Cimbirodalom
Advent környékén egy nap apa így szólt:
– Nem akarlak megijeszteni, de ma kezdődik a penumbra-időszak.
– A milyen időszak? – kérdezte ijedten Lídia.
– A penumbra. A gregoriánus félárnyék-időszak – ismételte apa. – Óvatosnak kell lennünk. Veszélyes időket élünk.
– Hogy érted ezt? – aggodalmaskodott Lídia.
– Mindenféle szempontból veszélyes – válaszolt apa vészjóslóan. – A legkritikusabb része a téli napéjegyenlőség.
– Mi történik akkor? – Lídia szíve a torkában dobogott. – Persze, a leghosszabb éjszakán kívül – jutott eszébe.
– Ilyenkor bármi megtörténhet – válaszolt apa még baljóslatúbb hangon. – És meg is történik. A penumbra-időszak december elejétől január végéig tart, és a téli napéjegyenlőségkor éri el a csúcspontját. Ez idő alatt bármire számíthatunk: különös véletlenek, rohamok, őrültségek, eltűnések, támadások, csalások, ficamok, csúszások és rándulások, hajótörések, merényletek, lavinák, spontán módon kialakuló tűzvészek, tornádók, meteoritbecsapódások, pusztító árvizek, bármi megtörténhet, amit csak el tudsz képzelni. És olyan dolgok is, amiket nem.
Lídia megpróbálta elképzelni a dolgokat, amiket elképzelni sem tud. Semmi ilyesmi nem jutott eszébe.
– Te is hallottad a Prófétát? – kérdezte Lídia. – Vagy ezt is Cyrus Teedtől tanultad?
– Milyen prófétát? Nem, a Hogyan készüljünk fel mindenre című könyvben olvastam erről. Réges-régen. De nem akartalak korábban ezzel aggasztani. Most már azonban elég idős vagy ahhoz, hogy aggódj.
Lídia nem volt ebben egészen biztos.
– Minden évben van penumbra-időszak? – kérdezte.
– Bizony – mondta apa. – Az Úr minden egyes évében.
– De nem emlékszem, hogy tavaly ilyenkor valami igazán szörnyű dolog történt volna – merengett Lídia. – Vagy akár tavalyelőtt. Bár, persze, karácsony volt, és szerinted a karácsony amúgy is borzasztó időszak.
– A karácsony nem számít. Itt valami rosszabbról van szó – mondta apa. – Most történetesen szerencsések vagyunk. De ez nem mehet így a végtelenségig. Ne ijedj meg, de nem mehet. Jobb, ha felkészülsz rá.
– Már három órája esik az eső – tűnődött Lídia. – Lehet, hogy egyáltalán nem fog elállni. A víz emelkedni kezd, az utcák folyókká, a terek tavakká válnak, a házak pedig úszni kezdenek.
– Bármi lehetséges – mondta az apja, és kifejezetten elégedettnek tűnt.
– Még szerencse, hogy éppen tegnap voltunk bevásárolni – mondta Lídia.
Valójában már egyáltalán nem aggódott. A padláson volt felfújható gumimatrac, úszógumi és karúszó is. Érdekelni kezdték a félárnyékban rejlő lehetőségek. Másfelől viszont kétségei támadtak. Lídia nem volt jártas a valószínűségszámításban vagy a baleseti statisztikában, de sejtette, ha a katasztrófák valóban elkerülhetetlenek, akkor a penumbra-időszak előtt vagy után is bekövetkezhetnek.
– A Pinatubo vulkán februárban tört ki. A virágüzletből tavaly májusban rabolták el az összes muskátlit – mondta Lídia. – Az osztálytársam kutyája pedig novemberben szökött el, de éppen decemberben, a penumbra időszakában tért vissza.
– Mit bizonyít ez? – kérdezte apa.
– Épp olyan keveset, mint a te könyved – pimaszkodott Lídia.
De az eső még mindig nem állt el. December eleji, fagyos záporeső volt, és Lídiának úgy tűnt, egyre csak erősödik. Az udvaron megjelenő kis hideg tavacskák elkezdtek apránként összeolvadni. Talán az eső úgy döntött, hogy az egész félárnyék ideje alatt esni fog. Lídia néhány percenként kikukucskált az ablakon. Látni akarta, milyen gyorsan emelkedik a víz. Apa bekapcsolta a rádiót, hogy meghallgassa a híreket.
– Borzasztó dolgokról beszélnek? – kérdezte Lídia.
– Mindenféle rettenetről – válaszolta apa.
– De ez mindig így van, nem csak a penumbra-időszakban – emlékezett Lídia. Hallgatta, de egy szót sem szóltak árvízről. A biztonság kedvéért azért elindult, hogy felfújja a gumimatracot.
Kemény munka volt. Lídia csak pumpált és pumpált, a matrac pedig fájdalmas lassúsággal fújódott fel. Talán lyukat rágtak bele a molyok. Amikor már majdnem végzett ezzel, észrevett valamit. Az udvaron lévő tócsákon és az ablakon megcsillant a téli napfény. Elállt az eső. Egészen megnyugodott. A juharágon egy fagyos vízcsepp csüngött.
A bekapcsolva maradt rádióból egy dal szólt, amit anya gyakran énekelt:
– O Fortuna, velut luna, statu variabilis!
Azt jelenti: Ó, Szerencse, változékony vagy, miként a Hold!
Kusztos Anna fordítása
Megjelent a Cimbora 2021/8-as számában
Leena Krohn: Az üregesföld-elmélet (Teoria ontosta maasta)
Szfinx vagy robot 4.
Cimbirodalom
Leena Krohn Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteménye először az interneten jelent meg 1996-ban, a szerző digitális illusztrációival, majd pár évvel később könyv formájában is kiadták. Ezek a filozofikus-tudományos-fantasztikus történetek kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A szövegek összefüggenek, de külön-külön is megállják a helyüket, szórakoztató valóságokba kalauzolva az olvasót.
Leena Krohn: Nyár és gravitáció (Kesä ja painovoima)
Szfinx vagy robot 3.
Cimbirodalom
Leena Krohn Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteményének filozofikus-tudományos-fantasztikus történetei kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A 2021. áprilisi és májusi Cimborában már olvashattatok a kötet írásaiból, most egy elgondolkodtató kis történettel folytatjuk a Leena Krohn világával való ismerkedést.
Leena Krohn: Éjjeli váltás (Yövuoro)
Szfinx vagy robot 2.
Cimbirodalom
Leena Krohn Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteményének filozofikus-tudományos-fantasztikus történetei kilógnak a mese keretei közül, a gyermek és a felnőtt között lezajló párbeszédek olyan témákat dolgoznak fel, mint a téridő és a fekete lyukak természete, a gravitáció, az idő, a párhuzamos világok, álom és valóság viszonya. A következő hónapokban a Cimbora lapjain bebarangoljuk a Krohn által feltérképezett lehetséges világokat, és útravalóként, hamuban sült pogácsa helyett, ezzel a gondolattal tarsolyunkban indulunk neki: „Minden, ami nem lehetetlen, előbb vagy utóbb megtörténik. De néha még a lehetetlen is.”