Találkozás az ormányosalkatúakkal

Eljött a március, és bár időnként még hideg van, már érezzük, hogy a tavasz következik, nemsokára újra fűben fekve bámulhatjuk a felhőket, miközben egyfolytában ránk mászik vagy száll valamilyen apró élőlény.

A természet új életre kel, felébred hosszú álmából, ezek az állandóan ismételt közhelyek, amelyeket én rettenetesen untam, mert mindig éppen más érdekelt, és sosem figyeltem meg rendesen, hogy valójában mi is zajlik ilyenkor.

És most, íme, a tavasz ürügyén ebben a lapszámban – én is alig hiszem el! – a természetről, pontosabban bogarakról fogok írni. Ez pedig azért van, mert noha a természet változásait, jelzéseit – sajnos! – gyakran nem figyelem meg rendesen, most mégis lenyűgözött a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum rovargyűjteményének egy kis részlete, amelyet a Mérföldkövek című kiállításban fedeztem fel.

A háromszéki ormányosalkatú: Bryodaemon kocsirenae. A kép forrása: sznm.ro

Gondoltál már arra, mennyi különböző lénnyel élünk együtt?

Legalábbis egymás mellett, és gyakran úgy, hogy nem is tudunk róluk, vagy tudomást sem veszünk legtöbbjükről. Amikor a szentgyörgyi múzeumban megláttam ezeket a pici bogarakat és mellettük a feliratot: „A háromszéki ormányosalkatú: Bryodaemon kocsirenae”, hirtelen az az érzésem támadt, mintha egy másik világban lennék. Tudom, hogy ez a kijelentés túlzónak tűnik, de tényleg döbbenten álltam ott a tárló mellett, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez a bogártársadalom (remélem, mondhatom így, és a biológiatanárod nem kap a szívéhez attól, hogy miket hordok itt össze), szóval, hogy ez itt él körülöttem, és nekem fogalmam sem volt róla!

A fentiekből rájöhettél, hogy nem vagyok biológus, de mivel nagyon érdekel ez az újonnan felfedezett világ, megpróbáltam utánanézni annak, hogy mi az ormányosalkatú. Így találtam rá a következő, szerintem nagyon szemléletes magyarázatra: „Ha a földi élővilág eddig ismert összes faját – a növények, állatok, gombák, egysejtűek és prokarióták egyenletes elkeveredése után – egysoros oszlopban felsorakoztatnánk, érdekes eloszlás tárulna elénk. Hébe-hóba felbukkanna egy-egy gerinces állat, viszont minden ötödik faj bogár lenne, és minden tizedik faj ormányosbogár. A szűkebb értelemben vett ormányosbogárfélék (Curculionidae) a bogarak rendjének egyik családját képviselik, mégpedig a nagyjából 150 család közül mindenképpen a legnagyobbat. E család néhány másikkal együtt az ormányosalkatúak (Curculionoidea) családsorozatát alkotja. A rokon családokat a rovarászok néhány sajátos bélyeg révén könnyen elkülönítik egymástól. A témában kevésbé járatos emberek azonban inkább egy kalap alá veszik őket, annál is inkább, mert egy nagyon jellemző tulajdonságuk minden más bogártól megkülönbözteti őket – ez pedig maga az ormány, amelyről a csoport a nevét is kapta.”

A fenti sorokat Merkl Ottó írta, aki sokáig a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője volt. Eredetileg azt terveztem, hogy az idézetben előforduló, nehezebben érthető szakkifejezéseket megpróbálom ebben a cikkben megmagyarázni, de a legjobb, ha megkéred majd erre a biológiatanárod, mert van itt valami, amire mindenképpen fel szeretném még hívni a figyelmed ezekkel a kis bogarakkal kapcsolatban!

Bryodaemon kocsirenae

Ehhez hasonló tudományos megnevezésekkel nem találkozunk minden nap, ha pedig valahol mégis ilyesmit olvasunk, legtöbbször nem tudjuk, mit jelent valójában. Ez azonban mintha mégis ismerősen csengene...

Nem véletlen! A Mérföldkövek című kiállításon látható bogarak az ormányosalkatúaknak ahhoz a fajához tartoznak, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa, Kocs Irén gyűjtött, így ezt a fajt ennek tiszteletére róla nevezték el.

Nemrég megkerestem Kocs Irén biológust, aki nagyon készségesen megosztotta velem az ormányosalkatúak néhány általános jellemzőjét, például azt, hogy növényevők, többségük jól repül, de vannak fajok, amelyek nem tudnak repülni. Többnyire óvatos, jól rejtőzködő bogarak, és a nálunk élő fajok többsége apró, hosszúságuk legfeljebb 3 mm. Ezek az információk valamelyest megmagyarázzák azt, hogy mindeddig miért nem vettem észre, hogy léteznek.

Arra a kérdésemre, hogy miért éppen az ormányosalkatú bogarak érdekelték, Kocs Irén a következőt válaszolta: „Pályafutásomat a múzeumban az akkor több mint 30 ezer példányt számláló rovartani anyag átvételével kezdtem. Már nagyon sokszor megkérdezték, hogy kutatási témául miért pont az ormányosalkatú bogarak biodiverzitását választottam? Megmondom őszintén, ennek egyik oka, hogy 1931-ben Diószeghy László a múzeumunknak adományozta dr. Zilahi Kiss Endre meghatározott ormányosbogár-gyűjteményét. Az anyag a történelmi Magyarország területéről származik, nagyon kevés székelyföldi adattal (5 faj). Másik oka, hogy a múzeum dokumentációs könyvtárában megtaláltam Endrődi Sebő munkáját, Magyarország ormányosalkatú faunájának határozókönyvét, amely részben magába foglalja Erdélyt is. Harmadik oka, hogy kevésbé volt ismert ez a csoport, és akkor Romániában senki sem foglalkozott ennek a taxonómiai, vagyis rendszertani kutatásával. Nálunk egyetlen terjedelmes munka 1912-ben jelent meg, dr. Karl Petritől a Siebenbürgens Käferfauna (Erdély bogárfaunája), amely Erdélyből 933 fajt említ, de nagyon kevés adatot vidékünkről.”

Egyedek begyűjtése a kopogtatós módszerrel, melynek során a fa vagy bokor alá helyezett esernyőbe hullanak bele a bogarak. Előtérben Kocs Irén, mellett a faj leírója, Podlussány Attila. A kép forrása: Kocs Irén személyes archívuma.

Hogyan kutathatók ezek a bogarak?

A Székely Nemzeti Múzeum munkatársa tehát az Erdélyre, illetve elsősorban a székelyföldi régióra vonatkozó, szűkös ismeretanyagot szerette volna bővíteni. Ahogy elkezdtem utánanézni ezeknek a bogaraknak, rájöttem, hogy milyen sok érdekes dologról lehetne még írni velük kapcsolatban is! Ilyen például az egyedek begyűjtése, aminek számos módozata van, ezekről itt most csak fényképet mutatok. A cikk végén lévő QR-kóddal pedig megosztok egy videót, amelyben maga Kocs Irén beszél a kutatásáról, és további nagyon érdekes fotókat mutat különböző ormányosalkatú bogarakról.

A Bryodaemon kocsirenae kapcsán régebbi újságokban is kutattam, híreket, interjúkat kerestem. A Székely Hírmondó egyik, 2011 nyarán megjelent számának Cseperedő rovatában egy rövid írást találtam, amelyben a muzeológus a rovarok preparálásának folyamatát ismerteti, leszögezve azt, hogy élő állatot soha nem tűzünk fel. Végezetül ebből idézek egy részletet: „A bogarakat ecetéterrel kábítják, altatják el, majd ecetes vízben puhítják, így nem merevednek meg, hajlíthatóvá, rendezhetővé válnak a testrészek. Speciális, különböző méretű, rozsdamentes tűkkel tűzik fel. Ezt megelőzően a szárnyaikat, csápjaikat, lábaikat megfelelően be kell állítani. Ha túl kicsi a rovar, akkor mikroszkópot használnak, majd fel kell címkézni a nevét, a lelőhelyet, ha ismeretes, akkor a tápnövény megnevezését, a gyűjtés időpontját (év, hónap, nap), és azt, hogy ki gyűjtötte. Régen számot adtak, és egy kísérőfüzetbe jegyezték be az adatokat, ám sok esetben ezek a naplók elkallódtak, ittmaradtak a bogarak, és tudományos értékük nulla.”

Gondolj erre is, ha megnézed a bogarakat a Székely Nemzeti Múzeumban! Én mostantól biztosan jobban fogok figyelni arra, hogy mi zajlik körülöttem.

Az említett videó a https://youtu.be/xnqbUdWSY8s linken található.