A gyermekkor évszázadai
Emil és a detektívek, A két Lotti, A repülő osztály: ismerős könyvcímek ezek az olvasni szerető gyermekek és azon felnőttek számára, akik valaha szerettek olvasni – vagy éppen szeretnek most is. Szerzőjük, Erich Kästner humorának kevesen tudunk ellenállni. Humoros, kedves, bájos gyermekkönyvek írójaként él a köztudatban, kevéssé ismert azonban az a tény, hogy nem csupán gyermekkönyveket írt. A két világháború közötti Németország fokozatosan elboruló világában újságcikkek százaiban hirdeti azokat a polgári humanista elveket, amelyekben konokul és kitartóan hitt (bizonyára azért is tudta megőrizni ezt a hitét, mert bizonyos értelemben mindig egy nyíltszívű drezdai kisfiú maradt). Cikkei révén 1930 körül a berlini szellemi élet egyik meghatározó egyéniségévé vált. Ennek jutalmául 1933. május 10-én a nácik az ő könyveit is nyilvánosan elégették, több más, „a német szellemet mérgező” alkotással együtt. Az eset pikantériája, hogy Kästner saját szemével nézte végig a berlini Opera téren a barbár ceremóniát, amelyhez az SS zenekara és kórusa szolgáltatott zenei aláfestést, és amelyet élőben közvetített a birodalmi rádió. Vakmerő tett volt, de nem esett bántódása. Ahogy bátor döntés volt az is, hogy nem vándorolt ki a náci Németországból, mint sok más írótársa. Manapság nehéz megértenünk, mi lehetett olyan félelmetes, mondjuk, az Emil és a detektívekben, hogy egy világuralomra törekvő birodalom terrorszervei léptek fel ellene. Talán a szelíd humora, az intelligenciája, a kedvessége?
Kästner gyermekkorát Drezdában töltötte. Ebben a szászországi városban született 1899-ben. Szülei kétkezi munkával keresték meg kenyerüket. Apja nyergesmester volt, anyja fodrász. Kästner drezdai gyermekéveit Amikor én kissrác voltam című könyvében eleveníti fel. A könyv lapjain egy harmonikus kispolgári család képe bontakozik ki, amelynek tagjai egymásért dolgoznak, és amelyből kiemelkedik az anya alakja, akit tökéletes anyának nevez a szerző:
A négyzet nem kör, és az ember nem angyal. A négyzet belenyugodott abba, hogy nem kerek. Mindenesetre az ellenkezőjéről a mai napig semmit sem hallottunk. Gyanítható, hogy négy derékszögükbe, négy egyenlő oldalukba beletörődtek. Ők a lehető legtökéletesebb négyszögek, s ezzel becsvágyuk ki is elégült.
Más a helyzet az emberekkel, legalábbis azokkal, akik önmaguk túlszárnyalására törekednek. Nem tökéletes emberek akarnak lenni – ami szép és illő cél lenne –, hanem angyalok. Ha egyáltalán valamit tesznek, úgy hamis ideák igézete alatt cselekszenek. A tökéletlen Lehmann-né nem tökéletes Lehmann-né akart lenni, hanem valamiféle Szent Cecília. Szerencsére nem éri el a hamis célt, mert akkor Lehmann úrnak és a gyerekeknek nem sok nevetnivalójuk lenne. Egy szenttel, egy angyallal nem sokra mennénk. Nem úgy van a tökéletes Lehmann-néval! Csakhogy ez az, amiből semmi sem lesz. Merthogy éppen ez az, ami Lehmann-nénak nem célja. Végül aztán olyan, mint egy elferdült, elgörbült négyszög, mely kör szeretett volna lenni. Nem túl szép látvány.
Anyám nem volt angyal s nem is akart az lenni. Az ő ideálja kézzelfoghatóbb volt. Messze nézett, de nem a fellegekbe. Elérhető célokat tűzött ki maga elé. S mert olyan energikus volt, mint senki más, és nem engedte, belebeszéljenek a dolgába, céljait el is érte. Ida Kästner tökéletes anyja akart lenni kisfiának. S mivel ezt nagyon akarta, nem volt tekintettel senkire – önmagára sem –, s tökéletes anya lett. Minden szeretetét és képzeletét, egész szorgalmát, minden pillanatát és minden gondolatát, teljes létét fanatikusan, mint valami megszállott játékos, egyetlen lapra tette fel: rám. Tétje pedig maga az élete volt.
A lap, amelyre játszott, én voltam. Ezért nyernem kellett. Ezért lett belőlem a legjobb tanuló és a legderekasabb fiú. Nem bírtam volna elviselni, hogy ő ezt a nagy játszmát elveszítse. Mivel tökéletes anya akart lenni, és lett is számomra, a kártyalap számára nem lehetett kétséges: nekem kellett lennem a tökéletes gyermeknek. Vajon sikerült-e? Mindenesetre megpróbálom. Örököltem az adottságait: a tettrekészségét, a becsvágyát, az intelligenciáját.
Ezzel már kezdeni lehet valamit. S ha én, a tőke, a tét, egyszer-egyszer belefáradtam, hogy mindig csak nyerjek, végső tartalékként egyvalami mindig segített: szerettem ezt a tökéletes anyát. Nagyon szerettem.
A tökéletesség vagy a tökéletességre való törekvés azonban nehezen elviselhető állapot. Ebben a harmonikus kis családban (Erich egyetlen gyermek volt) „szeretet mozgatta elkeseredett konkurrenciaharc” dúlt a két szülő között, ami a karácsonyi ajándékozás alkalmával hágott tetőfokára. A szerepek ilyenkor megcserélődtek.
A gyermekkor évszázadai
Az emlékezés mestere
A gyermekkor évszázadai
Egykori önmagunkkal találkozunk egy régi fényképen: négykézláb mászunk egy takarón, sírunk, mert megrémültünk a beöltözött Mikulás szakállától, anyukánk babakocsiban sétáltat, elsős csoportkép, osztálykirándulás... Mi vagyunk a képen, magunkra ismerünk – mégis mintha valaki más volna, hiszen memóriánk másként emlékezik a múltra, mint ahogyan a fotópapír vagy a pixelek őrzik azt.
