Régi patikák polcai között

Azt hiszem, ma is létezik az a hiedelem, miszerint ha pontos órában nézed meg az időt – például pontban 10-kor vagy 12 óra 12 perckor, netalán február 14-én éppen 14 óra 14 perckor –, akkor az azt jelenti, hogy a szerelmed is rád gondol, vagy bizonyíték arra, hogy ő is szeret téged. Régebben, amikor én voltam tizenéves, abban az időben, amikor a mobiltelefonok kezdtek elterjedni, ezt azzal tetéztük, hogy pontos órában meg is csengettük azt, aki tetszett, így jelezve, hogy gondolunk rá, illetve remélve, hogy ezzel a jelzéssel elérjük, hogy ő is ugyanúgy érezzen irántunk.

Ha ez ma már nem is éppen így működik, biztosan van valami más, mint ahogyan mindig is voltak különböző trükkök, praktikák, ne adj’ isten, varázslatok, amelyekkel az emberek igyekeztek felkelteni választottjuk figyelmét vagy elnyerni a szerelmét. Az ilyen próbálkozások a legtöbb esetben valójában nem vezetnek eredményre, és bár talán sejtjük is ezt, mégsem adjuk fel, hiszen jó érezni, hogy ellenőrzésünk alatt tartjuk a dolgokat, hogy mi irányítunk.

Különböző méretű, kék üvegből készült gyógyszertári edények. A kép forrása: mnit.ro

Miféle múzeumi tárgyaknak lehet közük mindehhez?

Februári tárgyaink éppen ilyen fortélyokkal kapcsolatosak: festett üvegek, amelyekben a 18. században szerelmi bájitalokat árusítottak. Ez a négy üveg ma a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum részeként működő Gyógyszerészeti Múzeumban látható, amely a Főtér egyik sarkán áll. Az edényeket divatosan öltözött hölgyek és urak, színes levelek és virágok díszítik, az egyiken egy szív két oldaláról egymásra néző galambpár turbékol. A négy üveg közül hármat felirattal is elláttak, az egyiknek a német nyelvű szövegét valahogy így lehet lefordítani:

„Szeress engem úgy, ahogyan én szeretlek téged”.

Egy másikon a felirat részeként az 1744-es évszám is szerepel, amelynek alapján következtetni lehet arra, hogy ezek a tárgyak körülbelül mikor voltak használatban.

Ami a bájitalok összetételét illeti, azok leggyakrabban valószínűleg fűszeres borok voltak, például vörösbor fahéjjal, szegfűszeggel, szerecsendióval, borssal, narancshéjjal és kardamommal ízesítve. Előfordult, hogy ezt megspékelték valamilyen állati eredetű alapanyaggal, amely ha mérgező nem is, de legtöbbször erősen kétes hatású volt.

Miért is árusították valójában ezeket az italokat?

Több kutató, így például a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum munkatársa, Ana-Maria Gruia is igyekezett megvizsgálni minden részletet, amelyről úgy gondolta, segíthet megválaszolni ezt a kérdést. Részletesen elemezte az üvegek feliratait, díszítését, az ábrázolt embereket és azok ruházatát. Megvizsgálta a lehetséges alapanyagokat, azok származási helyét és a kereskedelmi útvonalakat, amelyeken eljutottak Erdélybe (hiszen ezekben az edényekben valószínűleg itt, Erdélyben árusították a furcsa italokat, sőt, a szakemberek azt is feltételezik, hogy maguk az üvegek is valamelyik erdélyi műhelyben készültek). A történész tanulmányozta azokat a rendelkezéseket is, amelyek a 18. században meghatározták a gyógyszertárak működését, illetve egyes patikák korabeli berendezését, festését. Annak is utánajárt, hogy abban az időben hogyan ítélték meg az emberek az orvosok és gyógyszerészek tudását, és hogyan viszonyultak az általuk javasolt kezelésekhez és készítményekhez. Mindent egybevetve arra a megállapításra jutott, hogy az 1700-as évek első felében bizonyos patikák magántulajdonba kerültek, a tulajdonosok pedig versenyezni kezdtek a gyakran olcsóbb közgyógyszertárakkal, illetve természetesen egymással. Az ilyen termékek pedig, mint a például a szerelmi bájital, remek plusz bevételt biztosítottak, hiszen ezekre állandóan volt kereslet. Éppen amiatt, amit már korábban is írtam: az ember mindig vágyik rá, hogy úgy érezze, kézben tartja a dolgokat, még ha sejti is, hogy ez valójában egyáltalán nem biztos.

Az üvegek gazdag és színes díszítése, a feliratok, a megfestett emberek, az általuk viselt ruhák, amelyek ugyan a legújabb bécsi divatot villantották fel, de az erdélyi települések utcáin még nemigen voltak láthatóak, mind-mind olyan részletek, amelyek hozzájárulhattak ahhoz, hogy valaki meg akarjon vásárolni egy ilyen bájitalt. Ha az ember kételkedett is a készítmény hatásában, a tárgy önmagában nagyon szép és szívet melengető ajándék lehetett, amelyet minden bizonnyal szívesen adtak és kaptak is.

Previous Next

Divatos ruhákat viselő alakok az egyik 18. századi bájitalos üvegen. A kép forrása: mnit.ro

Hogyan kerültek ezek az üvegek a múzeumba?

A Gyógyszerészeti Múzeum gyűjteményének alapját a 20. század elején Kolozsváron élt Orient Gyula adománya képezi. A híres gyógyszerész, orvos és tanár ugyanis feleségével, a szintén gyógyszerész Keresztessy Sárával rengeteg értékes patikai tárgyat gyűjtött össze, amelyeket az 1900-as évek legelején az Erdélyi Múzeumnak adományozott – többek között ezt a négy üveget is, amelyeket érdemes élőben is alaposan megnézni.

És hogy mit láthatsz még, ha belépsz ebbe a múzeumba, amelynek éppen Kolozsvár legismertebb egykori patikája ad otthont? Megnézheted a Mauksch–Hintz-gyógyszertár régi beosztását, a különböző helyiségeket, ahol az alapanyagokat tárolták, a gyógyszereket készítették, illetve azt, ahol a betérők ezeket a készítményeket megvásárolhatták. Láthatsz sok-sok különböző méretű, formájú és színű gyógyszertári edényt, és ha figyelmes vagy, még a híres múmiaport is észreveheted.

További információk itt: https://muzeulfarmaciei.mnit.ro/