Szent Ágoston nem ilyen. Augustinus a Római Birodalom polgáraként született 354-ben, az észak-afrikai Thagastében. Amint Vallomásaiból kiderül, ő is jobban szeretett játszani, mint tanulni, félt a veréstől, szidástól, más szóval: úgy szerette az iskolát, hogy nem feledhette a vakációt. Ki volt (van) ezzel másképp? Átlagos, normális gyermekkor... Egy szentként tisztelt egyházatya, a nyugati filozófiát alapvetően meghatározó gondolkodó gyermekkora. Ágoston „pogánynak” született, „pogányként” élte gyermek- és ifjúkorát, de keresztény szent lett belőle. Nem csak két kontinenst köt össze élettörténete, hanem két világkorszakot, az ókort és a középkort.

A felnőttek hajlamosak a gyermekkort boldognak, felhőtlennek, csodásnak, elveszett paradicsomnak lefesteni. Valóban, a gyerek önfeledtebben tud örülni bárminek, ugyanakkor számtalan dologtól fél. Szenved, ha igazságtalanság éri, és ott van a felnőttek nyomasztó világa, amelyről előbb vagy utóbb kiderül, nem csak támaszt és oltalmat nyújt, hanem fenyegetést, veszélyt, bizonytalanságot is jelenthet. Az elbeszélő számára ezek a fájdalmas emlékek is a megélt múlt relikviái. Elbeszélve őket védelmére kel a „szegény kisgyermeknek”, mintha utólag próbálná letörölni a könnyeket, amelyeken az akkori felnőttek csak nevettek.

Ágoston emlékirataiban valósággal perbe száll az egykori felnőttekkel, a valamikori gyermek védelmében... Érezni elbeszélésén, hogy az iskolában kapott tenyeresek helye még az elbeszélés pillanatában is ég...

IX. FEJEZET

Gyermekkorában igen szeretett játszani, tanulni nem. Sok verést kapott, de haszontalanul. Panaszkodik, hogy a tanítók bottal nevelnek.

1.     Istenem, Istenem, mennyi keserűség, mennyi csalódás várt ott engem! Elémszabták a jó gyermekek reguláját: engedelmesen megfogadni a tanítók intelmeit, hogy nevezetes ember legyen belőlem s a nyelvelés mesterségével kitűnjek emberi hiúságok és hiú kincsek ügyeskedő szolgálatában. Azután iskolába adtak. Tanulnom kellett. Mi haszonra? Szegény fejem nem értette, de megvertek, ha lusta voltam. A felnőttek dicsérték ezt a módszert. Tényleg, előttük egész nemzedékek taposták ki nekünk ugyanígy vesződve e gyászos ösvényeket; nekünk is végig kellett vánszorogni rajtuk, gyarapítva Ádám maradékainak keserves erőlködéseit. Találtunk azonban, Uram, hozzád imádkozó embereket is. Megértettünk tőlük felőled annyit, amennyit tudtunk: hogy te nagy Valaki vagy, s hogy nem kell szemünk előtt megjelenned, mégis megérted könyörgésünket és tudsz segíteni rajtunk. Hozzád fordultam tehát már gyermekésszel, én erősségem és menedékem, téged hívtalak akadozó nyelvemmel. Akármilyen kicsiny voltam, igen nagy buzgósággal könyörögtem hozzád, hogy verést ne kapjak az iskolában. És mikor aztán nem hallgattál meg (kár ugyan nem esett bennem), a nagyok, sőt a szüleim is, kik pedig biztosan nem kívántak nekem rosszat, a verés tetejébe még alaposan ki is nevettek, pedig jaj, a verés úgyis gonosz nagy baj volt nekem.

2.    Van-e valaki, Uram, földieken túlemelkedett lélek, hozzád kötve tüzes szeretettel, van-e, ismétlem (mert tunya érzéketlenség is okozhatná!), hozzád erősen ragaszkodó olyan kemény lélek, amely kínpadot, csipkedővasat és egyéb kínzószerszámot (jaj, minden emberfia szörnyű borzalommal kéri ezek ellen oltalmadat!), szerettei kegyetlen félelmének tárgyait annyira semmibe venné, mint ahogyan szüleink mosolyogva nézték kínjainkat, amiket akkor tanítóinktól szenvednünk kellett? Félelmünk igazán nem volt kisebb s könyörgésünk sem volt hozzád a szabadulásért gyöngébb, de azért folyton rendetlenkedtünk; nem írtunk, nem olvastunk, nem tanultunk annyit, mint amennyi feladatot kaptunk. Volt Uram, volt hozzá értelmünk is, tehetségünk is elég, amennyit éveink számához kimértél nekünk, de - igen szerettünk játszani s ezért aztán büntetést kaptunk azoktól, akik maguk is hasonlóképpen cselekedtek. De persze, a felnőttek naplopását foglalkozásnak nevezik, a gyermek természetes játszókedvét pedig büntetés alá rekesztik. És senki érző lélekkel nem kezeli a gyermekeket, sem a fiúkat, sem a leányokat. Hacsak valami bölcs férfiú rendjénvalónak nem találja azt, hogy megvertek, mert gyermekkoromban a sok labdajáték nem engedett elég gyorsan haladnom a tudományokban, amelyekkel aztán, mint felnőtt, sokkal gonoszabb játékot űztem. Egyébként is az, aki engem fenyített, talán különben viselkedett? Hisz, ha tanítótársa valami apró vitában legyőzte, sokkal epésebb és irigyebb volt, mint én, amikor pajtásom a labdajátékban fölémkerekedett.

X. FEJEZET

Megvallja bűnét, hogy játékos kedve miatt hátramaradt a tanulásban.

1. Uram, minden lelkes és lelketlen állat teremtője, és vezére, bűneinknek pedig csak igazítója, látom, Istenem, hogy ezekben is vétkeztem, mert nem tartottam meg szüleim és elöljáróim parancsát. Akármi tervük volt is velem, kétségkívül haszonhajtók lehettek nekem az életben azok az ismeretek, amelyeknek tanulására rászorítottak; de különben is nem azért engedelmeskedtem, mintha a fejemet valami okosabb dologra akartam volna adni, hanem azért, mert játékon járt az eszem. Lelkesedtem a mérkőzés büszke babérjáért; csupa fül voltam, ha kalandos mesékkel tömtek s érdeklődésemet még jobban felcsigázták. Meséken hízott telhetetlen kíváncsiságom hamarosan kigyújtotta bennem a látás vágyát is: a felnőttek mulatságát, a cirkuszt akartam látni.

2. Akik ilyen játékokat rendeznek, kedves, híres emberek a közvélemény szemében; majdnem minden szülő szíve-vágya az, hogy gyermeke valamikor ilyen nevezetes ember lehessen. Furcsa! Ezt szeretnék, de azért szó nélkül tűrik, hogy a gyermek botot kap az iskolában, ha a cirkuszi játékok miatt elakad a tanulásban, amellyel viszont oda akarják eljuttatni, hogy valamikor ő is adhasson ilyen játékokat. Könyörülő szemmel nézd, Uram, az ilyen oktalanságokat. Igazíts minket, híveidet, de azokat is, akik még nem ismerik nevedet, hogy azok is neveddel járjanak és megigazodjanak.