Gyermekként szerette meg a művészetet. Az iskolában a rajzórákon, otthon a szobájában készített különböző tárgyakat, munkákat a szülők és a szakirányító nagy örömére. Nem találunk művészt a felmenői között, de családja kedvelte a kultúrát, édesapjában nagy művészetpártolóra és támogatójára talált. Az indiai tájképfestészet, a Kangra-iskola vette le a lábáról. Tanulmányait Lahoréban, a National College of Arts-ban végezte, ma is ott alkot és tanít. Ez tartja formában, nem tudja elfelejteni a hagyományos, miniatűr-festészeti technikákat, mert nap mint nap azt oktatja. Saját műveiben ezeket keveri a ma életérzésével. Úgyszintén kettősség, feszültség kíséri lépteit a kis vs. nagy méretek viszonyában vagy a kelet-nyugat ellentétpárban.

Berlinben is nyitott műtermet, ezért ha odarepül, ott dolgozik. Nagyon meglepődött, de megtisztelve érezte magát, amikor ő nyerte el a Deutsche Bank-tól Az év mű­vésze díját, egyéni kiállításával indított a berlini Deutsche Bank Kunsthalle 2013-ban. Ezen az eseményen láthatóvá tette művészeti működésének mindhárom oldalát, a tiszta képet, hogy egyidőben tud hagyományos, elvont és helyspecifikus lenni. Lényeges, átfogó anyagról beszél az alkotó egy interjújában, kiállította a már korábban a sydneyi és a sharjahi biennáléra készített miniatűr vs. gigantikus munkáit is.

Visszahúzódó, szerény alkat. Nem nagyon tud mit kezdeni a munkái iránt tanúsított fokozott érdeklődéssel. Végzi a dolgát, s ha valami felüti fejét a folyamatban, annak természetesen kell következnie, nem  tervez előre. Szívét-lelkét beleteszi abba munkába, amit végez. Zavarba esik, ha a kortárs művészeti világ egyik vezető alakjaként emlegetik. Több rendelése is volt már a művészeti piac képviselői részéről, de nem megy neki a megkötöttség meg a sok szabály, mindig valami mással rukkol elő, mint amit kérnek. Saját bevallása szerint nyomás alatt nem tud művészettel foglalkozni.

A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum 750 négyzetméternyi tetőkertjét erős hatású, vérvörös virágözönnel festette be a pakisztáni alkotó. Címe: The Roof Gar­ den Commission: Imran Qureshi (A tetőkert­projekt). A messziről gyilkossági helyszínnek tűnő területen igazából burjánzó növényzetet, csodás madártollakat és angyalszárnyakat találunk, ha szemügyre vesszük közelebbről a munkát.

„Az élet és a halál közti párbeszéd fontos eleme a munkámnak. A levelek és a természet például az életet jelenítik meg. A vörösnek az az árnyalata pedig, amelyet az utóbbi években használok, egészen valódinak tűnik, olyan, mint a vér. Vörös hazám, Pakisztán jelenlegi helyzetére emlékeztet, és a minket körülvevő világra, ahol az erőszak mindennapos jelenség. Az emberek azonban valamiképp mégis megőrizték a reményt. A vörösből kirajzolódó virágok ezt a reményt képviselik.”

Egy ilyen helyszínfüggő munkát 15–25 nap alatt végez el, míg papíralapú melóinak 5–15 napot áldoz átlagban.

„Pakisztánban élni csodálatos dolog. Sehol máshol nem tudom elképzelni az életem, őszintén mondom ezt. Kényelmes nekem itt, a hazámban. Persze, a környezet kihívást is jelent, ugyanakkor a kortárs művészek igen bátrak. Valóban lényeges kérdésekről beszélnek, nem hiszem, hogy gondjaik lennének az országban. Persze, előfordulnak problémák a cenzúrával, vannak korlátozások, de ilyesmi még Nyugaton is előfordul, ahol néha leszedik a képeket a falról, ha azok sértik valaki érzékenységét. Ez itt is megesik. Ugyanakkor, ha a művész okos, megtalálja a módját, hogy elmondja azt, amit akar. A kortárs pakisztáni művészet igazán izgalmas.”

Megjelent a Cimbora 2015/5-ös számában