Bizonyára hallottátok már ezeket a kifejezéseket: „kommunizmus"„kollektív" „szocializmus", „pionírok", „cenzúra", „Szekurítáté", „Megéneklünk, Románia" stb. – valószínűleg főként szüleitek beszélgetéséből, amelyben (Nicolae) Ceaușescu egykori román diktátor neve is bizonnyal előfordult ilyenkor. Mindezek a szavak és az általuk takart fogalmak az 1989 decembere előtti Románia társadalmi-politikai és mindennapi valóságának olyan tényezői, amelyek meghatározták az ország akkori történéseit és lakosainak életét az „átkos korszakban" ahogyan nevezték ezt a periódust.

Új sorozatunkat fogalomtisztázás céljából indítjuk: azt szeretnénk, ha általa megismerkednétek közelmúltunkkal (nagyjából az 1945-1989 időszakkal), annak legfontosabb jelenségeivel, történéseivel, szereplőivel, hogy jobban lássátok, mit hagy(t)unk magunk mögött 1990-től errefelé. Főként a sorozatindító részben sűrűbben találtok fogalmakat, amelyek segítségével a témánk keretét, hátterét világítjuk meg, de azon vagyunk, hogy – még ha tömören is – néhány konkrét példát is nyújtsunk nektek, amelyek szintén tájékozódásotokat szolgálják. Sorozatunk szerzője, Novák Csaba Zoltán történész, kutató 1975-ben született Nyárádszeredában. Marosvásárhelyen él, a Román Tudományos Akadémia munkatársa, egyetemi óraadó tanárként is dolgozik.

A második világháború befejezése után Kelet-Európa, így Magyarország és Románia is, a Szovjetunió befolyása alá került. A szovjetek segítségével a kom­munista pártok kerültek hatalomra, és egy rövid át­meneti időszak után hozzáláttak a társadalom átala­kításához. Olyan gondolkodók vagy politikusok, mint Karl Marx vagy Vlagyimir Iljics Lenin eszméire hivatkozva egy, az addigitól teljesen különböző, igaz­ságosabbnak vélt világot szerettek volna megteremte­ni. Úgy képzelték el, hogy a munkások, parasztok és értelmiségiek nevében minden lehetséges hatalmat a kommunista párt fog birtokolni, nincs szükség más szervezetekre, sőt, a hivatalos állásponttól eltérő véle­ményre sem. Felszámolták vagy korlátozták a külön­böző szabadságjogokat (véleménynyilvánítás, sajtó­szabadság, szabad gyülekezés stb.).

A kommunista ideológia szerint az új világban nincs szükség a magántulajdonra, mindenki a saját érdeme szerint részesül a közvagyonból. 1948-ban el­kezdődött az államosítás. A magán- vagy közösségi tulajdonban lévő gyárakat, üzemeket, iskolákat, föld­területeket, különböző ingatlanokat az állam egyik napról a másikra elvette addigi tulajdonosaiktól. Er­délyben 468 katolikus, 531 református, 34 unitárius és 8 magyar evangélikus tanintézményt államosítottak. A régi pártok képviselői a föld- és gyártulajdonosok (vagy ahogy emleget­ték őket: a burzsoá­zia) és a kommunista ideológiával szem­benállók (a reakció­sok) ellen osztályharcot hirdettek: eltávolí­tották őket állásaik­ból, gyermekeiket el­tiltották a továbbta­nulástól; akit az új rendszer ellenségé­nek gondoltak, bör­tönbe, illetve munka­táborba küldték, ahol nehéz fizikai munka elvégzésére kénysze­rítették Azokat az előkelő származásúakat, azaz arisztokra­tákat, akik nem me­nekültek el vagy nem kerültek munkatá­borba, kijelölt kény­szerlakhelyekre szám­űzték így jutott például Marosvásárhelyen Teleki Gemma grófnő abba a helyzetbe, hogy a mai Teleki Téka egyik zugában lakjon, ahol virágárusként működött annak idején.

Az új hatalom a falu világának megváltoztatására is kísérletet tett. Ez azért volt fontos, mert az ország la­kosságának döntő többsége falun élt, és ott volt a leg­erősebb a rendszer ellenfelének tartott egyház befo­lyása. A kollektivizálás 1949 márciusában kezdődött el Romániában. Az volt a célja, hogy az addig magán­kézben levő földeket állami tulajdonba helyezzék. Úgynevezett termelőszövetkezeteket, állami gazdasá­gokat hoztak létre. Elviekben a földet az emberek közösen munkálták volna meg, és a terményből ki-ki sa­ját munkája alapján részesült volna.

A falvak lakosságát három kategóriára osztották: földnélküli szegény parasztok, kevés földdel rendelkező középparasztok és a nagyobb földterülettel rendelkező kulákok csoportjára. Az embereket különböző mód­szerekkel (meggyőzés, propaganda, fenyegetés, nyo­másgyakorlás, erőszak alkalmazása) próbálták ráven­ni, hogy összes tulajdonukkal lépjenek be a termelő­szövetkezetekbe. A föld nélküliek örültek az új helyzet­nek, de a tehetősebbek igyekeztek ellenállni. Ezért az ún. kulákok ellen sokszor valóságos hadjáratot indítot­tak: kigúnyolták őket, gyermekeiket nem engedték to­vábbtanulni, olyan helyzetbe hozták, hogy ne tudják megművelni földjüket, munkatáborokba deportálták, sőt, elrettentés végett néhányukat ki is végezték így például a Maros megyei Nyárádszeredában egy kulákot a saját földjén lőttek le. A holttestet megfélemlítés végett néhány napig nem is temették el.

A kollektivizálás a falusi lakosság ellenállása miatt nehezen haladt. Több ütemben valósult meg, csak 1962-ben sikerült befejezni. Nagy mértékben megvál­toztatta a vidéki emberek életét. A magán földtulajdon felszámolásával a régi értékek közül sok megszűnt. A kollektív gazdaságok nem az emberek helyi igényei alapján működtek, hanem a központi pártvezetés uta­sításait követték Kötelesek voltak megtermelni a veze­tés által kirótt mennyiséget, a kvótát, de ez a rossz szervezés miatt általában nem sikerült Ilyenkor a kol­lektív gazdaságok, a központi megtorlástól való félel­mükben, hamis adatokat közöltek így a gazdaságok­ban dolgozó emberek egyre kevesebbet kaphattak a nekik járó terményekből. Az emberek többsége úgy érezte, hogy az állam visszaélt régi tulajdonukkal, sok­kal kevesebbet juttat nekik, mint amennyi járna. En­nek következtében egyre inkább terjedni kezdett az ál­lami gazdaságokból való lopás.

A kollektív gazdaságok rendszere, világa a rossz veze­tés miatt megbukott Az 1989-es változások után az elő­ző rendszerből kiábrándult emberek felszámolták őket

(A sorozat munkatársa Egry Gábor történész)

Megjelent a Cimbora 2011/1-es számában