Sandy felügyelete alatt zajlik a teljes kreatív munkafolyamat, ő a képek egyedüli alkotója. Ötleteit egy hatalmas műteremben dolgozza ki, ahol megtervezi és kivitelezi a nyomtatott médiából lenyúlt modelljei, figurái mozdulatait. Aztán felállítja kameráját, beállítja a fényeket, és elkészíti a képet, ezzel vet véget az ismétlődő kézimunkának. Minden analóg, anyagból van. Nincs számítógépes effektus. Csak ragasztás, vágás, mintázás, festés, lógatás. Ez a folyamat több hónapig is eltarthat, és nagy erőbedobást igényel mind az alkotó, mind a néző részéről, ha át akarja adni magát a műnek.

Szerinte amit csinál, se nem szobrászat, se nem festészet, még csak fotográfia sem. Azt mondják róla az okosok, hogy összművészeti keverék. Azaz Sandy egy olyan profi, intézményesített formai, színbéli előtanulmányokat birtokló művész, aki a ’80-as évek elején felbukkanó megrendezett fotográfia (staged photography), a beállított képkészítés nagystílű művelője. Ő a felfedezője, feltalálója a képen megformálódó történeteknek, amik lehetnek dokumentarista, leíró jellegűek, vagy bemutathatnak egy kivételesen a kamera számára megteremtett helyzetet, reakciót.

Ha kapcsolni lehet irányzatokhoz, művészekhez őt, hogy közelebb kerüljünk alkotónkhoz és témáihoz, akkor a dadaizmust, szürrealizmust említhetjük, Duchampot és Magritte-ot, ugyebár.
Sandy Quincyben, Massachusetts államban született, képzőművészetet, művészettörténetet tanult Northamptonban 1968-ban, aztán a párizsi Sorbonne-on. Iowában multimédiáról, filmművészetről és grafikai nyomatokról tanult. Nem véletlen a filmszerűség vagy a színházi fíling műveiben, hisz kacsintgatott a film felé, de végül az állóképnél maradt, mert nem tud, nem akar semmit sem kiengedni a kezéből, azaz nem bízza a véletlenre a munkát, nincs improvizáció, irányítás alatt tartja az alkotói folyamatot, az ő kezében a gyeplő.

Azóta rengeteg megrendezett munkát láttunk, még a Szín-térben is felbukkant hasonló, de ne feledjük, Sandy közel 40 éve foglalkozik munkájával, legfontosabb művelője ennek a kifejezési formának, kitalálja, felépíti színtereit, installációt. És áruba is bocsájtja azokat, képei kíséretében. Munkáival érzékeinkre hat, nem az értelmünkre. Erős emóciókat közvetít, felkavar, megmosolyogtat. Az installációk nélkül is élnek a fotók, kellő információt hordoznak.

Festészetet is végzett, hogy aztán New Yorkban dolgozzon. A fotó dokumentációs eszközként volt jelen festészeti munkája mellett, ahol az ismétlődés témája kötötte le figyelmét. A hetvenes évek végén egy sorozat ismétlődő ételelemes csendéletet, beállított képet készített. Fotói, installációi fellelhetőek a világ fontosabb gyűjteményeiben: Pompidou, MoMA, Whitney Museum, Getty, Maison Européenne de la Photographie.
Kell hozzá: ötlet, rá szentelt idő, türelem, kézügyesség, anyagkészlet, alkotókedv. Tessék csak kipróbálni! Ki tudja, mi sül ki belőle…
Fogodzóként jelezzük, hogy Sandy ilyen kérdéseket tesz fel magának, mielőtt elkezd dolgozni: milyen tér lesz a helyszín, mit fognak csinálni a figurák és miért, milyen tárgyak lesznek még a képen, milyen anyagból, mit jelent ezek használata?

Megjelent a Cimbora 2019/2-es számában