A világirodalom legmagányosabb költője, még Giacomo Leopardinál is magányosabb. S talán mondanom sem kell, hogy egyik kedvenc szerzőm: egyszerűen lenyűgöz, ahogyan ez a kültelki kocsmákban olcsó pálinkát iszogató, csontváz-sovány alkoholista alig pár száz szó variálásával, alig féltucatnyi költői téma ismételgetésével (magány, ősz, halál, alkony stb.) érvényes költészetet tudott művelni.

No de hogy lehet verset írni ilyen „száraz” témáról? Hogy lehet megcsinálni a verset úgy, hogy ne publicisztika, hanem tényleg vers legyen?

1954-ben született Nagyszebenben, és nem egészen hatvanévesen, 2013-ban hunyt el Brassóban gyógyít

Ki hitte volna, hogy a vereség is ilyen szép tud lenni?! Mint anyu – részletek Filip és Matei Florian Kölyök utca című regényéből Lövétei Lázár László fordításában.

Az, hogy valamelyik szerző életműve maradandónak, időtállónak bizonyul-e az irodalomtörténet szemszögéből és az olvasóközönség ízlése szerint is, több dologtól függ, több mindennek tulajdonítható.

A hazafelé tartó úton nem is lépkedtem, hanem lebeg­tem, és az volt az érzésem (ma úgy mondanám: az tuda­tosult bennem), hogy az élet az a rendkívüli erő, ame­lyet a teljes környezeteddel, az alkony halvány sötétjével, a lábaid előtt kékesen csillogó hóval, a fölötted lüktető csillagos magassággal való rokonulásod ad – részletek Simona Popescu Vedlések című regényéből Szonda Szabolcs fordításában.

Ki ne térne vissza felnőttként a gyermekkorába, akár egy kis időre is. Az akkor megélt érzésekért, élményekért is, amelyekről nem tudtuk, mennyire meghatározzák későbbi énünket, és talán azért is, hogy akkori önmagunkkal megpróbáljuk kideríteni, mit, miért és hogyan tettünk, gondoltunk, éreztünk, és újra felfedezzük viszonyulásunkat szűkebb-tágabb emberi környezetünkhöz.