Cimbirodalom
A következő hónapokban a Cimbora lapjain bebarangoljuk a Krohn által feltérképezett lehetséges világokat, és útravalóként, hamuban sült pogácsa helyett, ezzel a gondolattal tarsolyunkban indulunk neki:
– Lídia! – szólalt meg apa. – Ezt olvastad?
Apa egy cikkre mutatott a reggeli újság főoldalán, ahol általában csak hirdetések jelennek meg.
– Mi az? – kérdezte Lídia.
– A Nemzeti Egészségügyi Központ közleménye. Olvasd csak!
Lídia olvasni kezdte:
A közelmúlt egyes eseményei miatt minden állampolgárt óvatosságra intünk a levesek, kásák és különösképpen a forró italok kevergetésekor. Nem ajánlatos a folyadékokat túl erőteljes, egyenletes, egyirányú és hosszú ideig tartó kavarással hűteni. A lehető legbiztonságosabb hagyni, hogy az étel magától lehűljön. Egyes, bár kétségtelenül ritka esetekben a kevergetés turbulenciát okozhat, ez pedig az ún. szingularitás kialakulásához vezethet.
A tésztadagasztók szintén veszélyzónában vannak. Amennyiben a kavarék irányából szívóerőt érzékel, mindenképpen tolja távolabb a tésztát, és fordítsa el tekintetét. Ha túl közelről bámulja a turbulenciát, a veszély csak nő. A legrosszabb forgatókönyv szerint az ilyenfajta „féregjáratok” magukba szippanthatják az óvatlan kevergetőt. Jelen pillanatban nem létezik ismert eszköz a szingularitásban eltűntek visszahozására.
Polgártársak! Mértékletességre és elővigyázatosságra intjük önöket, mind az otthoni konyhákban, mind a nyilvános vendéglátói helyiségekben.
– Mit akar ez jelenteni? – nézett fel Lídia.
– Ez egy szükségszerű figyelmeztetés. Történt néhány baleset – válaszolta apa –, sajnálatos véletlenek. Ott van például Kauto bácsi esete.
– Mi történt Kauto bácsival? – kérdezte Lídia.
– Azt akarod mondani, hogy még mindig nem hallottál róla? Múlt tavasszal történt, épp nekilátott egy tál káposztalevesnek, amit felesége egyenesen a tűzforró levesesfazékból mert ki a tányérjára. A farkaséhes Kauto bácsi pedig nagyon hevesen kavargatta a levesét, hogy hamarabb lehűljön.
– De hát mindenki ezt csinálja – mondta Lídia.
– Valóban. De szerencsére nem mindenkivel történik az, ami Kauto bácsival történt.
– Mi is történt Kauto bácsival? – kérdezte Lídia ismét.
– Az asszony hallotta a férj meghökkent hangját – mesélte apa –, és feléje fordult. Annyit látott, hogy a tányéron örvény alakul ki, kissé hasonló ahhoz, ami a kagylóban jön létre, ha kihúzzuk a dugót. És nem tűnt el, pedig Kauto bácsi már abbahagyta a kavargatást. Épp ellenkezőleg, a leves dagadni, hullámzani és fröcsögni kezdett, mint a háborgó tenger. Hamarosan már a tányér sem látszott. A leves meg dagadt és dagadt. Ezzel egy időben Kauto bácsi kiejtette kezéből a kanalat, és a felesége látta az arcát elmerülni a leves örvényében. A hölgy ezt mesélte nekem: „Úgy nézett ki, mintha a tányér magába szívná. Észrevehetően keskenyebbnek és vékonyabbnak tűnt. Még mielőtt bármit is tehettem volna, a feje eltűnt abban a tölcsérszerű torokban. Egy ellenállhatatlan erő magába szippantotta. Valóságos boszorkányleves volt!”
– Borzasztó! – mondta Lídia.
– Az asszony belekapaszkodott férje hózentrógerébe, de ekkor ő is elkezdte érezni az egyre erősödő szívóerőt. Azt mesélte, olyan volt, mintha a levesből egy óriási porszívó nézett volna feléjük. Azt mondta, hogy őt is ugyanaz a végzet érte volna utol, ha a férje nem rúgja le magáról. Biztos volt benne, hogy a rúgás mentette meg.
– Ördögi leves! – sóhajtott Lídia. – Na de mi lett Kauto bácsival?
– Eltűnt – válaszolta apa –, elmerült a leves örvényében. Nem sokkal a történtek után a helyzet megnyugodott, a hullámok lecsillapodtak, és az asztalon egy tányér közönséges, gőzölgő leves állt. A férfit azóta sem látták.
– Hogyan lehetséges ez? – kérdezte Lídia
Apa folytatta:
– Hát, nyilvánvaló, hogy a kavargatás hatására a forró levestömegben turbulencia alakult ki, épp ahogyan az Egészségügyi Központ közleményében áll. Nem gyakran, de történnek ilyen dolgok. Minden, ami nem lehetetlen, előbb vagy utóbb megtörténik. De néha még a lehetetlen is.
– Még mindig nem teljesen értem – mondta Lídia.
– Abban a pillanatban a téridő meggörbült és sűrűsödni kezdett. Ez az úgynevezett szingularitás kialakulásához vezetett, ami egy erős mágneses teret hozott létre. És ezt jól jegyezd meg: ha egyszer elérünk a szingularitáshoz, minden kiszámíthatatlanná válik. A szingularitásban a természet törvényei már nem érvényesülnek. Amikor Kauto bácsi a tányérja fölé hajolt, átlépett a bizonyos eseményhorizonton. Ezek után a folyamatot már nem lehetett megállítani. Senki nem tudott volna segíteni Kauto bácsin. Tudatlanságából fakadó lelkes kavargatásával ő maga okozta a balesetet.
– De vissza fog térni még? – kérdezte Lídia.
– Lehetséges, bár nem mondanám, hogy valószínű.
– És most egy más világban van?
– Lehetséges.
– De enni ott is biztosan kell – tűnődött el Lídia. – És talán létrehoz egy újabb szingularitást, amikor megkavarja a levesét. Ha akkor eszébe jutna, hogy visszatérjen ide…
– Reménykedjünk a legjobbakban!
– De – mondta Lídia – mi is bármikor eltűnhetünk, mint Kauto bácsi? Ugyanez megtörténhet velünk is, ha túl gyorsan kavargatjuk a levest vagy a kását vagy a teát a csészében?
– Ami egy emberrel megtörténik, megtörténhet bárkivel – mondta apa. – És egyébként is, mind a levesből jövünk. Egy óriási, forrongó leves ősi káoszából származunk, és egy napon oda is süllyedünk vissza. Nem kell pont úgy történnie, ahogyan Kauto bácsival, de előbb-utóbb meg fog történni. Velünk és az egész világgal.
– Ó, apa... Mikor?
– Ki tudja? Holnap vagy százmilliárd év múlva – mondta apa.
– Ahaa – nyugodott meg Lídia, és kiitta a kakaóját.
Kusztos Anna fordítása
(Az eredeti szöveg forrása: http://www.kaapeli.fi/krohn/sfinksi)
Megjelent a Cimbora 2021/4-es számában
