Számomra akkor és ott fontos volt, mert néhány perccel korábban Tolnai Ottó, aki meghívottként szintén jelen volt a színház Kistermében, épp arról beszélt, hogy egy idő után néhány szöveg feltétlenül maga alá gyűri a szerzőt – olyan értelemben, hogy a szerző képtelen felolvasni a saját versét, mert közben elsírja magát. Egyáltalán nem szégyellem: amikor Meszesi Oszkár egymás után kilencszer recsegte bele a mikrofonba „Isten szavát” („kő kő kő kő kő kő kő kő kő”), nekem is potyogtak a könnyeim.
És itt akár be is fejezhetném az erről a versről való beszédet, azzal a meghagyással, hogy olvassuk el minél többször hangosan, rövid, apró szüneteket tartva a kilenc „kő” között, ahogyan Meszesi Oszkár színművész is tette Marosvásárhelyen. De talán segítheti a vers jobb megértését, ha elmondom, hogy az én kő Tolnai Ottó Wilhelm-dalok című kötetéből származik, a versek beszélője pedig mindvégig a falu bolondja. Fontos-e tudnunk az én kő esetében, hogy egy idióta beszédét halljuk? Nos, egy „normális” ember ritkán söprögeti „a semmivel a semmi kertjét”, ritkán keni be szarral „a tata katonatükrit” – s ami a legfontosabb: „normális” ember ritkán értelmez szó szerint egy állandósult szókapcsolatot („Nagy kő esett le a szívéről”). Márpedig esetünkben éppen ebből a szó szerinti értelmezésből bomlik ki a vers gyönyörű hasonlata: „milyen szép is ez kő kő kő / egy hatalmas kő ami legurul / ami szépen alágördül valami vörös dombról / valami halkan doboló véres dombról”. És a mama szíve mint „vörös domb”, „véres domb” – nem kell magyaráznom, mennyire erős tud lenni ebben a versben ez a megismételt jelzős szerkezet!
Riportvers? Szociográfiai költemény? Ugye, milyen fölösleges a minősítgetés az én kő esetében? „Bolond beszéd, de van benne rendszer” – idézhetnék egy másik állandósult szókapcsolatot. „Bolond beszéd” az én kő is, de nemcsak hogy rendszer van benne, hanem egyszerűen a 20. század végének egyik legszebb magyar verse.

van amikor a kertisöprű teljesen elkopik
csutak se
semmi
ráadásul még a nyelében is eltöredeznek a szálak
akkor szeretek söprögetni vele
akkor az én söprűm
az én kertisöprűm
akkor lehet vele elkezdeni söprögetni
söprögetni a semmivel a semmi kertjét
na most teljesen elkopott
minden egyes szála eltörött
de nem söprögethetek
mert most meghalok
éppen most halok meg
éppen most kell meghalnom
valahogy így jött ki
mindenkinek másképpen jön ki
nekem így jött ki
hogy most kell meghalnom
amikor éppen elkopott
eltörött a kertisöprű
még hallom mondják meghalt
mekkora kő zuhant le a mama szívéről
ez tetszik hogy kőnek neveznek
hatalmas kőhöz hasonlítanak
ez tényleg tetszik
én kő
hatalmas kő
erre sosem gondoltam
pedig jó lett volna
hányszor jó lett volna ilyesmire gondolni
én mindig csak a kertisöprűre gondoltam
meg a tata katonatükrire
amit bekentem szarral
de arra sosem
hogy kő
hogy én kő
hogy én hatalmas kő
milyen szép is ez
az isten is így beszélhet
kő kő kő kő kő kő kő kő kő
milyen szép is ez kő kő kő
egy hatalmas kő ami legurul
ami szépen alágördül valami vörös dombról
valami halkan doboló véres dombról
egye fene a kertisöprűt katonatükröt
alágördül dübörögve
alágördül dübörögve valami halkan doboló
véres dombról