Az éghajlatváltozás témája senkit sem hagy egészen nyugodni: azokat sem, akik tagadják katasztrofális, visszafordíthatatlan jövőbeli következményeit, és azokat sem, akik mélyen beleolvassák magukat a kérdésbe, tenni akarnak ellene, akik saját vagy gyermekeik jövőjét féltik, akik együttéreznek bolygónk kevésbé szerencsés égtájain élő embertársaikkal. Nem meglepő, ha egy ennyire aktuális és súlyos kérdésről egyre több, fiataloknak szóló szöveg is születik. A témához kapcsolódik Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter Az emberek országa – Kalaallit Nunaat című disztópiája vagy Zágoni Balázs Fekete fény-sorozata, amelyek világában szintén meghatározó tényező a természeti források kiapadása, a környezetszennyezés, a javak egyenlőtlen elosztása.

A témában megemlíthetjük a Greta vagyok. Egy új, zöld nemzedék kiáltványa címmel megjelent kiadványt is, amely nem irodalmi mű, hanem fiataloknak szóló ismeretterjesztő írás a Greta Thunberg tizenéves környezetvédő aktivista által indított mozgalomról, az éghajlatváltozásról és a politikai döntéshozók feladatairól. A Szárazság világában bekövetkezik mindaz, amire sok tudós előrejelzését követve Greta is felhívja a figyelmet: a jövő nemzedékei számára élhetetlen lesz a Föld. Rojik regényében pedig mintha helyenként visszacsengenének Greta szavai, csak már múlt időben írva:

Rojik Tamás regénye a közeljövőben játszódik, olyan világban, amely sokban hasonlít a napjainkban megfogalmazott tudományos előrejelzésekhez a globális felmelegedésről: „a várható átlaghőmérsékletet vagy a mezőgazdaság átalakulását például nem én találtam ki” – utal a szerző egy interjúban (pagony.hu) a regény megírásának hitelesen dokumentált alapjára, amelyet a fantáziavilág részleteivel egészített ki, írt történetté.

A Rojik-regény a sci-fi egy új ágához, a cli-fihez, azaz klíma-fikcióhoz sorolható: bár sokan műfajként hivatkoznak a klíma-fikcióra, a kifejezés főként a téma megjelölését szolgálja, hiszen azok az irodalmi és filmes művek tartoznak ide, amelyek a klímaváltozás kérdését gyakran disztópia formájában dolgozzák fel.
A Szárazság története a 2050-es évek Budapestjén indul, katasztrófaregénynek megfelelő természeti és gazdasági klímában: a felszíni és felszín alatti vizek nagy része elapadt, az élővilág a környezetszennyezés és a felmelegedés miatt elhalt, a megmaradt folyók vize ihatatlan, s mindez gazdasági válsággal jár: a társadalom a valamennyivel jobban élő (nem éhező, szomjazó) kisebbségre, a ,,pénzesekre”, és a város határán kívülre szorított többségre, az ,,ingyenélőkre” szakadt, akik a gazdasági válság következtében elvesztették megélhetési lehetőségüket.
A regény kezdetén két fiatalt ismerünk meg, akik egy budapesti gimnáziumban tanulnak: Daninak zártsága, tárgyilagos és szűkszavú kommunikációja, távolságtartása miatt nehéz teljesen beilleszkednie társai közé, Anikó pedig vidéki környezetből származik. A két fiatalt a rajzolás hozza össze, egy közös képregény-projekten keresztül alakul kapcsolatuk, és később, a történet igazán nehéz pillanataiban is ez a művészeti, kifejezési forma marad titkos erőforrásuk.

A regény első részén nem biztos, hogy mindenki könnyedén lendül át: mintha csupán előkészítené a történetet, nagyjából megtudjuk, hogy mi történt az eseményeket megelőző évtizedekben, hogyan élnek az emberek, megismerjük a főszereplőket, családjukat, hogy milyen a suli, a technológia fejlettsége, és kialakul a két főszereplő közötti bizalmi kapcsolat. Egy kicsit izgalmasabb lenne, ha az előkészítő részt sikerült volna a szerzőnek a történet egészébe beágyazni, elszórni, így viszont ki kell várni, amíg „beindul” a szöveg.
A könyv második és harmadik része már sokkal fordulatosabb, és bár továbbra is sok érdekes vagy ismerős technológiai, környezetvédelmi, társadalmi, gazdasági kérdés merül fel, ezek már inkább illeszkednek a szövegbe. Sok új, izgalmas figurát ismerhetünk meg, és ahogy a főszereplők kilépnek Budapest lezárt határain túlra, úgy tágul ki a regény világa is, amelyben megismerkedhetünk az igazság több másik szeletével is.

Talán a regény befejezése a legrendkívülibb, mert a két fiatal szereplő, ahogyan a történet során nem visznek véghez hősies, erejüket meghaladó tetteket, úgy a lezárásban sem válnak hőssé, sem olyan példaképpé, amely meghaladná az olvasót. Kettős érzést hagy bennünk ez az ünneplés nélküli zárlat, hiszen felszabadító végszóra várnánk, ami reményt adhat, hogy van lehetőség hirtelen fordulattal változtatni egy kilátástalan helyzetben. A Szárazság lezárásával viszont inkább Greta egyik realista gondolata cseng egybe: ,,Nem reményre van szükségünk, hanem cselekvésre.”