szerelmes vagyok. Mintha mindjárt felelni kellene, úgy izgulok. Legjobb, ha sétálni megyek és csak későn érek haza.

A hazafelé tartó úton nem is lépkedtem, hanem lebeg­tem, és az volt az érzésem (ma úgy mondanám: az tuda­tosult bennem), hogy az élet az a rendkívüli erő, ame­lyet a teljes környezeteddel, az alkony halvány sötétjével, a lábaid előtt kékesen csillogó hóval, a fölötted lüktető csillagos magassággal való rokonulásod ad – részletek Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordításában.

Egyszer folyóvíz légy nekem, homok, tűzszirmú kender.