Huszti Gergely első megjelent regényével, a Mesteralvók hajnala című ifjúsági fantasyvel (Cicero, 2019) elnyerte 2020-ban az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategóriában) címet. Egy többrészes mű esetén mindig izgalmas kérdés, hogy a folytatás képes-e megtartani az előző rész színvonalát, vagy unalmassá, túlírttá válik. A válasz, röviden: a Mesteralvók második része, bár ez nem elvárás, könnyedén felülmúlja az elsőt (amelyről a Cimborában már olvashattatok). Nem okoz csalódást.

A Mesteralvók hajnala annyira sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után, mintha csupán előkészítője lenne a folytatásnak. Ez mégsem így van, hiszen a három főhős elbeszélésének váltakozása folyamatosan fenntartja kíváncsiságunkat. Úgy érezhetjük, hogy minden pillanatban megfordulhat az események menete, egy-egy új információ átrendezi a lassan ismerőssé váló, középkori jellegű, varázslattal átszőtt és mitikus lények lakta világot. A második részben nemcsak a nagyobb ívű események okoznak gazdag olvasmányélményt, hanem a kifinomult részletek is: mind a szereplők múltbeli történetének és jellemének színezése, mind a varázslatos világ múltjának, aktuális helyzetének nyomokban feltünedező jellemzői.

Címből jóslás: hajnaltól a viadalig

A Mesteralvók hajnala cím a mesteralvók, a fantasy világában szentként tisztelt, csodás erejű alakok földi maradványainak ébredésére utal, pedig ilyesmire egyáltalán nem kerül sor az első részben, de a mágikus esemény előkészítésének díszleteibe sem láthat be az olvasó. Csak annyit tudunk, hogy a Tornác nevű világ településeiről sorra eltűnnek a csontszentek, akik hiánya az emberek őrületének, egymás lekaszabolásának rémképét ébreszti fel.
A Mesteralvók viadala már túlmutat az ébredésen, a visszatérésen, és egy elkövetkező, küzdelmes időszakot, háborút jósol.

Elsősorban arra gondolhat az olvasó, hogy azokról a mesteralvókról lehet szó – valamilyen varázslatos módon –, akiknek csontjai eltűntek. A történet azonban igazán meglepő fordulatokat tartogat...

Az első kötet emlékezetes záróképe, hogy Admira és Miló együttes erővel megfejtik az égbe nyúló torony titkát. Az egyetlen élő szentet, Ludovikot, akitől Admira segítséget remél, nem találják a toronyban, viszont három titokzatos, vak vénséget igen. Az ő hátukra rajzolt kód megfejtésével tudnak a fiatalok továbbhaladni útjukon, de itt derül ki az is, hogy a mesteralvók valódi történetét meghamisították.

Talán, meghazudtolva a Mesteralvók Könyvének sorait, a bosszú és harag harcosai ők, vagy valóban a béke hírnökei, ahogyan Admira tanulta. Mi az, amit az eredeti történetből elrejtettek a Mesteralvók Könyvének másolói, és milyen szándék vezérelte őket, kinek az érdekében tették? Sok kérdés a regény utolsó oldalain kerül megválaszolásra, köztük az is, hogy Milót ki és miért vezette a Tornácra, és hogy hová tűnt az utolsó élő mesteralvó, Ludovik atya.

Főhősök története(i)

Az első kötetben egymástól teljesen külön halad a három főhős története, csak a végén találkozik Miló és Admira. Miló a Vörös Vadkan fagyos birodalmában esik fogságba előbb, Lupa Voidban, ahol emberevő („kannibálzombi”) sozó harapja meg, s ez a kínzó marás, amely áldozatát utolsó fázisban sozóvá teszi, végig jelen van a második kötetben.

A szürkegém Admira, aki árvaként nevelkedett a dakorleoni kolostor falai között, a szőlészettel foglalkozó településről indul útnak, hogy eltűnt mesteralvójuk, Ruphus mester szent csontjait felkutassa, s így szabadítsa meg közösségét a vár- ható szerencsétlenségtől. A regény második része sokrétűen árnyalja a fiatal lány karakterét, megtudjuk származásának történetét, kiderül, hogy miért szenved álmatlanságtól születése óta, milyen körülmények között és miért került a kolostor falai közé.

Admira sokkal inkább illik a Tornác mitikus világába, mint Milán, aki rövid ideje maga is álmatlansággal küzd, de látszólag 

semmi egyéb nem indokolja, hogy a mesteralvók világába keveredjen, ahol életét kockáztató helyzetekben kell helytállnia. Ez nem az a történet, ahol a hősökről már az elején kiderül, hogy csodás képességeik vannak, és meg kell menteniük a világot valamilyen szörnyű csapástól. A regény végén megértjük Miló szerepét, de számos út marad nyitva előttünk, hogy továbbgondoljuk a srác történetét. A folytatás adná magát, így még izgalmasabb a nyitva hagyott lezárás.

Vulagrus Pokk úgy jeleníti meg magát előttünk, mint egy korosodó, kicsapongó életet élő, de lelkiismeretes borász. Kissé meglepő, hogy valójában mindössze 34 éves. Talán első ránézésre ő lóg ki a leginkább az ifjúsági regény kereteiből: nem kamasz, Admirához és Milánhoz képest nincsenek varázslatos képességei. Arra már az első részben fény derül, hogy múltja köti Admirához, történetük feltárása érzékeny pontokat érint, és a múltbeli, fiatalkori cselekedetek felelősségének vállalásáról szól.

Egy-két szereplős regény? Nope!
A Mesteralvók első részében a három főszereplő kerül előtérbe, de ahogy egyre beljebb haladunk az események sűrűjébe, mindhárom karakter köré segítő szereplők szegődnek, újabbak pedig akadályozni próbálják őket. Útjuk többször találkozik, és mindannyiszor különválik. 

A kortárs ifjúsági irodalomban ritka, hogy ilyen sok szereplő mozogjon egy világon belül, és mégse maradjanak felszínesen ábrázoltak. Az első kötetes Huszti Gergely úgy alakítja a szereplőket, hogy a legellenségesebbek is megérthetővé válnak, a legszimpatikusabbak hiányosságai is feltűnnek.

Nem árulhatom el, hogy a második kötet melyik pontján hangzik el a következő szövegrész, ki meséli kinek, de jól jelzi a Tornác világában megismert alakok sokféleségét:

Megjelent a Cimbora 2021/3-as számában