A kommunista ideológia és a kereszténység szinte évszázados küzdelmet vívott egymással az emberek lelkéért. Más politikai ideológiáktól eltérően, a totalitárius rendszerek – a kommunizmus is – nem elégedtek meg a politikai-gazdasági hatalom birtoklásával, hanem a társadalom egészét akarták megváltoztatni, átalakítani saját elképzeléseik alapján, akár erőszakosan is. Saját tanaikat, elképzeléseiket sokszor a vallási mozgalmakéihoz hasonló módszerekkel és tartalommal próbálták elfogadtatni.

A kommunista ideológia terjesztésében ezért a keresztény vallás számos jellegzetességét, módszerét megtalálhatjuk. Jelen volt például a jó és a rossz kettőssége. A kommunista ideológiában a jót a munkásosztály és szövetségesei jelentették, a rosszat pedig az ún. kizsákmányolók, kapitalisták, akiktől meg kell szabadulni. A keresztény tanításokban az emberiség végcélja eljutni a megváltáshoz, a mennyországba.

A kommunista világképben a végső célt az igazságos társadalom, a földi egyenlőség megteremtése jelentette. A vallásos szertartásokhoz (első áldozás, konfirmálás, bérmálkozás) hasonló rituálékat szerveztek a gyerekek számára is. Ilyen volt „a haza sólymai” soraiba való felvétel az óvódások számára, vagy a pionírrá avatás az iskolások esetében. A vörös csillag a kereszthez hasonló egyetemes jelképnek számított. A Bibliához hasonló alaptanítások is megjelentek. Ilyennek számítottak a két fő teoretikus, Marx és Lenin fontosabb munkái. Nem csoda tehát, hogy az egyház a kommunista világkép egyik fő ellenségének számított. A hatalomra került kommunista pártok fő célja az volt, hogy ne létezzen az egyház, vagy ha létezik is, a lehető legkevesebb befolyással bírjon. Hatalomra kerülésük után azonnal megszüntették az egyházak önállóságát. Az egyházakat irányító hajdani Román Egyházügyi Hivatal egyik munkatársa a vallás és az egyházak jövőjét illetően 1951-ben három lehetséges módszerről beszélt:

1. Az egyházakat automatikusan felszámolja majd a szocialista fejlődés, maguktól megszűnnek.

2. Az állam erőszakosan számolja fel az egyházakat (itt megjegyezték, hogy ez nagy ellenállást váltana ki, ezért lemondanak róla).

3. Az egyházakat le kell gyengíteni, meg kell szüntetni az emberekre gyakorolt befolyásukat.

Ebből kifolyólag a szocialista országokban elkobozták az egyházak tulajdonát (földek, ingatlanok, oktatási intézmények), a papság és a hívek jelentős részét üldözték. Erdélyben 468 katolikus, 531 református, 34 unitárius és 8 magyar evangélikus intézményt szüntettek meg. A templomba járást tiltották, vagy ha mást nem tehettek, akadályozták. Így például a vallási ünnepek, rendezvények időpontjában más, világi jellegű ünnepségeket szerveztek. A gyermekeket szórakoztató műsorokkal (előadások, filmvetítés) próbálták meg elcsábítani a hittanórákról. 1948-tól kezdődően nagyon sok papot zártak börtönbe, vittek munkatáborokba.

Hosszú évekig raboskodott maga Márton Áron püspök is, sőt, szabadon bocsátása után sem hagyhatta el gyulafehérvári lakását, a püspöki palotát. A püspökön kívül több tucatnyi katolikus, református, unitárius és más felekezethez tartozó lelkész is megjárta börtönt.

Munkatáborban volt hosszú ideig Csiha Kálmán későbbi református püspök is. Csató Béla esperes azt mesélte, hogy gyermekkorában az ő falujában a plébános lefekvés előtt mindig az ágya mellé készítette a meleg ruhákat és a bakancsot: nem tudhatta, mikor jönnek érte, hogy börtönbe vagy munkatáborba vigyék, a meleg ruhára pedig nagy szükség volt ott, a mostoha életkörülmények miatt. A neoprotestáns felekezeteket, gyülekezeteket hivatalosan el sem ismerték.

Az 1960-as évek végétől a párt más módszerekkel próbálta befolyásolni az egyházakat. Kevesebb lelkészt börtönöztek be, de a titkosszolgálat beférkőzött a papság és az egyházi vezetőség köreibe. Több papot megzsaroltak, megfenyegettek, és rábírták őket arra, hogy társaikról jelentést tegyenek a hírhedt Szekuritáté embereinek. Ha valakiről úgy tartották, hogy a párt számára veszélyes, akkor azt igyekeztek kifinomult, ravasz módszerekkel eltávolítani munkahelyéről. Így történt például a máréfalvi származású Pálfi Géza teológiai tanárral, akit hamis feljelentések és levelek segítségével eltávolítottak tanári állásából.

A szocializmus időszakát az egyházak nagyon megszenvedték. A hatalomnak sikerült meggyengítenie a vallás, az egyházak befolyását, de teljesen felszámolnia őket sohasem sikerült. Azt is mondhatnánk, az egyház túlélt egy fél évszázados – néhol nagyon erőszakos, máskor kifinomultabb módszerekkel űzött – ellenséges rohamot.