Lavinia Braniște
szerző
Szonda Szabolcs
fordító
Kinek sikerül elaltatnia a medvét?
Lavinia Braniște: A havas sütemény (Prăjitura cu zăpadă)
Lavinia Braniște 1983-ban született Brăilán, és egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb szerzője a mai román irodalomnak. Főleg íróként és műfordítóként ismert, regényei mellett tizenhárom gyermekkönyvet írt, tízkötetnyit pedig fordított angolból szintén a legfiatalabb olvasók számára. Egyes könyvei lengyel, német és spanyol nyelven is olvashatók. Alábbi írása – egy különlegesebb, napjainkra vonatkozóan is értelmezhető mese – a miskolci Műút folyóirat román irodalmi különszámában, miniantológiájában jelent meg magyarul 2025 szeptemberében, onnan hoztuk el nektek, kedves cimboráink. Reméljük, jó olvasmány lesz!

fotó forrása: laviniabraniste.ro / Nemethi Barna
Lavinia Braniște
A havas sütemény
(Prăjitura cu zăpadă)
Ha nem alussza ki téli álmát, a medve egész évben morcos. Topog, rázza a fákat, házakat dönt romba. A medvének nem sötét a lelke. Csak hát, ha nem alszik eleget, senki sem tud jól kijönni vele.
Ahhoz, hogy elaludjon, meg kell ennie egy egész tepsi süteményt, amely lágy és pihés hóréteggel készül. Az égett széleket is. A lapokat hozzá ő maga készíti el még a tél elején. Aztán vár.
Az ürge, a hörcsög és a borz szintén aludni akar, de a medve csak fészkelődik és forgolódik, folyton felébreszti őket. Hogyan csillapíthatnák le?

illusztráció: Kusztos Júlia
Gyűlést tartanak hármasban. Valamelyiküknek el kell mennie bevásárolni, porcukrot, kókuszreszeléket, túrókré-met és bármi egyebet, ami egyáltalán a hóhoz hasonlítható. Hátha-hátha. Egyiküknek sem akaródzik lemenni a hegyről a városba, hiszen menet-jövet összesen tizenhat és fél kilométer az út a fő ösvényen, azaz két nap oda, két nap vissza, és az emberek amúgy is gyanakodva méregetik az állatokat, ha azok feltűnnek a boltban.
A borz húzza a rövidebbet. Reményvesztetten fújtat, majd magára szíjazza a bevásárló-hátizsákot, amely már éppen csak átéri a vállát, hiszen a télre készülve borzunk megduplázta a testsúlyát. Most nagyon dundi.
Míg a borz odavan, az ürge és a hörcsög ringatja a medvét és énekel neki. De a medve rühelli, ha ringatják, mert már nem gyermek. Az énektől pedig nem tud elszunnyadni, mert az ürge hamisan fújja.
Négy nap múlva visszaérkezik a borz, amely kétszer soványabb lett időközben. Mostanra tényleg kimerült, szeretne aludni három vagy akár négy hónapig. Egy évszaknyit és még egy picit.
A medve felzabálja a porcukrot, a kókuszreszeléket és a túrókrémet, megnyalja az ujjait, majd szomorúan szólal meg:
– Ha nincs hó, nem ér.
A borz idegrohamot kap, fetreng a földön. Azon töpreng, hogy emigrálni fog.
Az ürge és a hörcsög gyűlést tart.
Valamelyikük felmehetne a hegycsúcsra, ott nagy esély van hóra, tudják jól a nagyszülők meséiből. De a magaslat tőlük huszonnégy és háromnegyed kilométerre van, a fő ösvény pedig adott ponton egy sziklába vész bele. Onnantól kőből nőtt gyökerekbe kell kapaszkodni a haladás érdekében.
A hörcsög húzza a rövidebbet. Bebugyolálja magát alaposan, és útnak ered. Pofazacskójában élelmet halmoz fel, egyik mancsában hűtőtáskát cipel.
Mindeközben a medve jajong és nyög, folyamatosan viszket a háta, minden fa törzséhez hozzádörgölőzik, és mindenkit felzaklat. Az ürge zavartan mendegél a nyomában, és bocsánatot kér az érintettektől. A borz arról érdeklődik ismerőseitől, hogy milyen az élet más erdőkben.
A csúcsra felérve a hörcsög megállapítja, hogy egy csepp hó sincs sehol. A messzi távolban észrevesz valamit, egy másik hegyet, fehér fejfedővel. De az is lehet, hogy csak egy hosszúkás, nagyon fehér felhő ül rajta. Kinyitja a hűtőtáskát, és várja a havazást. Vajon hány pehely lehet elegendő egy süteményhez? Talán hatvankettő vagy nyolcvannyolc. A hörcsög csak százig tud számolni. Még ígyis több, mint amennyire szüksége van. Bármennyi pehely is lenne, jó volna, ha a hűtőtáskába hullna, hogy az összest elvihesse a medvének.
Tizenegy nap, azaz – saját számítása szerint – pontosan két hét múlva a hörcsög feléli a tartalékait, ezért énytelen visszafordulni. Még egyszer megszemléli hossza a fehérsipkás távoli hegyet, és behunyt szemmel elképzei,hogy hó van ott.

illusztráció: Kusztos Júlia
És hogy minden medve boldogan alszik a barlangjában.
És hogy nem horkol túl hangosan.
Amikor hazaér, ismét gyűlést tartanak. Ezúttal meghívják a medvét is. Mivel most az ürge húzza a rövidebbet, ő kell, hogy megmondj a medvének az igazat: milyen jó volna, ha mindenki a saját alvásával törődne, és senki nem forgolódna többé. A medve hülyén érzi magt, mert ennyire el van kényeztetve. Fel sem mérte eddig, hogy zavarja a többieket. De hát ő már csak ilyen, mit is tehetne?
A borz leveti magát a földre, és más erdőkől motyog.
– Mi lenne, ha mondanátok egy mesét hóról? – kérdezi félénken a medve. – Amíg valmi hűvösséget kezdek érezni.
Az ürge és a hörcsög a nagyszüleiktől tuda, milyen a hó. A borz látta a saját szemével.
– Teli van meglepetéssel. Amikor először lépsz rá, nem tudhatod, mennyire süppesz bele.
– De a zoknid biztosan nedves lesz tőle.
– Felborulhatsz a szánkóval.
– Éjjel sárgás fénye van.
– A hóból száncsengők hangja szól.
– Amikor fúj a szél, a fákról havaz.
Mindnyájan a hóról ábrándoznak. A meve szemei lecsukódnak. Majdnem elalszik… Még egy picit kéne… Oldalára fordul… És egyszeriben horkolni kezd, de úgy, hogy visszhangzik tőle az egész erdő.
Ha volna hó a fákon, onnan hullana.
Szonda Szabolcs fordítása