A leg-

Az Elefántok a lámpa hegyén
Himbálnak talpig zárójelesen,
Nem bántó éllel ormányuk helyén,
Inkább várakozón, szünet-lesen.

Körülszaglásznak, sőtt, be-benéznek
Hogy viaskodom egy szófarokkal,
Hamis Szent-Györgynek, filctoll-vitéznek
Gondolnak, érzem, némi joggal.

Hagyom a rímet „Szünet lesz!” – képpel,
Rájuk nézek, kis „Tovább miképp?”-el.
Állnak. Próbálom szóval: - Esetleg...

Mindenem megtorpan a vonalon,
Mit záró-jel-csendjük ecsetje von.
Együttmoccanatnak ez esett leg-

Az éléskamrai beszélyekből

A Márvány dél óta
Az éléskamrában szöszmötöl
(szeret így időben lenni,
itt-ott időzve tenni-venni).
Benézek.
Érti, hogy ez valami kérdés,
Ez a majd-csakúgy-benézés,
Már mondja is, nem hatol-ötöl:
- Tudod, aki így szöszmötöl,
Az mindig rálel erre-arra,
Pl.,
Hogy az élés nem kamra -
(itt hallgat egy keveset,
nézzük, a szó hogy nyer teret), -
Hanem ajtó,
Mi nyílik-zárul
Bizonyos örök futamra,
Ahol minde futó
Áll.
Így
Minden távra rátalál.

A halálra-váltak

A TV-nél kuporgunk,
Kép-eső-mosta kövek,
A Márvány meg én.
Zöld-lila-kéken szitál
Ránk a doboz-égi fény.
Állatokra várunk
(szeretik ezt az Elefántok,
a Márvány – s – Más-fejekben
ilyenkor pattannak a pántok,
s valami régi-régi kép
dolgozza magát egyre feljebb),
De hiába:
- Tán valahol beljebb
Az ernyő mögött
Várják a TV-jó-időt. –
Szól be a Márvány,

adva a mindig-bölcselőt.

És akkor

Változik a kép,

Állattá válik, kilép

Az ernyő elé,

A fény-esőbe.

Róka lehet, rajzolt, 

Olyan vörös-szürke,

Halálravált.

A gép-hang közben,

A TV-egi, meséli,

Hogy e rajzolt róka

Nincs már.

Halálra vált,

Nem őrzi semmi kincstár.

És jönnek sorban

A halálra-váltak,

Halak, madarak,

Kis-nagy lények válnak

Szemünk előtt képpé,

Rajzolt buborékká

A TV egén.

- Ők mind...

Nincsenek? – 

Kérdi a Márvány,

Hangja hűlő kátrány, -

Ez hogy lehet? 

Tudod, barátom, - 
Adom a vidámat, - 
Az úgy van, 

Hogy egyszer valaki

Ott fent,

Az égi pályán

Egy Lény sínjét halálra váltja,
És onnan a Lény-vonat nincs tovább.

Csak Semmi.

A Márvány néz, 

Próbál lávának

Valami támaszt

Keresni:

Így sínen lenni,
Ez, ugye,
Nem igaz, Lenny?

Félek, Márvány, -
(hangom elég rozoga párkány), -

Félek, hogy igaz.

Ülünk.

A TV-csend sara

Belepi fülünk.

Aztán a Márvány:

Akkor lehet,
Hogy egy Lény

Csak úgy elntűnik,

Mint a fény,

Mint buborék,

S nyomában rajzolt 

Emlék lohol csupán?

Mégsem, talán, -
Szórok néhány 

Gondolatot a padlóra

(olyanok, akár a játékvonatok) –

Hogyha őket gondolatban 

Továbbvinnénk,

Gondolatban-sínre tennénk,

Tán nem lesznek többé

Halálra-váltak.

Lennénk nekik

Sínek, erdők, várak.

Azóta gondolatvonatozunk.

Egyre hosszabb a vonatunk.

Megjelent a Cimbora 1998/5-ös számában