Gerhard Richtert monokróm vagy alig színes munkái a képzőművészeti toplista élmezőnyébe röpítették tevékeny alkotó évei alatt, ő a világ legkeresettebb, legjobban fizetett festőinek egyike. Az ArtReview művészeti lap Power 100, az idei év művészeti szcénájának legbefolyásosabb figuráit összegyűjtő listáján az előkelő 42. helyen landolt, úgy, hogy csak öt alkotó előzi meg, a többiek gyűjtők, kurátorok, múzeumigazgatók vagy galériatulajdonosok. 1972-ben ő képviselte Németországot a velencei biennálén, 1972-től 1987-ig rendszeresen részt vett a kasseli Documentán.

1997-ben elnyeri a velencei biennálé nagydíját, alkotásai csillagászati árakon kelnek el az aukciókon és a gyűjtők egymás közötti adásvételében, egyszóval nagypályás alkotóval van dolgunk. Egyik megnyitójára tizenötezren szerettek volna bejutni, végül a kiállítás négyhetes látogatási ideje alatt több mint százezren nézték meg!

Richter festészetet fest, akár festmény, akár fénykép, akár valamilyen nyomat a kiindulópont. Újságkivágások, illusztrációk, fotók, fotósorozatok, vázlatok, csendéletek, portrék, tenger, gyertya, felhők, absztrakt képek atlaszát tárja elénk. A richteri életmű rendkívül sokrétű – mintha nem is egyetlen művész által készített munkákat látnánk tőle, annyira heterogén.

Nagyon érdekes dolog ez. Egy szürke, elkent sorozat mellett egy színes, csíkos, élénk munka van, vagy kockás, aztán egy figuratív. Egyik visszafogott, a másik élénk, egyik éles, a másik ködös, kisebbek, nagyobbak... Műhelyben vagy kiállításon ez így nagyon segíti, erősíti és kiegészíti egymást, és másmilyenségében egységet alkot.

Nála még a szürke is sokszínű, akármennyire furcsán is hangzik ez. Egykor a festői szürkéjét a fotográfiai szürkével kapcsolta össze, azt mondta, onnan származik. Ma már nem így van ez. Hihetetlen érzékiséggel fest. De hidegen. Néha vidámabban, színesebben.

Richter maga rendezi kiállításait, ügyel a világításra, a természetes és a mesterséges fény megoszlására a kiállítótérben. Mégis azt mondja: „Nincsenek szándékaim, rendszerem, irányom. Nincs programom, stílusom, célom.”

A programnélküliséget programjának, a festészetet pedig a gondolkodás egy formájának tekinti. Olvasom, hogy a rétegzett felületekkel kísérletezik. Van a felnagyított kép, amit festékkel takar el, aztán kaparással, felfedéssel elénk tárja. Mint egy felfedező. Azzal tesz hozzá a műhöz, hogy elvesz belőle. Performatív jellegű a gesztus. Lenyűgöző az öregúr, amint a hatalmas méretű képek előtt végigaraszolva levakarja spaklijával a felső festékréteget a munkákról. Képei mintha kimerevített mozgóképkockák lennének, fantasztikus történeteket mesélnek, festészeti technikák gazdagságát hordozzák magukon. Kiadásra szánt életmű katalógusa több mint 3000 munkát számlál, ezek sorszámozva vannak egy naplóban.

Jó képeket akar festeni, igaz képeket. Valahogy így kell ezt csinálni: megmaradni gyermeknek, megélni szívvel-lélekkel a helyzeteket, merni kísérletezni, a felszínt megkaparva a lényeget kutatni. Arra a kérdésre, hogy milyen hatással van rá a hírnév, azt válaszolta: csodálatos érzés is tud lenni, meg igazán fájdalmas is, ha elveszi idejét a munkától...

Megjelent a Cimbora 2016/8-as számában