Barangoló
(A Debreceni Kollégium könyvtárába beiratkozó diákok esküje a 17–18. században)
A legelső könyvtárak
A könyvtárak története közel 5000 éves múltra tekint vissza, bár a legelsőkben még nem könyveket, hanem ékírásos agyagtáblákat, kőtáblákat őriztek. A legrégebbit a könyvtárak bölcsőjének tekintett Mezopotámia területén, Szíriában tárták fel az ókori Ebla romvárosban. A Kr. e. 2500 táján épült könyvtár épületének ajtaja, ablaka nem volt, látogatói létrákon jutottak be, a tetőn át, a táblákat szűkfolyósókon tárolták.
Több mint két és fél ezer évvel ezelőtt alapította a híres ninivei könyvtárat Assur-bán-apli asszír király. A királyi palota oroszlántermében elhelyezett, mintegy 22 000 táblát tartalmazó gyűjtemény agyagtábláiról ismerte meg az utókor a mezopotámiai vízözön-mondát, a Gilgames-eposzt. A ninivei könyvtárat a legelső közkönyvtárnak is tekinthetnénk, hiszen az uralkodó arról is rendelkezett, hogy könyvtárának az „alattvalók okulására” kell szolgálnia. Csak éppen az olvasni tudó alattvaló volt akkoriban igen kevés...
A lélek gyógyszere
II. Ramszesz egyiptomi fáraó egykori palotájának feltárásakor találtak rá könyvtárának romjaira, homlokzatának maradványain a felirattal: a lélek gyógyszere.
Az ókori Egyiptomban agyagtáblák helyett már a Nílus vidékén nőtt papirusznádból készített papirusztekercsekre írtak, amelyeket polcokon, nádkosarakban, faládákban, agyagkorsókban tároltak. A felgöngyölt papiruszcsíkok átlagos hossza 4–5 m volt, de néha a 40 métert is meghaladta. A templomi és uralkodói könyvtárak gondozói, gyarapítói a közmegbecsülésnek örvendő írnokok voltak.
Görögországban az első nagyobb könyvtárakat a Kr. e. 4. században alapították, és fél évszázad múltán már minden nagyobb városnak volt könyvtára. A tekercseket az épületek oszlopcsarnokaiban berendezett olvasótermekben tárolták, nagyméretű kerámiaedényekben. Athénban a 4. században már az első főiskolai könyvtár is létrejött a Múzsák Csarnokában, a Muszeionban.
Görög eredetű a könyvtár bibliotéka elnevezése is. A föníciai Büblosz város nevéből eredő biblion (könyv) és a théké (láda, téka) szavakból származó név szó szerinti fordításban tehát könyvládát jelent.
Az ókor legjelentősebb gyűjteménye a Kr. e. 3. században létrehozott alexandriai könyvtárban volt. Állományának gyarapítására igen változatos módszereket használtak a másolóműhelyek működtetése mellett, a hajók könyvrakományának lefoglalásán és a hadizsákmányként szerzett könyveken át a kölcsönkért kéziratok megtartásáig. Sajnos, a több százezer papirusztekercset őrző könyvtár a 4. század végén teljesen elpusztult.
A pultkönyvtárak kora
Az ókor végétől a nehezen olvasható, sérülékeny tekercsek helyét lassan az „igazi” könyvek, a kódexek foglalták el. A lapozható könyvek mintájául a rómaiak fahánccsal vagy szíjjal összefűzött viasztáblái szolgáltak. A faháncs latin neve, a libra máig fennmaradt az angol library (könyvtár) vagy a román librărie (könyvesbolt) szavakban. Maga a kódex elnevezés a latin codex (fatábla) szóból ered, arra emlékeztetve, hogy a könyvek lapjait általában bőrrel bevont fatáblák közé kötötték.
A lapok anyaga a Pergamonban feltalált, juh- vagy kecskebőrből készített pergamen volt, majd – Nyugat-Európában a 11. századtól – a papír. A gyönyörű kéziratos kódexek legtöbbjét kolostorokban írták. „Csapatmunkában” készültek, volt, aki tintát főzött, mások a lúdtollakat hegyezték, a lapokat vonalazták, a szövegeket másolták, vagy a díszes kezdőbetűket (iniciálékat) és a kisméretű képeket (miniatúrákat) festették utólag a kihagyott üres helyekre. Az értékesebb kódexek borítóit arany és ezüst lemezek, drágakövek díszítették.
Az új könyvforma a könyvtárakat is megváltoztatta, állományuk jóval kisebb helyen elfért és áttekinthetőbbé vált. Létrejöttek az ún. pultkönyvtárak, amelyekben a könyveket már témák szerint csoportosítva helyezték el, és az értékesebbeket – az ún. láncoskönyveket – lánccal rögzítették az írópolcokhoz, hogy ne lophassák el őket.
Az első teremkönyvtárak
A reneszánsz korában, a 14–16. században a kolostori, udvari könyvtárak és a nemesek, tudósok magánkönyvtárai mellett egyre több nyilvános városi könyvtár is szolgálta az olvasás megnövekedett igényének kielégítését.
Bár a könyvnyomtatás feltalálása (1452) után elterjedtek a kisebb méretű könyvek, a gyors ütemben bővülő gyűjtemények számára nagyobb könyvtárakat kellett létrehozni. A következő századokban már olvasásra és kutatásra egyaránt alkalmasabb teremkönyvtárak épültek, amelyeknek magas, néha több tíz méter hosszú csarnokaiban a könyveket a falak mentén elhelyezett polcokon tárolták.
Világhírű magyar könyvtárak
Antonio Bonfini, Mátyás udvari krónikása írta egykor királyunkhoz: Ki oly sokszor nyertél a csatán diadalmat, érc, márvány és könyv nem hagy enyészni soha.
Valóban, a reneszánsz korának egyik legértékesebb könyvgyűjteménye volt Mátyás király mintegy 2500 könyvet számláló könyvtára, a Bibliotheca Corviniana. A könyvtárban egyaránt őriztek díszes kötésű, gyönyörűen illusztrált kódexeket és ősnyomtatványokat (1500 előtt nyomtatott könyveket). A többségükben a Hunyadiak hollós címerével díszített, corvinaként emlegetett könyvek között voltak irodalmi, filozófiai, földrajzi, építészeti, csillagászati és orvostudományi művek is. A könyvtár termének boltozatát a csillagos ég képe díszítette, a könyvállomány gondozói pedig olyan nagy nevű tudósok voltak, mint az európai hírű csillagász Regiomontanus vagy a történész Galeotto Marzio.
Magyarország nemzeti könyvtárát, a budapesti Országos Széchényi Könyvtárat gróf Széchényi Ferenc alapította 1802-ben, mint írta: nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történeteinek igaz ösmeretére vezető útnak feltalálására. Kétmilliós gyűjteményének legértékesebb kincsei – a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom kézirata mellett – az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum és 32 corvina Mátyás könyvtárából.
1802-ben nyitotta meg kapuit Erdély első közkönyvtára is, a gróf Teleki Sámuel, Erdély kancellárja által alapított marosvásárhelyi Teleki Téka. A könyvtár az értékes kéziratok, ősnyomtatványok és könyvritkaságok mellett Teleki Sámuel feleségének, iktári Bethlen Zsuzsannának kétezer kötetes gyűjteményét, az egyetlen 18. századi erdélyi „asszonykönyvtárat” is őrzi.
Az elmúlt évtizedekben megszületett és egyre bővülő elektronikus könyvtárak lehetővé teszik különben hozzáférhetetlen kéziratok, könyvek tanulmányozását. Előnyük, hogy szolgáltatásaik az interneten a nap bármely órájában elérhetőek, dokumentumaik elektronikus formában elolvashatóak, letölthetőek vagy ki is nyomtathatóak. A hagyományos könyvtárakat azonban nem helyettesítik, csupán kiegészítik.
Megjelent a Cimbora 2011/6-os számában