hazafias verseit. Ennek következtében alakulhatott ki olyan abszurd helyzet, hogy megjelent a Petőfi összes költeményei című kötet, amelyből azonban jelentős számú vers hiányzott –Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának második része
A kommunista pártok hatalmuk megszilárdítása érdekében úgy gondolták, hogy minden elérhető információt ellenőrizniük kell. Ezért az információközlés minden területén (sajtó, tévé, rádió, híradók, ismertetések, könyvkiadás) bevezették a cenzúrát. A cenzúra nem kommunista találmány volt, az előző történelmi korokban is voltak olyan időszakok (diktatúrák, a náci Németország), amikor alkalmazták ezt a módszert. A kommunista cenzúra viszont minden idők egyik legszigorúbb, legerősebb cenzúrája volt, mivel az élet minden területébe beavatkozott. A cenzúrázást, vagyis az információk ellenőrzését a kommunista párt iskoláiban kiképzett cenzorok végezték. Minden újság, folyóirat, könyvkiadó, illetve a tévé és rádió szerkesztőségében is dolgoztak cenzorok. Alapos kiképzést kaptak arról, hogy melyek a párt fontos irányelvei, törekvései, és szigorúan csakis az ezeknek megfelelő írások, munkák kerülhettek a nyilvánosság elé. A cenzorok élete sem volt mindig könnyű, hiszen ha minden igyekezetük ellenére megjelent például egy, a pártvezetésnek nem tetsző újságcikk, büntetésben részesültek. Ilyenkor az is gyakran megtörtént, hogy elbocsátották állásukból. A cenzorok ebből eredően nagyon szigorúak voltak, sokak, így a korabeli újságírók legnagyobb ellenfelének vagy épp ellenségének számítottak.
Abban az időben egy-egy lapszám elkészítését lépésről-lépésre követték a cenzorok. Az újságírók a fontosabb újságcikkeket már a megjelenés előtti napon összeállították, és bemutatták a cenzornak. Ha a cenzor valamilyen kényes ügyben nem tudott vagy nem mert dönteni, akkor felkérte erre a pártvezetés valamelyik tagját. Arra is volt példa, hogy a már megjelent újságban vagy könyvben utólag fedeztek fel a kommunista pártvezetésnek nem tetsző dolgokat. Ilyenkor visszavették az adott nyomdai terméket, és bezúzták, vagyis eltüntették.
A cenzúra erőssége és figyelme, témái korszakonként változtak. Volt olyan időszak, amikor egy adott témáról nem volt szabad írni, aztán később változott a hozzáállás, és szabad volt írni róla. Például az 1940-es évek végén a Szovjetunió és a hozzá hűséges szocialista országok konfliktusba keveredtek a Josif Tito vezette Jugoszláviával. Ebben az időszakban Titóról és országáról csak negatív vélemények jelenhettek meg. Az ötvenes években változott a politikai helyzet, a cenzúra már nem tiltotta, hogy pozitív hírek is megjelenhessenek Jugoszláviáról. Utólagos cenzúrára is volt példa, vagyis olyan is megtörtént, hogy az újságokban, könyvekben megjelent képeket is megváltoztatták. Így eshetett meg, hogy Nicolae Ceaușescu fiatalkori képét olyan eseményekről készült fotókba is beillesztették, amelyeken nem is vett részt. De arra is volt példa, hogy egy adott kommunista párt vezetősége összerúgta a port a vezetőség egyik tagjával, és a szakítás után eltüntették annak arcmását az összes régi fényképről...
A cenzúra élesen figyelt a régi irodalmi művek kiadásánál is. Ezek esetében azokat a részeket, fejezeteket, verseket, amelyeket nem tartottak helyénvalónak, eltávolították az adott irodalmi alkotásból. Romániában például szigorúan tiltották Petőfi Sándor hazafias verseit. Ennek következtében alakulhatott ki olyan abszurd helyzet, hogy megjelent a Petőfi összes költeményei című kötet, amelyből azonban jelentős számú vers hiányzott. Egy 1959-es tankönyvbotrány kapcsán pedig a szerzőket azzal vádolták, hogy tudatosan próbálták bírálni a kommunista rendszert oly módon, hogy a szómagyarázatoknál a kommunizmusra vonatkozó szavak után nem megfelelő szavakat helyeztek: például a munkásállam után a munkanélküliség következett, vagy Gorkij író után a gorilla...
Romániában a nyolcvanas években volt a legerősebb a cenzúra. Jelenlétére az emberek különbözőképpen reagáltak. Sokakban kialakult például az ún. öncenzúra. A szerzők, újságírók megtanulták, hogy mit szabad és mit nem, és már eleve megpróbálták szabályozni önmagukat, hogy kerüljék a konfliktust a cenzorokkal. Egy másik technika a cenzorok figyelmének elkerülése volt. Ezt úgy lehetett megvalósítani, hogy a különböző dolgokat a szerzők nem nevezték a nevükön, körülírták más szavakkal, vagy kétértelmű kifejezéseket, esetleg metaforákat használtak, amelyek olvastán, hallatán az közönség azonban megértette az eredeti mondanivalót is.
(A sorozat munkatársa Egry Gábor történész)