A harmadik szem művészete
A Szín-téren: Emma Kunz svájci látnok, kutató, gyógyító, rajzoló (1892–1963)
Színtér
1895 óta létezik a kortárs művészet nagy ünnepe, a Velencei Biennále. Tavalyelőtt az 55. kiadását szervezték meg, Az enciklopédikus palota címmel. Nyolcvanhárom alkotó munkáit állították ki, 89 ország vett részt, félmillióan látogatták. Ami ott megjelenik, az a figyelem középpontjába kerül, írnak, beszélnek róla, elemzik, akkor is, ha azelőtt talán kevesen tudtak létezéséről. Ide olyan munkákat is beválogatott az akkori kurátor, amelyeket nem művészek hoztak létre, vagy amelyeket nem művészeti alkotásnak szántak. Így egy outsider art-os, azaz a művészet intézményes világán kívül rekedt művészeti válogatás is bekerült a kiállításba. Olvashattatok a Cimborában az art brut-ról és Jean Dubuffet-ről nem is olyan régen. Más hasonszőrű, érdekes figurák alkotásai mellett Emma Kunz munkái is helyet kaptak a megakiállításon. Az ezoterikus művészetre egyre nagyobb figyelem irányul, mondhatni, bekebelezte a művészeti világ a kívülrekedt, általa még „megemésztetlen” alkotókat is.
Emma Kunz természetgyógyászként dolgozott, Svájc német nyelvterületű részén élt, kutatónak vallotta magát. Gyógyító munkája kapcsán gyakran a csodát emlegették. Ezt ő maga elutasította, mondván, annak képessége, hogy felfedezzük és használjuk a gyógyító, kreatív erőket, csak rajtunk múlik, mert mindannyiunkban ott szunnyadnak. Mára reflektorfénybe emelték rajzait, és nemzetközi hírnevet kovácsoltak neki a vizuális művészet világában. Takácscsaládban született, szerény körülmények között élt. Elég korán észrevette, hogy telepatikus képességei vannak. Gyakori sétái során, 1941-ben egy római kori kőfejtőben gyógyító sziklát talált, az AION A névvel illette (a szó görög eredetű és határtalant jelent), porát a mai napig is meg lehet kapni a svájci gyógyszertárakban, és azt írják róla, hogy gyulladáscsökkentő hatású, reumára, idegfájdalomra, ficamra, kisebb égési sebekre, horzsolásokra alkalmas. Ásványi anyagokat és biodinamikus energiákat tartalmaz. Együltében készített nagyobb méretű, mandalára hajazó geometriai formákat, amelyeket terápián használt diagnosztikai kalauzként, ingája segítségével. A jövendőmondó az inga mozgását követve, a vele szemben ülő emberre és önmagára figyelve készítette milliméterpapírra rajzait, grafitceruzával és zsírkrétával, amit páciense és maga közé helyezett el. Nem tudom, műtárgyként tekintett-e ezekre a gyógyításban használt eszközökre. A láthatatlan energiavonalak grafikai megjelenítésére törekedhetett. Később ezeket a munkákat könyv formájában is megjelentette, de heliográfiai eljárással sokszorosított is belőlük. Emlékházának weboldalán meg is lehet nézni, vásárolni ezeket a nyomatokat, amelyek kézzel készültek, és méretükben, színtónusaikban az eredetivel azonosak, anélkül, hogy magukon hordoznák a sokszorosítás nyomait.
Nem tudok arról, hogy tanult-e a képzőművészet fortélyairól, szerintem nem részesült intézményesített művészeti oktatásban. Ösztönösen dolgozott, ami segítette őt munkájában. Egy verseskötetet is írt, saját költségén adta ki, mint a rajzos könyveit. Nem volt művészeti karrierje, halála után emelték be a művészettörténetbe.
Érdekes dolog ez: ma művészetként tekinthetünk arra, amit jó pár évvel ezelőtt alkotója gyógyító céllal hozott létre. Halálakor közel 400 műtárgyat hagyott maga után. Az 1970-es években kezdték kiállítani munkáit a múzeumok, azóta világszerte számtalan helyen megfordultak már ceruzarajzai.
Alkoss zsigerből, szabadon!
A Szín-téren: a néhai, francia származású outszájder fán képzőművész, Jean Dubuffet
Színtér
„Az art brut (nyers művészet) hiteles példányának az alkotó személyes forrásai kéretlen gyümölcsének kéne lennie, amelyet a személyes víziók függetlenségének és termékenységének mutató jaként kell értékelni, készítésének hátterében pe dig nem állhat semmilyen, haszonszerzésre vagy nyilvános elismertségre való törekvés.” (J. D.)
Alvók és a téli álom
A Szín-téren: Bill Viola, Sophie Calle, Mladen Stilinovic, Tilda Swinton, Andy Warhol, Benicio del Vetro társaságában
Színtér
Bárcsak aludhatnék én is egy kicsit hosszabbat, akárcsak a Kárpátok királya... Energiatakarékos módra kapcsolnék itthon, a biztonságos, meleg környezetemben, és mire felébrednék, elolvadna a hó, visszavonulna a vakító fehérség, sütne a Nap, és kevésbé rétegesen kellene felöltöznöm, amikor kidugom a fejem a barlangomból. Közben álmodnék nagyokat, nem háborgatna más medve, és gondolataimat nem felejteném el ébredés után. Olyan lenne, mint a mennyországban.
