Színtér
Ez az alázatos, csendes művésznő igen komplex műveket hoz létre, igazi szín-tereket. Ugyanakkor meg tökéletesen egyszerűnek is tűnnek ezek az environmental art (környezet-szobrászati) művek.
Egy picit ellentmondok magamnak, ugyanakkor úgy érzem, jó helyen tapogatózom, mert ellentétpárokra épít alkotónk. Van kinyilatkoztatott jelenlétünk a fonalháló-szerkezet kapcsán, van hiányunk a bejárható terek által, fent, lent, kint és bent, világos és sötét, kicsi és nagy, ajtón innen és túl, van kusza, puha, meleg, törékeny anyagunk fonalból és konkrét, szögletes, kemény, hideg szilárd anyagunk ajtóból, kilincsből. És milyen jól kiegészítik egymást ezek a dolgok a finn EMMA múzeumban!
Nehezebben fejezi ki gondolatait szavakban, ezért a vizualitást választja közlendője médiumaként, hogy kitapintható formába öntse azt. Ismerős helyzet. Festőnek készült, de kivágyott a két dimenzióból, hogy fonalból rajzoljon vonalakat a térben. Rájött, hogy a könnyen szakadó fonal újraköthető, visszacsatolható, bogozható, újraszőhető.
Vannak sűrűn szőtt, vörös, más munkáiban fekete, néha fehér vonalhálókból kialakított terek, fekete keretes fehér ajtók, amelyek múzeumiépítményekkel kommunikálnak, illetve vagyunk mi, akik önmagunkba fordulhatunk. Mint kis vérsejt egy nagy testben. Mert mindenki hordoz ilyen kis tereket magában, vallja az alkotó. A meditatív útvonalakat magunk választhatjuk meg, egy-egy térből több irányba is nyithatunk patinás ajtót, ezek öreg, bontott házakból származnak. Ilyenkor tovább göngyölíthetünk egy gondolatszálat.
Személyes kellék, valakinek a mindennapi élete részét képezi az ajtó, a kintit a bentitől választja el, mögötte nincs helye a hazudozásnak. Értelmezésem szerint az alkotó felkínál számunkra egy minden szempontból erős, hatásos helyzetet, amelyben tömény információ van, de ezt a sűrűséget üresjáratokkal bontja meg, hogy teret adjon a látogató gondolatainak, érzéseinek.
Tíz asszisztens segítségével két hétig szövődik egy-egy ilyen mű, 300 km fonalból. A vörös a vér színe. A vérben minden benne van, főleg anemzetiség, a család, a vallás, a jelenlét, a hiány témája jön elő „építményei” kapcsán. Persze hogy rengeteg értelmezési lehetőséget kínál alkotónk,amelyek jól megférnek egymással, nem oltják ki egymást. Ezért is jó, ha több szálon indulunk el a munkák befogadásában, mert általában nemcsak egy jó válasz van, mindegyik megközelítés helyes lehet, és hasznos kibogozni, kifejteni az összekuszálódott szálakból a vezető vonalakat.
A lényegre összpontosítva
A Szín-téren: Alberto Giacometti
Színtér
Megkerülhetetlen név számomra, egyféle örök szerelem. Gyermekkoromban mutatta a szobrait apám, aki szintén szobrász, mint az édesapja, a nagyapám. Én nem lettem az, mert, ugye, Giacometti grafikái, festményei éppúgy lenyűgöztek, mint lecsupaszított, vékony szobrai. Azóta is imádom, a munkáit is. Nem hiszem, hogy ebben lesz már változás.
Aki festészetet fest
A Szín-téren: Gerhard Richter
Színtér
A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában a vizuális művészet csoportom tagjai többek között festészettel is próbálkoznak. Egyik találkánkon Ildikó egy olajképnek kezdett neki, amelyet fotó alapján készült megfesteni. A fénykép a város felújított főterén készült, a szökőkút lépcsőin egy elmosódott figurát jelenít meg. Telefonnal készült, önmagában is festői, színei elfakultak, egyes részeit homály fedi. Ahogy néztem a hihetetlenül jól alakuló képet Ildikó keze alatt, Richter festményei jelentek meg lelki szemeim előtt.