Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Keszeg Vilmos

Keszeg Vilmos

Bevezetés a mesék világába

Mesés kalandok

Bevezetés a mesék világába
Keszeg Ágnes illusztrációja

Amikor valaki hihetetlen, lehetetlen dolgot közöl velünk, így szólunk rá: Ne mesélj! Ez mese! Azaz: ne hantázz, úgysem hisszük el, ez hazugság. A mai szóhasználat szerint tehát a mese a valóságtól elrugaszkodott, fantasztikus, fiktív, kitalált, a logikát és a tapasztalatokat meghazudtoló történet. Más következtetésre jutunk, ha a népmese megnevezésére szolgáló szavakat nézzük.
A különböző nyelvekben ugyanis a mesét megnevező terminus alapjelentése ’elmondani, híresztelni’ (az angol tale ’elmondani, elsorolni’ jelentésű ige; a német Märchen ’hír’ jelentésű főnév; a latin fabula ’mondani’ jelentésű ige; a francia conter ’elmondani, elősorolni’ jelentésű ige).
Valamikor tehát a mese tudást, megbízható állítást, valós eseményről készült hiteles, friss beszámolót jelentett. A mi mese szavunk 1450 táján tűnik fel írott forrásban. Ekkori jelentése ’rejtvényszerű példa, példázat’, azaz olyan történet, amelynek tanulsága rejtve marad. Ezek szerint a magyar nép korábban nem ismerte volna a mesét? De igen, azonban nem ezzel a névvel nevezte meg. Mai jelentésben a szót 1749-ben írták le először, s több mint ötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a megnevezés elterjedjen. A 19. század első felében a mese és a monda terminusokat még következetlenül használták. Sokan a mondán is mesét értettek.
Hogyan alakult ki a mese? Erre a kérdésre nem lehet egyetlen választ adni. Több kutatási irányzat fogalmazott meg ezzel kapcsolatos feltételezést, sorakoztatott fel a hipotézist alatámasztó bizonyítékokat.
Miért ölte meg a vitéz a város kútját megszállva tartó sárkányt? Ma már tudjuk: tévedésből.
Erre a mesére biztosan ti is emlékeztek. A hős útnak indul szerencsét próbálni. Elvetődik a gyászba öltözött városba. Amikor a gyász okáról érdeklődik, megtudja, hogy a város egyetlen kútját sárkány tartja megszállva, és minden évben újabb áldozatot követel magának. Már minden lányt feláldoztak a nélkülözhetetlen vízért, most már az utolsón, a király lányán van a sor. A király a lányát, trónját és fele királyságát ígéri annak, aki megöli a rettegett sárkányt. A hős kiáll megküzdeni a sárkánnyal. Megöli, s elnyeri a királykisasszony kezét.
Nos, itt a tévedés. A mese mélyén ugyanis elfelejtett ősi meggyőződés lappang, az, hogy a vizek, az állatok, az erdők egy istenség (vagy gonosz démon) felügyelete alatt állnak. Vigyáz rájuk, nem engedi a vizeket kiapadni, az állatokat kipusztulni, az erdőket, a réteket kiszáradni.
S ez az isten engedi át a vizeket, az állatokat, az erdőket az embereknek. Az embereknek hálából vagy engesztlés végett áldozatot kell bemutatniuk. Ebben az esetben a kútban meghúzódó sárkány valójában egy akvatikus isten, akivel az emberek ünnepélyesen évről-évre felújítják az egyezséget. A szertartás keretében hálaáldozatot mutatnak be neki. Ennek legértékesebb formája az élőáldozat, ezen belül is az emberáldozat. Esetünkben a sárkány megölése, a lányáldozat elmaradása szörnyű következményeket vonhat maga után: a város egyetlen kútjának vize végleg elapad. Ezt azonban a mese hőse nem tudja már, és a város lakói sem tartanak tőle.
A történet tehát valamikor nem mese, hanem mítosz volt. A mítosz ugyanis a világ teremtéséről, a megteremtett világ benépesítéséről, berendezéséről, a törvények, a szabályok kijelöléséről szóló történet. Csupán kevesek, a férfiak, a felnőttek, esetleg csupán a vallás specialistái (sámánok, papok) ismerhették, s beavatási ceremónia során juthattak birtokába, szertartásos körülmények között, ünnepélyesen idézték fel. Ám amikor a mítosz mesévé vált (ezt a folyamatot szakszóval demitologizálódásnak nevezik), nagy változásokon ment keresztül. Már nem azt hirdeti, hogy az isteneket tisztelni kell, mert nélkülük az emberek nem tudnak élni (ők biztosítják az élelmet, a vizet, hárítják el a vízözönt), hanem a halandó, de bátor, erős embert avatja hőssé. Megszűnt a titkos jellege, bárki, bármikor előadhatta – sőt, szabadon változtathatott rajta. A cselekmény fontossága (esetünkben: a lányáldozat értelme) elveszítette jelentőségét, ezért a történet eltorzult, átértékelődött, a vizet biztosító istenség démonizálódott, elpusztítója pedig hőssé változott. A mítosz hősei általában a felnőttek, az öregek, akik felügyelnek a nép biztonságára, a törvények, a rend betartására; a mese hősei a szerencséjüket, érvényesülésüket, párjukat kereső fiatalok, akik félreállítják a bölcs öregeket. Rendre eltávolodnak a mítoszok hőseitől: már nem istentől származnak, de születésüket csodás jelek kísérik (a nap elhomályosul, enyhe földrengés következik be; testükön jel, általában nap, hold, csillag található); gyorsan nőnek és erősödnek, de emberként élnek, tisztelik szüleiket, barátaik vannak, házasságot kötnek, esznek, alszanak, elfáradnak; ugyan mindig győznek, de a győzelemért erőfeszítést tesznek, szövetséget kötnek segítőtársakkal, erőt gyűjtenek, felkészülnek a küzdelemre.
A történet világszerte ismert, A sárkányölő vitéz címmel, a nemzetközi mesekatalógus az AaTh 300-as szám
alatt tartja nyilván. A cselekmény epizódjai a következők: a hős jeggyel születik; útnak indul; jótettéért hálás állatok szegődnek melléje; megérkezik a gyászba öltözött városba; megtudja a gyász okát; kimegy a kúthoz, ahol a királylány a sorsára vár; megvív a sárkánnyal; a hálás állatok segítségével legyőzi a sárkányt; nyelveit kivágja vagy körmeit levágja; a megmentett királylány jegyajándékot ad neki; további vándorútra megy; álhős jelentkezik a királynál; a sárkány megölését magának tulajdonítja; megkezdődik a lakodalom; a hős idejében érkezik, felmutatja a jegyeket, s ő lesz az újdonsült férj és az új király. A mese a magyar mesék között egyik legrégibb történet. Az évszázadok során folyamatosan változott, új epizódokkal bővült. Ugyanakkor mondaként is ismert volt, egy-egy magányos szikláról a helyi szájhagyomány azt állította, hogy az a kővé változtatott sárkány. Néha a sárkányölő Szent György történetével fonódott össze.

Emlékeztek-e arra a mesére, amelyben két bolond megpillantja a tó víztükrén a Holdat, és megrémülnek, hogy valakik ellopták és a vízben tartják fogságban az égitestet? Értelmezhető-e ez a történet is eltorzult mítoszként?

A korábban feltett kérdésre tehát máris van egy válaszunk: a 19. századi német (Jakob és Wilhelm Grimm), akárcsak a 20. századi orosz mesekutatók (V. J. Propp, V. V. Ivanov, J. M. Meletyinszkij) szerint a népmese a mítoszból alakult ki. Mindez azonban nagyon régen történt, akkor, amikor a mítoszok vallásba szerveződtek.
Mindaz, ami a vallásba nem épült be, elveszítette tekintélyét, hitelességét, igazságértékét, a szórakoztatás egyik formájává, mesévé változott.