Az anyanyelv színe: weöres

szívemben, mint száz rózsatő,

virul a hajcihő!

Kovácsoltvas indákon át

látni a szél talapzatát.

Az üres város központjában áll.

Tömbökből a fény és átlátszó a táj.

Az elhagyott lakásba macska költözik.

A fennhagyott függönyön át

nézi az erdő körvanalát,

a senkiföldje fölött köröző varjakat.

És gondolkozik.

*

Bement a boltba Péter,

kérdezte: „van-e étel?” „

Étel van, de nincs értelme.”

Így halt éhhalált Péterke.

*

Van már nékünk elnökünk,

hogyha ilyen kell nökünk.

Hadonász és hablatyol,

népe bolygó hangyaboly.

*

Szemközt házat bontanak,

a szelet üldözi a nap,

mindennek sorra nekimegy,

a függöny rezzen: megijed.

*

– A szív csiszolódik síma kaviccsá talpad

alatt kicsi szentem.

– A tűz csiholódik máglya-magassá

képed alatt a szívemben.

*

Nézem nyakadon a láncot:

gyöngye fedezi a ráncot.

Nézem szép frizurádat:

színe fedezi a szálat.

Nézem kezeden a gyűrű-kövecskét:

eljegyzett a magányos öregség.

*

Végtelen utakon száll tova,

nincs a halálnak otthona.

porhüvelyünk bérbe veszi,

önmagával otthonosan berendezi.

*

A kedves háza:

ablaka

tekintetben vert tanya

türelem a négy fala

mosolygás az ajtaja.

*

Nincsen nekem vaskalapom!

Pihepuha sapkám

hogyha kérné tőlem bárki,

én oda nem adnám!

De ebben a zord időben

pihepuha kelme fabatkát sem ér, bizony,

a vaskalap elkelne...

*

Mint a forró csésze alatt hátramaradt párafolt,

úgy szívódott fel szerelmed, úgy tűnik, hogy itt se volt.

Színről-színre láttuk egymást, most tükör-homályosan:

egymás mellett elbeszélünk érthetőn, világosan.

Nem igaz, hogy mi se történt – nem tehetünk hát akként:

maszatolunk, mint hidegvíz a zsíros falú edényt.

Viszonozd, ha szerenádom néhány tücsök-szava szúrt:

hangyasavval oldozd fel a szívemről a politúrt.