Amint azt sorozatunk korábbi részeiben már elmondtuk, a kommunista pártok nemcsak terrorral, cenzúrával és erőszakkal tartották fenn hatalmukat. Az ún. békés eszközök (mozgósítás, negatív vagy pozitív propaganda és egyéb ösztönző módszerek) sem hiányoztak a kelléktárból. Ezek közé tartozott a mozi és a televízió is. A pártvezetők és az őket szolgáló propagandisták hamar rájöttek arra, hogy politikai üzeneteiket a tévéműsorok és a mozifilmek felhasználásával is eljuttathatják az emberekhez. Ráadásul nem is volt nehéz dolguk, hiszen az államosítás során az országos tévéadó és a filmgyártás is az ő kezükben volt. A kihívást csupán az jelentette, hogy milyen formában, mennyire nyíltan vagy burkoltan rejtsék el az ideológiát a műsorokban, filmekben. A híradókban, dokumentumfilmekben, filmes beszámolókban nyíltan jelen volt a propaganda. A pártvezetés azonban nem elégedett meg ennyivel, azt szerette volna, ha az emberek kikapcsolódás, például filmnézés közben is – szinte észrevétlenül és akaratlanul – azonosulnak a párt nézőpontjával.

Romániában különös hangsúlyt fordítottak erre. A filmgyártás menete szigorúan ellenőrzött volt. A propagandisták kigondolták az alapötletet (témát, címet, forgatókönyvet), a filmgyártó vállalat a párt utasítására megadta az anyagi támogatást, a kijelölt rendező a szintén kijelölt színészekkel leforgatta a filmet. A cenzúra még egyszer ellenőrizte, hogy egyetlen olyan jelenet, mondat se szerepeljen benne, ami „téves gondolatot” ébresztene a nézőkben. A román kommunista párt legkedveltebb műfaja a történelmi film volt. A román nép történelmének bemutatásával szerették volna igazolni a párt és a pártvezető, Nicolae Ceauşescu tevékenységének helyes voltát, és a dicsőnek tartott, hősies múlt felidézésével próbálták elterelni az emberek figyelmét a hétköznapi valóság nehézségeiről.

Tucatjával készültek a párt megrendelésére az ún. történelmi filmek. Ezek a filmek valós korszakokat, szereplőket és eseményeket dolgoztak fel, de a történelmi múltat, valóságot egyértelműen alárendelték a pártvezetés elvárásainak.

Az egyik legfoglalkoztatottabb színész-rendező a ma politikusként tevékenykedő Sergiu Nicolaescu volt. Így készülhetett film a dákokról (Dacii), amelynek nem a korabeli események tényszerű bemutatása volt a célja, hanem a román nép dákó-római származását hivatott az emberekbe sulykolni. Ceauşescu egyik kedvenc történelmi alakjáról, a moldovai vajda Ştefan cel Maréról is készült film (Ştefan cel Mare), szintén a valóság eltorzításával. A vajda törökellenes harcai és meg nem alkuvása a tudat alatt párhuzamot kívánt vonni a Ceauşescu által a szocialista táboron belül folytatott különutas politikával (azzal, hogy nem rendeli alá magát a Szovjetuniónak). A film csak a győztes csatákat mutatta be, a vesztes háborúkat nem. Eleve testvérországként kezelte a középkori Moldovát és Havasalföldet, holott a valóságban a két román fejedelemség pont akkoriban harcban állt egymással. Kiemelt filmnek számított a Mihai Viteazul (Vitéz Mihály), amely „a három román ország egyesítésére” fektette a hangsúlyt. A kiemelt történelmi hősöknek, mint említettük, az volt a szerepük, hogy a lakosságba sulykolják az ország dicső múltját, és megteremtsék a folytonosságot a dicső történelmi múlt és az aktuális vezető között. A főhős, és maga a film, gyakorta többet elárult az aktuális politikai helyzetről, mint magáról a bemutatott múltbeli eseményről. A kiszemelt hős csak pozitív megvilágításban jelenhetett meg a vásznon, mindig legyőzte ellenfeleit, akik jelentősen eltörpültek mellette.

A román pártvezetés az amerikai, szórakoztató westernfilmek ellensúlyozását sem tévesztette szem elől. E célból kosztümös kalandfilmek készültek, amelyek azonban szintén magukban hordozták a párt történelemszemléletét, a „jók” és a „rosszak” politikai, történelmi helyzetben voltak megjelenítve. Ebben a műfajban az egyik legfoglalkoztatottabb színész a ma is aktív Florin Piersic volt.

A műfaj „áldásából” a gyermekek, fiatalok sem maradhattak ki. Számukra ún. ifjúsági filmek készültek. Ezekben a főhősök általában gyermekek voltak, de a cselekmény, amelyben részt vettek, mély propagandaüzenetet hordozott. Pusztán a szórakoztatás igényével tehát még gyermekfilmek se nagyon készülhettek. A korszak legismertebb és legnépszerűbb ifjúsági filmje, a Pistruiatul (A szeplős) egy 13-14 éves kisfiú kalandjait mutatja be. A lényeg azonban nem a gyermek hétköznapjain, fiús csínytevésein, iskolai életén van, hanem azokon az izgalmas történéseken, amelyek során a főhős megismeri a kommunista mozgalmat, és segít az akkor még üldözött kommunistákon. Ezekben a filmekben esetenként erdélyi magyar színészek is helyet kaptak. A Pistruiatulban szerepelt például a marosvásárhelyi Kovács György és a később Budapestre telepedő Nagy Réka. A filmet Nagyváradon forgatták, és a kisfiút mindig kisegítő németjuhász kutya, Calu a rettegett román titkosrendőrség, a Szekuritáte kolozsvári részlegének a tulajdona volt. A helyzet pikantériája, hogy, mivel egy magyar szekus képezte ki, a forgatáson a kutya csak a magyar nyelven kiadott utasításokat hajtotta végre...

Ezeket a filmeket vagy filmrészleteket nem a valóságtartalmukért vagy művészi teljesítményükért érdemes megnézni, esetleg újranézni, hanem sokkal inkább azért, hogy lássuk, milyen érdekek és szempontok alapján közelítették meg a múltat, hogyan használták fel azt az aktuális politikai, ideológiai üzenetek tolmácsolására.

Megjelent a Cimbora 2012/9-es számában