A világjárvány idejére megnyitotta vidéki birtokának, műhelyének kapuit, és csoportos kiállítást szervezett. Jöttek is az előjegyzett látogatók, hogy szemrevételezzék a természet és művészet együttélését.

Beltéri kiállításokon is szerepelt, egyik alkotását például csak az utcáról lehetett látni, a kiállítótér hatalmas ablakain keresztül. Egy kastélybeli kiállítása úgy látogatható, hogy a tágas tér oltóközpontként működik, így a vakcina mellett katarzisban is részesülhet a földi halandó.

Természeti környezetünk megóvására hívja fel a figyelmet, különös tekintettel az erdők, óceánok állat- és növényvilágának fennmaradására. Víz alatti kaktuszszobrai nem feltétlenül szemünk gyönyörködtetésére készültek, hanem korallzátonyok felélesztésére, mintegy posztamens gyanánt. Annyi, hogy nem kocka-, hanem kaktusz formájú ez a talapzat, amely alárendelődik, felemeli a természetet. Érdekes gondolat, izgalmas értelmezhető szálakat kínál, ugye, hiszen a kaktuszról tudjuk, hogy víz nélkül, tikkasztó pusztaságban is megél.

Visszatérve a talapzat, posztamens gondolatához, az alkotó víz alatti szoborparkjához, az is kiolvasható ebből a gesztusból, hogy az ember itt megteremti a lehetőséget, amelyet többször elmulasztott már, gondolok itt a féktelen halászatra, mérgezésre, szennyezésre, és nem saját érdekeit, hanem a természeti egyensúly visszaállítását helyezi előtérbe. A szobrokra ültetett korallok végül is a biodiverzitás megerősítésére tesznek kísérletet.

A zene fontos szerepet játszik életében. Fuvolázott gyerek- és ifjúkorában, ez segítette ritmusérzékét, valamint különböző rendszerek megértését. Sok klasszikus és elektronikus zenét is hallgat, saját bevallása szerint dallamokat hall a fejében, amikor alkot. Figyeljétek meg ezeket a vonalas falfestményeit, ritmusuk, zeneiségük van, képiségükben pedig a kottákat idézik.

Ki lehet próbálni: segít vajon, ha dúdoltok rajzolás közben?

Megjelent a Cimbora 2021/3-as számában