A kommunista pártok programjában nem csak az emberek megváltoztatása szerepelt, hanem azok lakókörnyezetének gyökeres átalakítása is. Úgy képzelték el az új világot, hogy az emberek a kommunista ideológia szerint fognak gondolkodni és az ennek megfelelő környezetben (településekben, lakásokban) fognak élni. Mindezzel kettős célt követtek: felszámolni mindent, ami a régi világhoz tartozott (szokások, gondolkodásmód, közösségi kapcsolatok), illetve olyan településeket létrehozni, amelyek kiszolgálják a szocialista gazdaságot. Az első időszakban azt gondolták ki, hogy a városok nagy ipari központként működjenek, és a falvak kiszolgálják ezeket nyers- anyaggal, élelemmel. A városok többségében új gyárakat, üzemeket hoztak létre, és ezekbe munkásokat toboroztak. Az új városlakók számára tömbházakból álló lakónegyedeket építettek, amelyek gombamódra szaporodtak.

A hetvenes évektől több szocialista országban (Magyarországon és Romániában is) új program jelent meg, amely még merészebb átalakítási terveket tartalmazott. A területrendezésnek vagy szisztematizálásnak is nevezett program már nem csak a városokra vonatkozott, hanem előírta a falurendszer gyökeres átalakítását. Azokat a falvakat, amelyeket gazdaságilag nem tartottak jövedelmezőnek, felszámolták volna.

Magyarországon létezett párbeszéd és lehetőség arra, hogy a közvélemény nyomására a pártvezetés módosítson elképzelésein. Romániában a diktatúra nem engedte a beleszólást, és egyre inkább elrugaszkodott a valóságtól, egyre kevésbé vette figyelembe azt, hogy élvezhető környezetet teremtsen az embereknek. Városon egyre szűkebb helyre építették a tömbházakat, egyre gyengébb színvonalú lakrészekkel. A gyerekek számára egyre kevesebb játszótér készült. Ceauşescu mind fokozottabb ütemet diktált, akár személyesen is beavatkozva. Arra is volt példa, hogy a diktátor helikopterből tekintette meg az épülő lakónegyedeket, és ott, ahol túl sok zöld területet látott, újabb épületeket, tömbházakat építtetett.

A legnagyobb felháborodást viszont az ún. falurombolás váltotta ki. A román pártvezetés és Nicolae Ceauşescu diktátor arra következtetésre jutott, hogy a romániai falvak egy részére nincs szükség, azokat fel kell számolni, meg kell szüntetni azért, hogy az így nyert területekkel növelni tudják a mezőgazdasági termőföldek mennyiségét. Az alapelképzelés szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. agrárvárosokat hoztak volna létre, ahol a földművesek tömbházban laktak volna. Az 1980-as években azt tervezték, hogy az ország területén létező 13 123 falu közül 9192 marad meg, 3931 települést pedig felszámolnak, lakosaikat a legközelebb található centrumba vagy városba költöztetik. Konkrét megvalósításokra a Bukarest környéki és Giurgiu megyei falvak esetében került sor. 1985-től kezdődően több települést is teljesen felszámoltak ezekben a térségekben. Így tűntek el a térképről például Buda, Dimieni stb. települések. Annak ellenére, hogy az új településeket modell-értékűnek tekintették, ezek a legtöbb esetben nem rendelkeztek az alapvető szolgáltatásokkal sem. Hiányzott a közművesítés, a víz, a konyhák és mosdók pedig emeletenként közösek voltak.

Sokat szenvedett a főváros, Bukarest is. Ceauşescu már azt is kijelentette: „nagyon szép lesz, ha teljesen leromboljuk Bukarestet.” A fővárost végül is nem rombolták le teljesen, de több régi városrész (műemlék épületekkel együtt) esett áldozatául a központban elkészülő új közigazgatási-politikai centrumnak. A romániai magyarság nagyon megijedt a falurombolástól, attól tartottak, hogy a falvakból a nagyvárosokba költöztetett magyar közösségek jobban ki lesznek téve az asszimiláció, a beolvasztás veszélyének.

A falurombolásnak az 1989-es forradalom és rendszerváltás vetett végre. A nagy tömbháznegyedek és azok betelepítése nagyon sok ember életében okozott pozitív és negatív változást egyaránt, ennek kihatásai a mai napig érezhetőek. Az emberek egyik napról a másikra kerültek új környezetbe, lettek városlakók.

Több népszokás, közösségi összefogó szál megszűnt az új környezetben. Volt, aki a megélhetési nehézségek miatt a tömbház körül állatokat tartott és a virágos parkokban zöldséget termesztett. A lakrészek általában nem a maximális igényeknek megfelelően épültek, de a meleg víz, a WC, a munkahely sokak számára felemelkedést jelentett.

(A sorozat munkatársa Egry Gábor történész)

Megjelent a Cimbora 2011/9-es számában