A karácsony várásának adventi időszaka az 5. században vált a keresztény kultúrkör részévé, négyhetes időtartamát (amit a későbbiekben a protestáns felekezetek is átvettek) Szent Gergely pápa rendelte el a 7. század elején.
A mindennapi hajnali szentmise (angyali mise), a rorate, a nevét adó gregorián himnusszal kezdődik: Rorate, coeli desuper… (Harmatozzatok, magasságos egek…) és az angyali üdvözlet elmondásával fejeződik be. A szertartás a lelki felkészülés, a Megváltó eljövetelére való együtt várakozás része. Még a múlt század elején is a gyermekek feladata volt hajnali harangozással, énekszóval, csengetéssel költögetni a katolikus és néhány vidéken a protestáns híveket is, hogy idejében elindulhassanak templomaikba.
Advent idején régen szokás volt a böjtölés, tilos volt a zajos mulatság, a tánc és az italozás, az 1661-es nagyszombati zsinat még a házasságkötést és a lakodalmat is megtiltotta ebben az időszakban.

Az adventi időszak hangulatát a karácsonyra, a szeretet ünnepére való felkészülés mellett a fényre való vágyakozás is meghatározza. Legfontosabb szimbóluma az örökkévalóságot és a megváltás fényét jelképező adventi koszorú.
Az első adventi koszorút – egy felfüggesztett kereket 24 gyertyával – Johann Heinrich Wichern hamburgi evangélikus lelkész készítette az általa alapított gyermekotthonban, a 19. század derekán. Az 1860-as évektől a kerék helyét örökzöld ágakból (fenyő, babér stb.) font asztali koszorúk vették át, és a gyertyák száma négyre csökkent.

Az adventi vasárnapokon meggyújtott négy gyertya a hitet, a reményt, az örömet, illetve a szeretetet szimbolizálja, a világító gyertyák számának növekedése pedig – a téli hidegben, az egyre hosszabbodó éjszakák sötétségében – a melegre, a fényre, a megújuló életre való vágyódást. Hagyományos színük – egy kivétellel – a lila, a bűnbánat színe, a negyediké az örömet jelképező rózsaszín. A koszorú közepére helyezett, karácsony napján meggyújtott ötödik (fehér) gyertya a fényt hozó Jézus születésére emlékeztet.
A gyermekek számára az adventi időszak időmérő eszköze az adventi naptár, 24 számozott ablakkal, mögöttük kis képekkel vagy apró ajándékokkal. Napjaink adventi kalendáriumai kisebb dobozokból (akár gyufás skatulyákból), tasakokból, borítékokból, zoknikból stb. is készülnek, amelyekben az ajándékok elrejthetők.

Az adventi időszak jeles napok egész sorát foglalja magába, köztük András (november 30.), Borbála (december 4.), Miklós (december 6.), Luca (december 13.), Tamás (december 21.), Ádám és Éva (december 24.) napját és karácsony ünnepét.
A néphagyományban a decemberi jeles napok többségéhez termés-, időjárás- és házasságjóslás kapcsolódott. Az időszak termékenység-, egészség-, szerencse- és szerelemvarázslási praktikáinak célja a következő esztendő sikerének előmozdítása volt a gazdálkodásban, a párkapcsolatok alakulásában, illetve az ártó szellemek elűzésében. Borbála, Miklós és Luca napján jelmezes, néha álarcos alakoskodók jártak házról-házra és mondták termékenységvarázsló rigmusaikat.

Mivel közeledett a lakodalmak – hagyományosan vízkereszttől nagyböjtig tartó – ideje, a lányok mágikus praktikákkal jósolták meg jövendőbelijük kilétét. Borbála napján gyümölcsfaágakat vágtak le, amelyekhez egy-egy nevet társítottak, és a vőlegény nevét a meleg szobában elsőként kivirágzó ág jövendölte meg. A Luca napi gombócfőzés során a neveket rejtő gombócokat forró vízbe tették, és az elsőnek a víz tetejére emelkedő jósolta meg a jövendőbeli nevét.
A Luca napján sütött pogácsákba szokás volt gyűrűt vagy pénzt tenni. A néphit szerint a gyűrűt megtaláló lányra lakodalom, a pénzt megtalálóra pedig szerencse várt a következő esztendőben. 

A XIII. Gergely pápa által bevezetett Gergely-naptár (1587) előtt Luca napja volt a téli napforduló időpontja, az év leghosszabb éjszakájával, tele képzelt veszedelmekkel, szellemlényekkel. Ezért kötődhetett ehhez a „gonoszjáró” naphoz a legtöbb babona a magyar nép hiedelemvilágában.
Luca napján (a néphit szerint) nem volt tanácsos tárgyakat ajándékozni vagy kölcsönadni, mert azok a boszorkányok kezére kerülhettek. A hajnali mise idején be kellett zárni a házat és az ólakat, nehogy a boszorkányok valamiben kárt tegyenek. Elriasztásukra ajánlatos volt fokhagymát dugni a kulcslyukba, kést állítani az ajtófélfába, hamut szórni a kapuk elé, és el kellett zárni a seprűket, elkerülendő, hogy azokon röpködjenek. Ezen a napon kezdték faragni tizenháromféle fából a Luca széket.

Luca, Borbála és karácsony napját dologtiltó napként tartották számon. Tilos volt minden asszonyi munka (fonás, varrás, mosás, seprés, kenyérsütés, meszelés stb.), a tilalomszegésen kapottat (a hiedelem szerint) Luca akár kővé is változtathatta. 
Liturgikus jellegű adventi népszokás volt a karácsony esti pásztorjárás, a szállást kereső Szent Családra emlékeztető, kilenc napon át tartó szentcsalád-járás és a karácsonyi ostyahordás: a kántortanító által sütött ostyát iskolás gyerekek vitték a családoknak, akiktől cserébe élelmet (lisztet, babot, kolbászt stb.) kaptak.