7. Diákok a munka mezején
A kötelező, ún. hazafias munka alól egy idő után a gyermekek sem mentesültek. A pártvezetés rendelettel utasította az iskolákat arra, hogy „az országot és a kommunizmust építő munkálatokban az általános és középiskolás diákoknak is részt kell venniük”– Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának hetedik része.
(forrás: protv.md)
Az 1980-as évek elején több kommunista párt is belátta, hogy a rendszer fenntartása érdekében engedményeket kell tenniük az emberek felé, reformokat kell bevezetniük. Így történt ez Magyarországon, Csehszlovákiában vagy Lengyelországban. Nem így gondolta viszont a Románia élén lévő Nicolae Ceauşescu, aki elhatározta, hogy – akár a lakosságot érintő szigorítások árán is – tovább építi a kommunizmust. Hogy minél több tartalékra tegyen szert és hogy kifizethesse az ország tartozásait, az embereket különböző pluszmunkákra kényszerítette. Így történt meg, hogy sokszor eltörölték a szabadnapokat, a hadseregbe besorozott katonákat pedig, rövid kiképzés után, azonnal különböző munkálatokra fogták.
A kötelező, ún. hazafias munka alól egy idő után a gyermekek sem mentesültek. A pártvezetés rendelettel utasította az iskolákat arra, hogy „az országot és a kommunizmust építő munkálatokban az általános és középiskolás diákoknak is részt kell venniük.” A tevékenységekből kötelező volt részt vállalni, esetenként viszont jutalommal is próbálták jobb munkára bírni a nebulókat. Ilyen volt az osztályokra kirótt fém- és papírgyűjtés. A diákoknak minél több ócskavasat és papírhulladékot kellett gyűjteniük. Osztályok közötti versenyt is szerveztek, a győztesek oklevelet, nyilvános elismerést, ritkábban nyári táborozást kaptak jutalomként. Bizarr foltja volt ezeknek a tevékenységeknek a selyemhernyó-tenyésztés. A pártvezetés azt is elhatározta ugyanis, hogy az oly értékes selyem előállításához szükséges nyersanyagot helyben teremti elő, nem külföldről vásárolja meg. Olcsó megoldásnak tűnt a gyermekek bevonása ebbe. Iskolák, osztályok selyemhernyókat kaptak, amelyeket gondozniuk, ápolniuk kellett addig, amíg azok begubóztak. A selyemhernyók sok gondozást igényeltek, eléggé bűzösek és nagyon falánkak voltak, kilószámra fogyasztották a gyermekek által nagy vesződségek árán összegyűjtött eperfaleveleket.
A pártvezetés egy idő után nem elégedett meg a fentiekhez hasonló „önkéntes” tevékenységekkel, a diákoknak tényleges fizikai munkával is részt kellett venniük a „sokoldalúan fejlett szocializmus” építésében. A legkézenfekvőbb munkának az őszi betakarítás ígérkezett. A nyári szünidő után a legtöbb iskolában a szeptemberi heteket a diákok a mezőn töltötték, ahol a legkülönbözőbb mezőgazdasági munkálatokban vettek részt. A középiskolásokat hosszabb időre (több hétre) ún. mezőgazdasági táborokba vitték, ahol gyümölcsöt szedtek, kukoricát törtek stb. A kisebbek, az általános iskolások sem mentesültek a munka alól.
Őket az adott települések közelében lévő földekre, kertészetekbe vezényelték ki, ahol gyümölcsöt, zöldséget, krumplit, hagymát szedtek, kukoricát törtek, répát gyűjtöttek. A munkaprogram általában, kisebb uzsonnaszünetet beiktatva, reggel kilenctől délután három-négy óráig tartott. A fiatalok, jó diákszokás szerint, örültek a „vakáció meghosszabbításának”, igyekeztek játékként, viccesen felfogni azt, ami velük történik, de a több kilométeres mezei gyaloglással „fűszerezett” nehéz fizikai munkálatok azért kimerítették őket. Esetenként kisebb munkabalesetek is előfordultak: esés, zúzódás, kisebb vágás, horzsolás stb. Az iskolák vezetői, a tanárok kényszerhelyzetben voltak, ugyanis az elvégzett munkával el kellett számolniuk az adott település pártvezetőinél. A munka eredményét illetően általában a kényszer, a szigorúság sem hozta meg a kívánt eredményeket. Egyrészt a gyermekek, életkori adottságaik miatt, képtelenek voltak felnőtt szintű eredményeket produkálni, másrészt pedig semmi sem ösztönözte (a szigorúságon túl) őket arra, hogy érdemes minél többet és jól dolgozni, olyan munkát végezni, ami elvileg nem rájuk tartozna...
