A ragyogó színekben pompázó természet, az égbolt kékje, a fű zöldje, a beporzó rovarokat magukhoz csábító virágok vagy az őszi lombok színei a legrégibb időktől elbűvölhették őseinket.

Bicajozunk egyik kedvenc dél-spanyolországi parkunkban. Ameddig a szem ellát, egy fikuszfa borítja be az előttünk, fölöttünk nyíló teret. Állunk, tátjuk a szánk, csodáljuk. Milyen szép, nagy fikuszfa, jegyzi meg hangosan a fiam, hangjában igazi elismeréssel. Aztán, kis idő múlva, lágy hangon, olyanon, amivel a szívünkhöz legkedvesebbekről szólunk, hozzáteszi: az én fikuszom az én szememben ugyanilyen szép és nagy. Az én szememben.

Gyermekként, amikor az erdő mellé költözött a családja, tölgyfagyökereket kezdett gyűjteni, ez volt a kedvenc időtöltése. Csatangolhatott és kutakodhatott szabadon. Suliba menés előtt, kora reggel talicskába szedte össze, és amikor már lett egy nagyobb halom, elkezdte lehántani, megcsupaszítani a gyökereket, míg csontvázra nem hasonlítottak.

afa Adamtól, a marhakereskedőtől és annak kellemetlen szagától követve a karám felé tartott, majd kinyitotta a zöldre festett léckaput. Mióta szeretett bátyja, Dafy kénytelen volt kivándorolni Dubajba, nagyon erős volt benne a felelősségtudat. Hiszen zsenge kora ellenére Dafy, mielőtt útnak indult volna, őt bízta meg, hogy a feleségére és annak négy gyermekére gondot viseljen.

Tizenöt éve figyelem a besszarábiai Alexandru Vakulovski pályájának alakulását. Egyik regényét Hányinger utca címmel lefordítottam magyarra (2016. szeptember 18-án Sepsiszentgyörgyön is bemutattuk), priveliști című verseskötetéből is több tucatnyi szöveget fordítottam le mostanáig. Ebből származik a bibliás hajléktalan című vers is (első közlésben a versumonline...