A számítógép felemás megítélésének korában, amikor egyaránt vannak rajongók és ellenzők, a költészet sem maradhat közömbös. A gyermekkultúrába beépülő informatikával megváltozik az ismeretszerzés módja, az internet virtuális világa fokozatosan átveszi a tapasztalatszerzésben a konkrét, tárgyi valóság helyét. Olyan tudásanyag birtokába jut a gyermektársadalom is, amely már nem az idősebb generáció tapasztalatának közvetlen átadásából származik, hanem használatra kész. A tapasztalatszerzés körülményesebb módozatait kiiktatva, elemi erővel robban be életünkbe az információ.
Innen a vonzerő, a meghitt kapcsolat a számítógéppel.
Elemzők szerint kiszolgáltatottjai lettünk egy furfangos szerkezetnek, általa újabb szenvedély kerített bennünket hatalmába: az internetezés. Döntő (és nem alaptalan) érvük az, hogy a világhálón való keresgélés csupán felületen mozgó információcsipegetés, gazdag tudásanyaghoz juthatunk, ám ez a tudás nem elég alapos, hanem készen kapott és gyors információ.
Garaczi László némi iróniával, kellő távolságtartással jeleníti meg versében a számítógép és az internet köré szerveződő aktuális beszédmódot. Bár versformában szólal meg, szövegére mégsem jellemző a líraiság, inkább az epikus jegyek a dominánsak. Az epikusságra és az iróniára épített versszöveg azt az ambivalens vélekedésmódot érzékelteti, amely az általunk felvázolt kortárs nézet sajátossága. Egyaránt vannak benne elfogadó és elutasító motívumok. Ezzel magyarázhatjuk a legfőbb lírai elem, a költői kép teljes hiányát. Ezt ellensúlyozzák valamelyest a formai és retorikai díszítő elemek: az ütemhangsúlyos verselés, a ritmus, a keresztrímek, a hangutánzó és hangulatfestő szavak, a szóismétlések stb.
A vers témája a kedvenc tárgy és tulajdonosa között létrejövő érzelmi-hangulati viszony, közismerten: az internetfüggőség. Mint a többi szenvedélyfüggőséghez, ehhez is egyformán társul boldogság- és hiányérzet.
A boldog állapotot az első és az utolsó versszak keretet alkotva érzékelteti, és a működőképes készülékhez kapcsolható, az elvonási tünetet a meghibásodott készülék okozza, az ezzel járó bosszúságról a középső három versszakból értesülünk. Az érzelmi viszonyulások rafinált költői megjelenítésével Garaczi László antropomorfizálja, emberközelbe hozza a számítógépet, ezért érezhetjük a szeretet, az elfogadás jelenlétét a versben – még ha némi iróniával keveredik is.

Nincs mentség, az ezredfordulóval térségünkben is beköszöntött a „szép, új világ”, gyökeresen megváltozott a kommunikáció módja, jellege. Elárasztották mindennapjainkat a zörgő gépek, a „Zsoltik”, az e-mailek, a nyakunkba zúduló színes képözön terhe alatt fuldoklunk, és immár felüdülésnek számít egy-egy kézzel írott, postaládába dobott hagyományos képeslap vagy levél.
Töredelmesen be kell vallanom, magam is minden erőmmel tiltakoztam még a kilencvenes évek második felében is a személytelen, kisajátító, állandó készenlétet igénylő „ziregő-zörögő” masinák, számítógépek, digitális fényképe- zőgépek, maroktelefonok ellen, amelyek immár tucatnyi éve életem, mindennapi munkám elválaszthatatlan részeivé váltak. Miért történhetett meg mindez? Mert megkerülhetetlen volt, mert a 21. században analfabétáknak minősülnek az írástudatlanok mellett azok is, akik nem rendelkeznek számítógépes alapismeretekkel. Egyszerűen nem zárhatjuk ki magunkat ebből a világból, ha szeretnénk kommunikálni, átmenteni az értéknek tartott, tudott, hitt dolgokat.

Miközben tompa kattogással pötyögtetem gépembe a betűket, megszakítom az írást, és a világhálón kutatok a szövegemhez illusztráció után. Beírom a Google képkeresőbe, hogy „számítógépes grafika” – és az első oldalon a saját munkáimmal szembesülök... 2009-ben Sepsiszentgyörgyön, a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlatán már többen jelentkeztünk ezzel az önkifejezési móddal, és ez még csak a kezdet. Miért állíthatom ezt? Mert a plakát, könyvborító stb. tervezése manapság már alig képzelhető el számítógépes ismeretek nélkül, a többiről nem is beszélve.
Amikor a magyarországi Hejcei Nemzetközi Alkotótáborban kiállítottam az itt reprodukált munkámat, az egyik kolléga nekem szegezte a kérdést: miért ezt a megoldást választottad, amikor te tudsz rajzolni? Mi mást is válaszolhattam volna erre, mint azt, hogy természetesen tudok, és ezt a képességemet a jövőben használni is fogom pont akkor és olyan mértékben, ahol és amennyiben erre szükségem lesz.
A képzőművészetben sem a hogyan, a technika kérdése a lényeges, hanem az üzenet. Őszintén drukkolok azért, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek sikerüljön ezt a sok, egyre jobban eluralkodó, ránk nehezedő, fémesen zörgő, hideg, elektronikus kütyüt emberi tartalommal, nemes üzenetekkel megtölteni.