Az előző cikkben végigkövettük a bullying alakulását az őskortól napjaink online világáig. Mielőtt beleástam volna magam a témába, azt hittem, ennek a jelenetnek alapvetően három szereplőtípusa van: aki bántalmaz, akit bántalmaznak és aki nézi (vagy nem néz oda). Mi is így játszottuk TiniDráMán. Gondoltad volna, hogy 6(!) jól elkülöníthető típusból áll a szereplőgárda? 

Először is: annak érdekében, hogy jobban megértsük a szereplőket, vizsgáljuk meg őket, és az értelmünk mellett használjuk a beleérző képességünket is! (erre szükség lesz a későbbiekben)

A saját státuszát akarja növelni, testi vagy szellemi fölényét fitogtatja, vagy ezek hiányát próbálja agresszióval palástolni (utóbbi gyakoribb). Menőnek érzi magát, hiszen mindenki rá figyel ilyenkor, támogatják, vele nevetnek. A legtöbb felnőtt is azt sugallja, hogy erősnek kell lennünk, „vagy eltiporsz másokat, vagy mások gázolnak majd rajtad keresztül”.
Gondoltad volna? Egy 2016-os kutatás azt mondja, hogy a bántalmazók 20 százaléka maga is áldozat egy másik helyzetben.

A bántalmazó „jobb keze”, lefogja, elkapja, csapdába csalja az áldozatot.

Egy fokkal passzívabb szereplő, mint a csatlós. Ott van a helyzetben, nevetéssel, bekiabálással biztatja az „erőseket”, ezzel sok esetben tovább szítva a helyzetet.

Távol marad a bántalmazástól – mind fizikailag, mind lelkileg. Nem foglal állást, nem avatkozik közbe. Nem tud a kialakult helyzetről, vagy úgy tesz, mintha nem tudna róla.

Az igazság harcosa: ő az, aki az áldozat pártját fogja, megvédi, ha kell, bátorítja, tanácsokkal látja el, miképp álljon ki magáért, biztatja, hogy segítséget kérjen. Ha egyik sem válik be, maga akadályozza meg a bullyingot, és ha elfajulnának a dolgok, ő hív segítséget.

Valami miatt kilóg a sorból. Más a zenei ízlése, az értékrendje, szegényebb (vagy gazdagabb) az átlagnál, soványabb vagy kövérebb. A legtöbb áldozat szégyelli, ami vele történik, sokszor még a szülei, a tanárok sem tudnak arról, amin keresztül megy. Maga akarja megoldani a helyzetet. Előfordul, hogy sikerrel jár, humorral oldja a helyzetet, esetleg magából csinál viccet.

Válassz az emlékeid közül egy tetszőleges bullyingjelenetet. Idézd fel a lehető legpontosabban a környezetet: milyen ruha volt rajtad és a többieken? Hol játszódik a jelenet? Érzel illatokat, hallasz zajokat? Milyen az időjárás? (Ha nem emlékszel a részletekre, akkor gondolatban „színezd ki” a képet.)
Most idézd fel, hogyan történt pontosan az eset. Gondolj vissza, mi játszódott le benned, milyennek láttad a többieket, mit üzent az arcuk, a mozdulataik, a szavaik?
A játék során haladj végig még egyszer a jeleneten, de most szép lassan, komótosan: képzeld el, hogy a kezedben van a távirányító, amivel akármikor megállíthatod a jelenetet, sőt, akár a kamera (a szemed) mozgását is befolyásolhatod: zoomolhatsz, lassíthatsz, visszajátszhatsz pillanatokat.
A játék neve: gondolat-kihangosítás. A felidézett jelenetet meg-megállítva közelíts rá egy szereplőre, és képzeld el, mi játszódhat le a fejében. A gondolatok cikáznak, sokszor egymásnak ellentmondó dolgok is felbukkannak. Hagyd addig folytatódni ezt a belső monológot, amíg el nem fogynak a szavak. Ekkor ugorhatsz egy következő szereplőre, vagy megnyomhatod a „lejátszás” gombot, folytatva a jelenetet.