Barangoló

 

Az égbolt fantázialényei Samuel Leigh csillagatlaszában

A 19. század elejéig a csillagtérképeken nemcsak a csillagképeket rajzolták le, hanem a mondahősöket, állatokat, tárgyakat is, amelyekről elnevezték őket. Az alábbi képeket Samuel Leigh angol csillagász 1823-ban kiadott, Urania's Mirror (Uránia tükre) című csillagatlaszából válogattuk. (A feltüntetett csillagképek egy részét 1928-ban megszüntette a Nemzetközi Csillagászati Unió.)

Perszeusz az égbolton is kezében tartja a gonosz Medusza levágott fejét, amelyen haj helyett kígyók tekergőztek, és amely ölni tudott egyetlen pillantásával

A Cet csillagkép a Vegyi Kemence, a Festőállvány, az Elektromos gép és a magyar Hell Miksa által alkotott György hárfája társaságában (azóta az első kettő neve Kemencére, illetve Festőre változott, a két utolsó pedig eltűnt a csillagos égről)

Herkules az aranyalmát termő fa ágát tartja kezében, amely mögött Ládónt, a sokfejű sárkányt is megpillanthatjuk

Az Egyszarvú a Kis Kutya és a már nem létező Nyomdászműhely

Az Északi Vízikígyó a Serleggel, Hollóval, Szextánssal, Tájolóval, Légszivattyúval, Farkassal és a már nem létező Bagoly csillagképpel

A világóceánba merülő halfarkú kecskebakot az ókorban a kecskelábú Pan isten égi képmásának vélték

Az emberi képzelet számára évezredeken át eseményekben gazdag színtér volt az égbolt. A természeti jelenségek okozóit látták a Napban és a csillagokban, és mágikus szerepet tulajdonítottak a változó alakú Holdnak. Őseinket a Sarkcsillag vezette útjaikon, a Göncölszekér rúdjának állásából olvasták le az idő múlását és az égre rajzolták legendáik alakjait. Az ókor istenei és hősei mellett helyet kaptak a mennybolton a mondák soha nem volt teremtményei is, a gonosz sárkánytól a tűzokádó tengeri szörnyön át a szárnyas paripáig.

Égi sárkány

A legtöbb, képzelet alkotta szörnnyel a görög mitológia legnagyobb hősének, Heraklésznek kellett megküzdenie kalandos élete során. Ő győzte le Ládónt, a sárkányt is, amely utóbb az égboltra került, csillagkép alakjában. A görög monda szerint Gaia földistennő, Zeusz nagyanyja, egy aranyalmát termő fát adott nászajándékul Héra istennőnek. A fa a világ szélén lévő paradicsomi kertben állt, őrzői a Heszperiszek (madárszerű lények) voltak és Ládón, a hatalmas erejű, emberi nyelven is beszélő, százfejű sárkány. Számos fejének köszönhetően sohasem aludt, száz torkából pedig szüntelenül rémisztő üvöltés, sziszegés hallatszott.

Miután Heraklésznek sikerült elpusztítania, Héra istennő emelte az égre, hűsége jutalmául. A száznál is több, szabad szemmel megfigyelhető csillagból álló Sárkány (Draco) csillagkép egész esztendőben látható az északi égbolton, a Sarkcsillag közelében.

Az emberevő Hüdra

Az égi Vízikígyó (Hydra), a monda szerint, valamikor a kilenc-, más változatokban öt- vagy háromfejű, emberevő Hüdra volt, amely egykor a lernai mocsarakban rejtőzött. A félelmetes szörnyet, amelynek minden levágott feje helyett kettő nőtt, csak Heraklésznek sikerült elpusztítania, unokaöccse segítségével. Az Északi Vízikígyó tavaszi estéken tűnik fel délkeleti irányban, és alacsonyan vonul át az égbolton délnyugat felé.

A félelmetes tengeri szörny, a Cet

A mitológiai történet szerint egyszer, régen Kepheusz etióp király felesége, Kassziopeia azzal dicsekedett, hogy szebb Néreusz tengeristen lányainál is. Hiúságának büntetése nem maradt el, Poszeidón, a tengerek nagyhatalmú istene pusztulással fenyegette meg Kepheusz országát, és egy tűzokádó, emberevő szörnyet küldött Etiópia partjaihoz, amelytől az ország népe csak Androméda királylány élete árán menekülhetett meg. A tengerparti sziklához láncolt királylányt a hős Perszeusz mentette meg, aki éppen arra repült szárnyas paripáján, tarsolyában a megölt Medusza fejével. A rút és gonosz Medusza fején haj helyett kígyók tekergőztek, szeme, a monda szerint, halála után is pislogott, és pillantásától kővé változott minden élőlény. A tengeri szörny is nyomban elpusztult, ahogy rápillantott, Poszeidón pedig kárpótlásul az égboltra helyezte, a Cet (Cetus) csillagkép formájában. A megmentett Andromédát Perszeusz feleségül vette, boldogan éltek, míg meg nem haltak, és haláluk után a történet valamennyi szereplője a mennyboltra került a Kassziopeia, Cefeusz, Perszeusz, Androméda és a Cet csillagképek alakjában.

Pégaszosz, a múzsák szárnyas lova

Pégaszosz, a görög mitológia szárnyas lova, Poszeidón tengeristen és Medusza fia, anyjának halálakor szabadult ki annak testéből. Miután az istenek otthonába, az Olümposzra repült, Zeusz villámainak hordozója lett. Patájával fakasztotta a Helikón hegyének ihletet adó forrását, és ő repítette a költőket is a múzsák otthonába, a Parnasszoszra. Halála után Zeusz helyezte a csillagos égre, az őszi hónapok szép csillagképe, a Pegazus (Pegasus) alakjában.

A bölcs kentaur

A kentaurok, a görög mitológia félig ember, félig ló teremtményei, vad és gonosz lények voltak, családjuknak azonban volt egy jóságos és bölcs tagja is, Kheirón. Ő lett számos görög hős tanítómestere, ő tanította a vadászatra és a háború művészetére Akhilleuszt, orvoslásra Aszldépiosz orvosistent és lantjátékra Orpheuszt, az ókori mondavilág leghíresebb dalnokát. A bölcs kentaurra a déli égbolton ragyogó Kentaur (Centaurus) csillagkép emlékeztet, de a legtöbb középkori és újkori csillagtérképen kentaurként jelenik meg a Nyilas (Sagittarius) állatövi csillagkép is, amelynek jellegzetes, ágasbogas csillagalakzata nyári, nyárvégi estéken, júliustól szeptemberig látható déli irányban, alacsonyan, a látóhatár közelében.

A halfarkú kecskebak

A késő őszi estéken délnyugati irányban, a horizont közelében látható Bak (Capricornus) állatövi csillagképet évszázadokon át hal-farkú kecskeként ábrázolták a csillagtérképeken. A görögök a csillag-képben Pánnak, a pásztorok és nyájak kecskelábú, kecskefarkú, kecskeszarvú pártfogójának égi mását látták. A monda szerint a pásztorkodó, az általa feltalált pánsíppal zenélgető (és néha páni félelmet, pánikot keltő) vad természeti isten egy alkalommal ellenségei elől egy folyóba menekülve hallá akart volna változni, ami csak félig-meddig sikerült neki. Halfarkú kecskévé alakult át, amelyet utóbb Zeusz helyezett a csillagos égre.

A titokzatos egyszarvú

Az Orion szomszédságában el-helyezkedő Egyszarvú (Monoceros), amely a téli estéken déli irányban látható az égen, az 1600-as évek végén tűnt fel a csillagtérképeken, homlokán hosszú, egyenes szarvat viselő ló alakjában. A hiedelem szerint a legendabeli csodálatos állat porrá tört szarva minden betegséget meggyógyított, és minden mérget hatástalanított. Elfogni azonban csak szűz leányok tudták, akik előtt a vad, gyors és legyőzhetetlen unikornis letérdelt, hogy fejét ölükbe hajthassa. A keresztény mitológia ártatlanságot jelképező állata a középkorban kedvelt címerállattá vált, de feltűnik festményeken, gyönyörű falikárpitokon is. Az Egyszarvú az égbolt kisebb méretű és halványabb csillagképeinek egyike, alig vehető észre fényesen ragyogó szomszédja, az Orion árnyékában.

A poraiból megelevenedő főnixmadár

A déli félteke szép csillagképe a Főnix (Phoenix). Az önmagát öt-száz évenként tűzben elégető, majd poraiból ismét megelevenedő mitológiai madár „ősei” az ókori Egyiptomban a Napnak áldozott, fészkestől elégetett sasmadarak lehettek. Az újjászületést, halhatatlanságot, megújuló életet jelképező mitikus madár utóbb a magyar református egyház egyik címerjele lett.

Megjelent a Cimbora 2009/8-as számában