Színes világunk
Az ősművészet legkorábbi ismert emléke egy kb. 44 000 éve, okkerrel festett vadászjelenet (hatalmas vad előtt fekvő apró vadászok, kezükben lándzsával) egy indonéziai barlangban • Forrás: bbc.com
Az ősművészet árnyalatai
A ragyogó színekben pompázó természet, az égbolt kékje, a fű zöldje, a beporzó rovarokat magukhoz csábító virágok vagy az őszi lombok színei a legrégibb időktől elbűvölhették őseinket. A kőkori sziklafestményeken mintegy negyvenezer, az edényeken hat-hétezer éve jelentek meg a természet színeit utánzó árnyalatok. A festményekkel gazdagon díszített barlangok feltehetőleg vadászatokra felkészítő, illetve az elejtett állatok szellemét kiengesztelő szertartások helyei voltak, és eleink vadászati szokásairól, állatairól, sok ezer éve élt vadállatokról tudósítanak.
A színárnyalatok használatának korai példái az észak-spanyolországi Altamira-barlang falára – az okker hevítésével előállított sárga, barna és vörös árnyalatokkal – festett állatok (Kr. e. 15 000 körül) • Forrás: archaeology-travel.com
A többnyire sárga, barna és vörös árnyalatú, gyakran feketével kontúrozott rajzokat a környezetükben található festékanyagokkal (földfestékekkel) színezték.
Európa leghíresebb barlangrajzainak egyik érdekessége, hogy elkóborolt kutyáikat kereső gyerekek fedezték fel őket: egy spanyol régész kilencéves lánya az Altamira- (1879), négy francia fiú a Lascaux-barlangot (1940).
Az óegyiptomi falképeket, ruhákat és kerámiákat gyakran színezték a mesterségesen előállított egyiptomi kék festékkel (vadászjelenet egy Kr. e. 14. századi thébai sírkamrában) • Forrás: worldhistory.org
Az ókorban a festékek palettája új színekkel gazdagodott. Az egyiptomi falképeken és edényeken mintegy 4000 éve jelent meg az első, mesterségesen előállított, egyiptomi kéknek nevezett színárnyalat, valamint a Nílust jelképező smaragdzöld és az ólomoxid tartalmú ólomfehér.
A hagyomány szerint az egyik legrégibb mesterséges festék, a mínium feltalálása a véletlennek köszönhető: egy kigyulladt athéni hajón az ólomfehér festék narancsvörös porrá égett.
A pompeji villák falait díszítő festmények gyakori színe volt a cinnabarit nevű ásványból nyert, ragyogó és időtálló – pompeji vörösnek is nevezett – cinóber (Bacchus-ábrázolás egy Kr. e. 1. századi épület falán) • Forrás: pinterest.com
Festékek a természetből
Az ősember a barlangrajzok színezésére elsősorban a talajban talált, ásványi eredetű földfestékeket használta. Az első az okker – vasoxidokkal színezett agyag – volt, de évezredeken át szinte változatlanul megmaradt festékeket készítettek porrá zúzott és kötőanyagokkal (zsírral, vérrel, nyállal) kevert, színes kőzetekből is. Féldrágakövek (lazurit), drágakövek (smaragd), illetve vas-, higany- vagy réztartalmú kőzetek (malachit, cinnabarit) őrleményéből készült, ásványi eredetű festék volt az ultramarin kék, a smaragdzöld, illetve az élénkpiros cinóber.
Az egyiptomiak, majd a rómaiak évezredekkel ezelőtt a festőbuzér cserje gyökeréből nyerték az ókor egyik legszebb vörös festékanyagát, az élénkpiros alizarint • Forrás: Wikipédia
A fehér festéket porított mészkőből, a feketét fa- vagy csontszénből nyerték. Az ókortól növényi eredetű – bogyókból, gyökerekből, virágokból, zuzmókból, fák színes gyantájából előállított – festékeket is használtak.
Állati eredetű festék volt a tüskés bíborcsiga mirigyének váladékából nyert bíbor. A kermesztetű nőstényének szárított testéből készült a textíliák festésére használt, mélyvörös karmazsin és az élénkvörös skarlát, valamint a fügekaktusz levelein élősködő tetűből nyert (ma ételszínezékként használt) kármin.
Az indigót – eredetileg az indiai indigóserje virágzatából erjesztéssel nyert, liláskék növényi festéket — napjainkban a farmeranyagok és a kékfestők színezésére használják • Forrás: Wikipédia
A mangólevéllel etetett tehenek vizeletéből előállított ragyogó sárga, illetve a porrá tört múmiákból nyert múmiabarna festékek használatát a 20. században tiltották be.
Nyelvünk gazdagságát jellemzi, hogy a színárnyalatok sokaságát mintegy 1500 szavunk fejezi ki, a patyolatfehértől a bakacsinfeketéig.
Az ókortól használták sárga, illetve narancssárga színezékként a sáfrány megszárított bibéjéből nyert, igen drága port (sáfrány bibéit gyűjtő lány egy ókori görög falfestményen, Kr. e. 1500 körül) • Forrás: Wikimedia Commons
Amerika felfedezése után terjedt el a Mexikóban honos fügekaktusz levelein élősködő tetűből nyert festék, a hidegvörös kármin • Forrás: toniwattsartstudio.com
Az ókori Rómában tintaként, a középkortól rajzok, a múlt századtól fényképek színezésére használt, állati eredetű festékanyag a tintahalak menekülés közben kibocsátott, barna váladéka, a szépia • Forrás: color-hex.com
Jelképes színek
Az ókorban a fehér az isteneket és az isteni eredetet, a vörös a tüzet, a zöld a vizet és a sarjadó életet, a sárga a Napot és a gazdagságot jelképezte. A fekete az alvilág, a gonoszság és a halál (a középkortól a boszorkányok) színe lett.
A hatalomhoz évezredeken át a vörös szín árnyalatai (a lilásvörös bíbor, a mélyvörös karmazsin és az élénkpiros skarlát) kapcsolódtak. A Római Birodalomban a méltóságot és a tekintélyt szimbolizáló bíbor viselet az uralkodók és a szenátorok kiváltsága volt. A középkorban az egyházi méltóságok, a városok elöljárói és a bírók hordhattak bíbor vagy vörös köpenyt. A francia uralkodók hatalmát ragyogó kék (királykék) öltözetük tükrözte, a spanyol udvari etikett a fekete ruhák viselését tette kötelezővé.
A legdrágább ókori színezéket, a bíbort a tüskés bíborcsiga mirigyének váladékából nyerték, vizelet hozzáadásával változtatva az orrfacsaróan bűzös szövetek színárnyalatát • Forrás: Wikipédia
A keresztény hagyományban az Istenhez és az angyalokhoz kapcsolódó fehér szín tökéletességet, ártatlanságot, örömet és békességet fejez ki. (A fehér galamb a bibliai időktől a béke, a fehér zászló a megadás jele.) A tisztaságot és bűntelenséget jelképező kék (a magyar néphagyományban a búzavirágkék árnyalatú Mária-kék) Szűz Mária és a mennyország színe. A szerzetesek barna csuhája szegénységre és a világi hívságok megvetésére utal. A zöld a remény és az örök élet, a vörös a bűn és a szenvedés (utóbb a szenvedély és a szerelem), a sárga a romlottság, a szemérmetlenség és az árulás, a fekete a bűnhődés, a pokol, a halál és a gyász jelképe lett.
Marokkó kék városában (Chaouenben) a házfalak, az utcák kövezete, a lakosok öltözete és berendezési tárgyainak többsége az indigókék különböző, nyugalmat, harmóniát és a végtelen égboltot jelképező árnyalataiban pompázik • Forrás: anamoralesblog.com
Beszélő színek
Számos állat kommunikál színek segítségével, és nem egyszer túlélésük feltétele az ilyen módon történő üzenetváltás. Színe alapján különböztetik meg az ehető táplálékot a mérgezőtől, párválasztáskor a hím madarak versengésének győztesei a legszínpompásabbak vagy a legszebb fészket készítők. Egyes fajok – pulyka, kondorkeselyű, fregattmadár, pávián stb. – hódító vagy megfélemlítő szándékukat egyaránt képesek kifejezni élénkvörös testrészeik segítségével.
A középkori templomok falképein és a kódexek miniatúráin a pokol ördögeinek színe fekete, szürke vagy vörös (Andrea di Bonaiuto freskója a firenzei Spanyol-kápolnában, 14. sz.) • Forrás: travelingintuscany.com
Az emberek világában napjainkban is fontos üzeneteket, információkat közölhetnek a színek (például a virágcsokroké vagy a közlekedési lámpáké), amelyek évezredeken át a megbélyegzés és a társadalmi rétegek megkülönböztetésének eszközei is voltak. A középkorban az erkölcstelen nőket, a fertőző betegségekben szenvedőket és az eretnekeket sárga ruha, az adósokat és a gályarabokat zöld sapka viselésére ítélték. Az elmeháborodottakat tarka – zöld, sárga, piros – csíkokból vagy foltokból varrt „bolondruha” hordására kötelezték.
Az ókortól (a magyar történelemben Könyves Kálmán korától II. József uralkodásáig) szigorú büntetést is kilátásba helyező ruharendeletek szabályozták a viselet – társadalmi rangot tükröző – színét és anyagát. A drága, színes öltözet gazdagságot, előkelőséget, a vörös nemesi származást hirdetett, a „közönséges asszonyszemélyek” és férfiak kötelező viselete csak jellegtelen színű lehetett.
A képzőművészetben hagyománnyá vált az árulást és a hűtlenséget jelképező sárga vagy narancssárga köpenyben ábrázolni Iskarióti Júdást (Giotto di Bondone: Júdás csókja a padovai Scrovegni-kapolna falképén, 1305 körül) • Forrás: Wikimedia Commons
A méregtermelő állatok (köztük a nyílméregbékák) a ragadozókat feltűnő – fekete-sárga, fekete-vörös stb. – színeikkel figyelmeztetve védekeznek • Forrás: Wikipédia
