Az állatok mítosza
A finn eposz, a Kalevala mondja el, hogy a búvárkacsa tojja a meg azt a tojást, amelyből a világ (az ég, a csillagok, a nap és a hold, a föld és az óceán) létrejön. A Csendes-óceán partjain élő indiánok úgy tudják, a holló elrabolta a Szürke Sastól a napot, a holdat, a csillagokat, a tüzet és a vizet, s azokat az embereknek ajándékozta. A Jeges-tenger közelében élő szamojéd nép tagjai, a nyenyecek úgy tudják, a tűz használatát a jegesmedvétől tanulták el.
Keszeg Ágnes illusztrációi
A világot egy állat teremtette
A világot az állatok tartják hátukon. Magyar hiedelem szerint a világ egy cethal testén nyugszik. Mikor a cet megmozdul, akkor történik a földrengés. Más népek mítoszaiban a földet béka, elefánt tartja.
Az állatok emberek voltak. Több nép ismeri azt az alaptörténetet, amely szerint az állatok eredetileg emberek voltak. Egy magyar eredettörténetből tudjuk, hogy régen Krisztus és Szent Péter a földön jártak. Alaposan megéheztek, amikor egy udvaron sütésre készülő asszonyt pillantottak meg. A kenyeret kiszakasztotta már, be is vetette. Krisztus arra kérte őt, hogy egy kanállal a sütőtekenő fenekéről kaparja össze az ottmaradt kenyértésztát, s abból egy maréknyi cipót süssön a vándoroknak. Csodák csodája, a maréknyi vakarákból nagy-nagy kenyér kelt. Olyan nagy, hogy az asszony sajnálta az idegeneknek odaadni. Ezért miután a kenyereket a kamrában szépen a polcra rakta, ő a sütőtekenő alá rejtőzött. Fiacskájának meghagyta, hogy mikor a vándorok visszatérnek, mondja azt, hogy ő a határra ment dolgozni, ne várjanak rá. Az asszony fösvénységét látva Krisztus azt mondta: – Amiért szívtelen voltál, változzál állattá. A teknő az asszony hátára ragadt, s belőle lett az első teknősbéka. Más alkalommal, amikor Krisztus a Földön járt, egy szántóvetőt látott a szekér alatt hason fekve, amint ételét fogyasztotta. – Kutya legyél, amiért a földről eszel – mondta neki.
Az állatok tulajdonságai
Az állatok tulajdonságaikat istentől kapták. A teremtésben itt-ott az ördög is segített neki. Mikor a ló került sorra, az ördög a szemét a lábára, a patája fölé akarta teremteni. Isten azonban nem engedte: – Ha ott lesz, a szalmaszál kiböki a szemét. A fejére kell tenni, hogy fenn hordja, a szalmaszál ne árthasson neki. Ezért van az, hogy a ló is a fején viseli a szemét. Miután a ló is, a tehén is készen volt, az ördög is utánozni akarta az urat. Ő azonban csak bivalyt tudott teremteni. Azért is hasonlít a bivaly az ördöghöz.
A teremtés után az állatok még nem rendelkeztek a mai tulajdonságaikkal és nevükkel. Ezért Isten összehívta őket, hogy szétossza a tulajdonságokat, s nevet adjon nekik. A kakukk azonban nem ment el a gyülekezésre. Mikor isten keresni kezdte, a kakukk nem mert tovább rejtőzködni, s megszólalt: – Kakukk, kakukk! – Akkor ez legyen a neved, s bármerre jársz, mindenütt a nevedet kiáltozd – mondta neki az Isten. Azóta mindig tudni lehet, hol van a kakukk. Ezen a gyülekezésen a lúd tarka tollat kért magának, a kacsa hosszú lábakat. Csupán a fülemüle volt megelégedve a kinézetével. Szerénységéért Isten megajándékozta őt, a legszebb énekhangot osztotta neki.
Az állatok királyának, az oroszlánnak egy bokor nefelejcset mutatott, s azzal bízta meg, hogy hívja össze az állatokat, tanítsa meg nekik a virág nevét. Az oroszlán az előírás szerint járt el. Egy nap múlva ismét összegyűjtötte az állatokat, ezúttal vizsgára. Egy kivétellel minden állat emlékezett a virág nevére. Pedig ennek az állatnak nagy volt a feje, benne sok sütnivalóval. A haragra gerjedt oroszlán megcibálta a fülét:
– Figyelmetlenséged miatt buta maradjál, te legyél a szamár. A szamár azóta nemcsak buta, hanem a cibálástól a füle is hosszú maradt. Később, az újtestamentumi időkben Jézus megszerette a szamarat. Mikor kicsi volt, szülei szamárháton menekültek Jeruzsálemből. Ezért Krisztus hosszú életet adott neki, ötven évig is elélhet.
Krisztus a pacsirtát is megáldotta. Mikor Heródes katonái üldözték a szent családot, a pacsirta előttük ide-oda csapongott: – Itt van, búvik, itt van – csiripelte mindegyre, s mindig félrevezette a katonákat. Ugyanekkor, menekülés közben egy barlangban rejtőztek el. A pók azonnal hálót szőtt a barlang szájára. Mikor a katonák a rejtekhelyhez értek, így szóltak: – Itt nem lehetnek, mert a pók rég befonta a bejáratot. A megmenekült kis Krisztus keresztet rajzolt a pók hátára. A keresztes pókot nem szabad elpusztítani.
Leszállt a medve az égből
A vogulok közeli nyelvrokonaink, az ugor népek közé tartoznak. Egy medveénekük azt meséli el, hogy az égi atya, Kvoresz (gyakoribb nevén Numi Tórum) mély álomba merült, s ez alatt medvebocs fia alánézett a földre, s megszerette az emberek világát. Próbált ellenállni a csábításnak, de nyugalmát már nem tudta visszanyerni. Amikor apjának bevallotta, hogy az északi világ bűvöletbe ejtette őt, az hosszas munkával aranyból és ezüstből bölcsőt, vasból láncot kovácsolt. Mikor műve elkészült, szeretett fiát tanácsokkal látta el, a bölcsőbe fektette, s a föld felé eresztette. A bölcső kétszer megállt a félúton, aztán harmadszorra a fiú a földre ért. Az istenfiút mostoha körülmények fogadták, mocsár, szúnyogok, tikkasztó nyár. Lomha járással útnak indult, majd kunyhót épített magának a meleg és a hideg ellen. Ám az emberek megtalálták a rejtekhelyét, kutyáikkal, késsel és baltával rátámadtak, foglyul ejtették, bundáját kigombolták, s halála fölött örömünnepet ültek.
Az istenfiú történetéből Bede Anna fordításában idézünk egy részletet. A leölt állatot szánra teszik, s ünnepélyes üvöltésekkel a faluba viszik, ahol a sikeres vadászokat örömmel fogadják:
Berkenye ötléces bölcsőbe teszik,
Berkenye négyléces bölcsőbe teszik,
Hatállványú állványos szánkóra teszik.
Késjeles, baltajeles vészes úton
hosszú három nap húzzák őt,
hosszú négy napon húzzák őt.
Leányzajos vidám falu előtt,
fiúzajos vidám falu előtt
négy állatüvöltést négyszer
üvöltenek,
öt állatüvöltést ötször üvöltenek.
Tudtad?
Zoogonikus mítosznak hívjuk az állatok eredetét elmesélő történetet.
Totemizmusnak nevezik azokat a meggyőződéseket, amelyek szerint az ember vagy egy embercsoport állattól származik. Ez a totemállat. Az ilyen társadalmakban az illető állatokat tiszteletben részesítik, nem bántják, nem fogyasztják el. Szintén az állatok tisztelete teszi kötelezővé a vallásos szertartás keretében történő leölésüket és elfogyasztásukat (a szibériai medve-kultusz), viselkedésük utánzását (bölény-, farkastánc), maszk segítségével való megjelenítésüket. Az állatok ilyen tisztelete megmaradt az ausztráliai, az amerikai, az afrikai nemzetségi-törzsi társadalmakban. A nemző, a teremtő és a mediáló állatok emléke megőrződött az egyiptomi és a görög mitológiában. Egyes istenek állat-, madáralakot öltenek (Zeusz bika, hattyú, kígyó alakját veszi magára), kedvenc állatuk kíséri őket (Athéné állata a bagoly, Zeuszé a sas). A római mitológia szerint Romulust és Remust anyafarkas táplálta. A honfoglaló magyarok a turulmadarat, a keresztények a galamb képében megjelenp szentlelket részesítették tiszteletben.
A zooantropomorf (vagy antropozoomorf) lény kettős alakú: 1. testének fele állat, fele pedig ember, vagy 2. hol állat-, hol pedig ember-alakban megjelenő lény.
A fabula vagy állatmese emberi tulajdonságokkal rendelkező állatkoról szóló történet. A magyar népköltészetben latin, olasz és német hatásra terjedt el. A 19. századtól kezdve a tankönyvek is gyakran közöltek moralizáló állatmeséket.
