szerelmes vagyok. Mintha mindjárt
felelni kellene, úgy izgulok. Legjobb,
ha sétálni megyek és csak későn érek haza.
Ilyenkor nem idegesít, ha anyunak vagy
apunak van igaza.

Legtöbbször nem hallom, csak látom:
szólnak valamit. Nem merem bevallani
még nekik, hogy megtaláltam már az igazit,
mert kiakadnak, hogy ez is csak újabb olcsó
kifogás arra: miért nem tanulok; 

vagy elmagyarázzák nekem,
hogy megszédítettek a hormonok.
Inkább kerülöm őket, ha lehet.
Leülök valahol és nézem az eget. 

Egymással foglalkozzanak,
engem neveltek eleget.

Megjelent a Cimbora 2010/3-as számában