Volt egyszer három kicsi indián. Név szerint: Csigacsatt, Csonkacsel és Csupáncsak. Ott éltek egy rezervációban, örökös rezignációban. Az ottani indián törzs a páros na­pokon apatikus volt, a páratlanokon pedig fásult, mivel a szürke hétköznapokon nem történt semmi érdekes. A színesebb ünnepnapokon sem. A tespedő monstrum, Dögunalom rátehenkedett a rezervációra, és nyomta őket. A három kicsi indián felváltva tunyult, beosztással az is könnyebb. Ha egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik pedig befejezte. Aztán kezdték elölről.

Mégsem volt nyugodt életük. Már harcosokká lettek, de még semmi nevezeteset nem vittek végbe. Pedig egy harcosnak ezt muszáj. Úgy nézett ki, ha továbbra sem csinálnak semmi emlékezeteset, Tökike, a törzs varázsló­ja átnevezi őket ilyenekre: Tepe Lák, Této Va és Teten Tók. Kicsi indián harcosnak nagy szégyen, ha Cs betűvel kez­dődő nevét T betűvel kezdődőre cserélik. Ha egy tagból álló nevét két tagból állóra változtatják, az is.

Csigacsatt, Csonkacsel és Csupáncsak elindult hát világgá. Ígérték, a törzs színe elé hozzák Cifra Cafrangú Kacskaringós Firlefrancot. Ez van akkora hőstett, hogy dicsőséges büszke nevüket megtarthassák. Senki nem tudta, mi fán terem Cifra Cafrangú Kacskaringós Firlefranc. Hát mindenki biztatta őket, hozzák csak el iziben. De megkötözve, kipeckelt szájjal, hogy ne tudjon csapkodni, karmolni, harapni.

S csak mentek, csak mentek, míg elérkeztek Ré­mes-országba. Ott mindenféle afférjaik támadtak Durrogánnyal, a borzalmassal, Magabajával, a magányos szörnnyel, továbbá Undormánnyal, Bű Csemer Állattal, s még az ország királyával, Takonytermészetű Tádéval is.

S akkor mentek tovább, s csak mentek, csak mentek, míg elérkeztek Félresikerült-országba. Ott különféle inci­denseik adódtak a helyi lakossággal. Az incidensek után a helyi lakosság közül kórházi kezelésre szorult: Csula és Csálé, Tongyó és Nyepa, Lütyű és Lugyú.

S akkor mentek tovább, s csak mentek, csak mentek, míg elérkeztek Furcsa-országba. Ott különös dolgok estek meg velük. Tanúsíthatják az ottani polgárok, úgy­mint: Szipák és Tuta, Fürmöty és Burrancs, Potyorka és Sikóta, Szüszküpű és Sutyurú, Tubula és Dudádé, Ogodár és Prepatics, valamint özvegy Szabó Gáspárné.

S így. Akkor a három kicsi indián hazafelé vette az irányt, mert már jó sok idő telt el azóta, hogy elindultak. Mikor hazaértek, volt nagy vigasság, hátbaveregetés. A három kicsi indián leült a tábortűz mellé, s három nap, három éjszaka mesélték a velük megesetteket. Az egyik elkezdte, a másik folytatta, a harmadik pedig befejezte. Így született a bevezetés, tárgyalás és befejezés. A törzs tagjai lelkesen hallgatták a meséket. Dögunalom feltápászkodott és odébbállt, már nem nyomta tovább a rezervációt.

Csak Tökike, a törzs varázslója akadékoskodott, hogy nem látja Cifra Cafrangú Kacskaringós Firlefrancot, a há­rom kicsi indián nem teljesítette, amit vállalt. Te süket Tökike, mondta neki a három kicsi indián, hát mi a túrót mesélünk mi itt három napja, három éjszakája, ha nem pont azt?! Lett erre nagy éljenzés, üdvrivalgás, hangza­var. A szemekről lehullt a hályog, mindenki rájött, hogy ami három nap, három éjjel egyfolytában olyan szó­rakoztatóan mászik a fülükbe, az nem más, mint Cifra Cafrangú Kacskaringós Firlefranc. Még megkötözni sem kellett, mert nem csapkodott, nem karmolt, nem hara­pott, hanem nagyon kellemesen csiklandozta a fülüket. Attól arrafelé a rezervációban okés volt minden, többé senki nem lett apatikus és fásult, rezignált is csak egy vagy kettő.

Itt a vége, még mi kéne, nyáron nagy hó lesz, kámpec dolóresz.

Megjelent a Cimbora 2016/2-es számában